Egy beteg gyerek is lehet rosszcsont
Fábián Sára még csak 23 éves, de már létrehozott egy nagy sikerrel működő alapítványt. Az ötlet személyes tapasztalatból született: gyermekkorában egy évig kórházban volt, az ott kapott sok jóért cserébe most 51 önkéntessel együtt teszi szebbé a beteg gyerekek kórházi napjait.
Sára kilencévesen került kórházba, egy hosszú évet töltött ott. Ennek az egy évnek a tapasztalataitól nem teljesen független az, hogy ma végzős egyetemistaként az Amigos a gyerekekért alapítvány alapítójaként még mindig felbukkan a kórházak környékén.
„Ha valaki kiszakad az osztályközösségből és sok időt tölt egy idegen helyen – pláne egy kórházban –, az mély nyomot hagy. A szüleim ezt az időszakot játékossá tették, gyakorlatilag a kézműveskedésről, a tanulásról szóltak a mindennapok. Gyerekszempontból fantasztikus volt, hogy csak velem foglalkoznak, de láttam, hogy nincs minden sorstársam ilyen helyzetben.” Akkor és ott, a kórházban lett erős küldetéstudata: kitalálta, hogy orvos lesz.
Gimnázium után mégis pénzügyi szakra ment, de időnként megfordult a fejében, hogy újraérettségizik, és jelentkezik az orvosira is. „Gondolkodtam, hogyan segíthetnék mégis a gyerekeken, és eszembe jutott egy nővér, aki mindig jött hozzám latint tanulni. Felvetődött bennem, hogy nyújthatnánk mi is ilyen segítő kezet. Megkérdeztem 9-10 barátomat, hogy lenne-e kedvük részt venni egy olyan projektben, amelyben beteg gyerekekhez járnánk tanítani, játszani.”
Nem megy ez olyan könnyen
A barátok belementek. Eltelt ugyan néhány hónap, mire eljutottak a kórházig, de addig szervezkedtek, vettek mindenféle taneszközt. „Tartottam tőle, hogy néz az majd ki, hogy bemegyek egy kórházba, és azt mondom, ’helló, segítenék’! Én is jártam gyerekként a Tűzoltó utcai klinikán, így felkerestem őket, hogy lenne egy ilyen ötletem. Gyakorlatilag épp abban a percben, amikor bementem személyesen is, belefutottam a kórházpedagógusokba, akik ugyanazt csinálták, amit mi akartunk: matekot, magyart, történelmet tanítottak. Türelemmel fogadtak minket, egy csapat tapasztalatlan egyetemistát, és felajánlották, hogy kiegészíthetnénk a munkájukat idegen nyelvek oktatásával. Egy-két héten belül elkezdtünk járni a klinikára.”
Az elején a felnőttek figyelmezették rá, hogy a befogadás nem szokott olyan egyszerűen menni. Szerencsére a szülők is, a gyerekek is bizalmat szavaztak nekik – ma az Amigos már 52 önkéntessel, négy kórházban van jelen. A foglalkozások úgy zajlanak, hogy az Amigók egyeztetnek a nővérekkel, miben tudnának aznap segíteni. Elkezdenek kopogtatni az osztályokon. Mindig az önkéntes dönti el, hová szeretne menni, de kizárólag akkor, ha korábban nem ígért valamit a gyereknek. „Bekopogunk és elkiáltjuk magunkat, hogy megjöttek az Amigók! Ha egy csapat egyetemista berobban a kórterembe, ott nagyon jó hangulat lesz. A szülő eldöntheti, hogy részt vesz a buliban, és játszik velünk, vagy önmagára fordítja azt az időt. Mindig örülnek nekünk, fotóznak, kérik, hogy másnap is menjünk.
Ha jobban vannak a gyerekek, az asztal köré gyűlnek, társasoznak, kártyáznak. Ha többen mennek, van, hogy szétszélednek, és minden ágy mellé ül valaki, de persze van olyan is, hogy nincs a teremben senki. Ez a jobbik eset. „Vannak napok, amikor végigkopogtatunk 5-6 osztályon, de senki nincs, aki szeretne velünk játszani. A legelején tudatosítjuk az önkéntesekben, hogy ennek a munkának csak akkor van értelme, ha akkor végezzük, mikor szükség van rá. Nem személyes kudarc, ha épp nincs kedve senkinek játszani, fontos, hogy az amigók ugyanolyan motiváltak maradjanak” – mondja Sára.
A betegségük nem téma
Mint ahogy ő sem beszél arról, milyen betegsége volt, az alapítványnál is alapelv, hogy nem kérdezik a gyerekeket az állapotukról, vagy arról, miben szenvednek. Az alapító szerint ez könnyen beskatulyázáshoz vezethetne, az pedig megengedhetetlen, hogy valaki, aki csak egy hetet tölt kórházban, ne legyen ugyanolyan fontos, mint az, aki hónapok óta bent fekszik. Ők csak a „csínytevő osztálytársak”, a lényeg, hogy együtt hová tartanak.
„Mindig kérdezzük az interjún, amikor új önkénteseket keresünk, hogy milyen félelmeik vannak a munkával kapcsolatban. Szokták mondani, hogy tartanak attól, ha valaki kopasz, esetleg valamelyik végtagját amputálták. Az első alkalom után viszont arról számolnak be, hogy maximum fél óra kell hozzá, hogy a gyerek bebizonyítsa, ugyanolyan rosszcsont, mint a teljesen egészséges kicsik, ugyanúgy kell vele egyezkedni, hogy tanuljon. Hirtelen kiszakadnak a kórházi létből, és onnantól kezdve a külsőségek nem számítanak.”
Az Amigosnak azzal is számolnia kell, hogy esetleg elveszítenek egy kisgyereket. Eddig egyetlen ilyen eset történt, pont Sárával. Az egyik kislány transzplantáción esett át, egy steril boxban kezelték, így nem látogathatta gyakran, viszont a Facebookon tartották a kapcsolatot. Folyamatosan javultak az eredményei, az utolsó üzenetében arról számolt be, hogy lassan hazamehet. „A kórházpszichológussal vagyunk közeli kapcsolatban, és még mielőtt jött volna a levél, a kislány profilján láttam, hogy búcsúznak tőle az osztálytársai. Nagyon nehéz időszak volt. Ezt most én cipelem a vállamon, de ha valamelyik önkéntessel történt volna, nem tudom, milyen segítséget tudtam volna nyújtani neki. Minden kórházban van egy mentorunk, ők azok, akik ezekkel a szituációkkal nap, mint nap megküzdenek. Szerencsére valamelyest tudnak ebben segíteni.”
Újabb Amigók – de csak amíg számolni lehet
A jelölteknek hosszú és bonyolult felvételin kell keresztülmenniük ahhoz, hogy Amigók lehessenek. Legutóbb 40 lelkes egyetemista jelentkezett – annak érdekében viszont, hogy az önszerveződő munkafolyamat működjön, csak 20 főt tudtak felvenni. „Annyira a bizalmon és a baráti kapcsolatokon alapul ez az egész, hogy ha tárt karokkal várunk mindenkit, akkor hamar fel tud robbanni. Rengeteg időt szánunk arra, hogy ezek az emberek tényleg ismerjék egymást. Csak így tudjuk megtartani azt, hogy ha például valaki szól, hogy nem tud eljönni, tudnom kell, miért nem, vagy ki tud helyette beugrani.” A szervezet egyfajta social startupként fut, a háttérfeladatokat is önkéntesek szervezik és hajtják végre. Az egyetemen tanult üzleti modellekből lényegében összeszedték a számukra megfelelő és hasznos részeket, így egy új gondolkodásmóddal, szervezeti kultúrával és menedzsmenttel működnek – ami kétségtelenül motiváló és szimpatikus lehet egy egyetemista számára.
A szervezeti hatékonyság fejlesztésében Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs igazgatója segít neki. Sára jelenleg az 50 tehetséges magyar fiatal mentorprogramban vesz részt, így jöhetett létre a közös munka. „Az, hogy mi, felnőttek kitalálunk egy programot, elindítjuk és működtetjük, az egy dolog. De az, hogy egy fiatalnak belülről jön az igénye arra, hogy segítse a kisebbeket, vagy esetleg megszépítse az utolsó napokat azok számára, akiket már nem lehet meggyógyítani – ez egy nagyon megható dolog. – mondja Nóra. – Az emberi érzelmek viszik előre a világot. Van ez a sztereotípia, hogy aki szigorú, üzleti életre készíti fel magát, az érzéketlen lesz, és csak a számok érdeklik. Kicsit mi is meg szoktuk kapni ezt a bankban, pedig ez csak egy társadalmi előítélet. Ez nem egyenlő azzal, hogy valakiben nincs empátia, odafordulás.”
Bár a program eredetileg fél évig tart, Nóra sosem búcsúzik el egy kapcsolat végén. Sára hamarosan külföldön fog tanulni, így mentorával együtt keresik azokat az utakat, hogyan tudna önálló lábra állni az alapítvány. „Szeretném, ha növekedni tudnánk. A cél, hogy minden beteg gyerek mellett legyen Amigó Magyarországon (és persze előbb-utóbb a világon is). Nekem pedig meglesz a lehetőségem, hogy létrehozzam a társadalmi vállalkozásomat, amely ezúttal a szülőknek segítene. Lenne szabadidejük egy gyerek mellett is, délelőtt lemennek a vizitek, délután jönnek az amigók, a bohócdoktorok. Természetesen mindenki a gyermeke mellett szeretne lenni, viszont megélhetési nehézségek is felmerülhetnek, mert mondjuk vidékről érkezett a család, vagy az egyetlen keresőképes személy a gyermek betegsége miatt nem dolgozhat. Azt szeretnénk, ha olyan munkalehetőséget tudnánk nyújtani, amit különböző végzettségű emberek az ágy mellől is végezhetnek. Ahol nem probléma, ha egy szülő kiesik két hétre a munkából, hiszen a kezelés az elsődleges.”
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
