Friss és stramm maradna idősen is? Mondjuk, mit tegyen és mit ne

„Érdemes körülnézni a Kopaszi-gáton: szép időben rengetegen végeznek tajcsigyakorlatokat” – jelzi Somogyi Péter főorvos, a Sportkórház rehabilitációs osztályának vezetője, hogy az ősi kínai módszerek a szakember szemével nézve is összeférnek a korszerű orvostudománnyal. Nem mintha a legújabb kütyük nem játszanának szintén fontos szerepet az 50 fölöttiek egyensúlyának megőrzésében. Immár idehaza is használatos például olyan hátegyengető és egyensúlyjavító szerkezet, amely folyamatosan helyes tartásra ösztönzi a pácienst – idősebbet és fiatalabbat egyaránt.

Aggódni persze inkább az idősebbek szoktak, egy bizonyos kor elérése után leginkább a combnyaktörtéstől fél mindenki. A főorvos szerint nem véletlenül. Egy ilyen baleset után még az egészségügyi szempontból jobb helyzetben lévő országokban is a sérültek 12–20 százaléka egy éven belül elhalálozik. Magyarországon ez az arány még sokkal magasabb: 32 százalék. Nem azért, mert az esés után rosszul látják el őket, hanem mert az átlagos idős magyar eleve rosszabb általános állapotban kerül a kórházba. A túlélő 68 százaléknak körülbelül az egynegyede nyeri vissza korábbi, a balesete előtti mozgásképességét, a többieknek szövődmények keserítik meg az életét.

A kockázat nem csekély – állította egy gyakran idézett amerikai felmérés, a nemzeti csontritkulás-kockázati értékelés (NORA) is. „Az orvosuk várótermében ülő, a menopauzán túlesett, csontsűrűségmérésen soha részt nem vett nőknek csaknem a fele annak a jelentős kockázatával él, hogy egy éven belül valamilyen csonttörést szenved” – hangzott a fő megállapítás, amelyből a gyakorlati következtetés az, hogy érdemes időről időre elvégeztetni a csontsűrűség-vizsgálatot, és szükség esetén hozzálátni a megelőzéshez, amihez többnyire elegendő beszedni az orvos által felírt tablettákat. És ez nem csak a nőkre vonatkozik: ha kevésbé is, de a férfiak is ki vannak téve a csontritkulás kockázatának.

HVG

Mit lehetne még tenni, hogy ne törjön se a combjuk, se más részük? Lehetne éppenséggel gyakorolni az esést – bár érdemes ezt korábban kezdeni, hiszen jó néhány sportágban ez a követelmények közé tartozik. Tény mindenesetre, hogy míg a fiatalok esés közben rendszerint gyors reflexszel kitámasztanak a karjukkal, idősebb korban ez legtöbbször elmarad, ezért esnek a vállukra és a csípőjükre az emberek. Ez az a pont, ahol az elesésszakértő szóba hozza a tajcsit mint olyan testedzést, amely nemcsak szellemileg és lelkileg tölti fel a híveit, hanem sok benne a koordinációs gyakorlat is. Az orvos ezt úgy látja, hogy „instabil körülmények közepette kényszerül egyensúlyjavításra a szervezet. Az a csodálatos benne, hogy ötvenévesen alapoz a nyolcvanéves korra.”

Az ősi kínai módszer mellett korszerű svájci technikával is javítható a tartás, az egyensúly. Vagy éppen kezelhető a hátfájás. A példa a Valedo nevű műszer. Három kis érzékelőből áll, ezekből kettőt a hátra, egyet a mellkasra ragasztanak. A kórházban műszerekhez, odahaza okostelefonhoz vagy táblagéphez csatlakoztathatók a szenzorok (persze drót nélkül), így előbb objektíven felmérhető a rossz hát állapota, aztán megállapítható, milyen mozgásra van szükség, és végül ellenőrizhető, hogy a páciens megfelelően és rendszeresen el is végzi-e a gyakorlatokat. Ha a beteg nem jól tartja magát, a készülék azonnal ráfütyül.

Végel Dániel

Házi használatra, egyszerűbb esetekre is létezik hasonló tartásjavító szerkezet, amelyet egy izraeli startup cég dobott piacra. A derékmagasságban a gerincoszlopra tapasztható, akár a ruha alatt észrevétlenül elrejthető érzékelő rezgéssel jelzi, ha tulajdonosa megfeledkezik magáról. A rezgés akkor szűnik meg, ha a vétkes behúzza a hasát, kidülleszti a mellét, leereszti a vállát, egyenesen tartja a nyakát. A fejlesztők szerint akár napi negyedórás használat elegendő ahhoz, hogy a hátizmok megerősödjenek, majd rövid időn belül szokássá váljon az egyenes tartás, elmúljon a hát- és nyakfájás.

A technika egyszerűsíti a bizonyos kor fölött (kinél-kinél máskor) bonyolulttá váló feladatot, a gyógyszerek kellő időben történő beszedését is. Például sms-t kaphat a páciens, hogy mikor nyúljon a tablettájáért. Léteznek mobiltelefonos applikációk is, amelyek idejében figyelmeztetnek. A visszajelzés már nem ennyire egyszerű. Egyelőre nemigen terjedtek el az olyan, okos dobozok, amelyek jelzik a hozzátartozónak vagy az orvosnak, ha a beteg nem nyitotta ki a rekeszt, nem vette elő az aktuális adagot.

További ötlet – ha családon belül az adatvédelemre kevésbé kell ügyelni –, hogy némi barkácsolással fölszerelhető néhány kamera, amelyek segítségével akár mobiltelefonon is követhető, mi történik az idős szülővel a lakásában. Léteznek esésérzékelők is, amelyek akkor riasztanak, ha megbotlik, a padlóra kerül a magányos öreg.

A technika azonban nem mindenható, és orvosra sincs mindig szükség. Kedvezőbb hatással lehet az idősek szellemi állapotára a testmozgás, mint az agytornáztató számítógépezés – állította idén tavasszal közzétett tanulmányában amerikai pszichológusok egy csoportja. A Floridai Állami Egyetem kutatói – Neil Charness és társai – hatvan, 65 évesnél idősebb önkéntessel végeztek kísérletet. A résztvevők egyik fele a kutatási célokra fejlesztett memóriajavító, agytréningező Mind Frontiers nevű alkalmazáscsomaggal játszott, míg a kontrollcsoportnak hagyományosabb feladatok (keresztrejtvény, puzzle) jutottak. Az appokkal foglalkozóknak egy idő után valóban javult a memóriájuk. Csakhogy ez semmiféle javulást nem okozott a való életben használatos emlékezetükben, például annak felidézésében, hogy hová tették a kulcsukat vagy más tárgyakat. Ugyanezt a következtetést vonták le a keresztrejtvényes kontrollcsoport teljesítményéből. Összességében nem találtak bizonyítékot arra, hogy akár a számítógépes, akár a papíralapú játékok kedvező hatással lennének az idősek kognitív funkcióira. A floridai kutatók szerint tehát az agyműködés szempontjából is hasznosabb lehet, ha a szépkorúak inkább a testmozgást választják ahelyett, hogy a számítógép előtt vagy a rejtvényfüzet fölött ülnek.

A cikk a HVG 2017/44. számában jelent meg.