Budapesten tartott volna előadást David Icke amerikai konteóguru és összeesküvés-elméleti megmondóember. A sportriporterrel egy médium közölte még 1990-ben, hogy földi létének különleges célja van, azóta a férfi folyamatosan járja a világot, és gyártja elméleteit a világról és annak működéséről. Icke szerint például az emberiséget alakváltó reptilián gyíkemberek uralják, miután egy idegen faj eltérítette a földet, és a Holdról irányítja azt. A gyíkemberek közöttünk is jelen vannak, ők alkotják ugyanis a világ elitjét, és ők hozták létre a Babiloni Testvériség nevű titkos társaságot, akárcsak az illuminátusokat.
Icke áltudományos, ufóhívő és néhol erősen antiszemita nézeteit saját weboldalán terjeszti, de már több könyvet is írt, és ugye ott vannak még az előadásai is, amelyekkel folyamatosan turnézik. Az Index szerint Icke legújabban a magyar közönségre utazik, Budapesten akart előadást tartani. Mindez eddig nem került a figyelem középpontjába, most azonban kiderült, hogy a rendezvényt eredetileg az ELTE lágymányosi kampuszára szervezték – ebből pedig kisebbfajta botrány kerekedett.
Az ELTE dékánja, Surján Péter levélben kérte az egyetem rektorát, hogy mondják le az előadást, mivel szerinte egy ilyen rendezvény nagyon kellemetlen következményekkel járhat. Surján attól tart, hogy ha a konteóguru az egyetemen adhat elő, azt később úgy kommunikálja majd, hogy a tudományos világ is elismeri „felfedezéseit”, még akkor is, ha az ELTE csupán a helyszínt biztosította.
Az ELTE intézményhasznosítással foglalkozó részlege lemondta David Icke tervezett előadását. Szerintük valójában az egyetem még nem is igazolta vissza a helyszínt, előbb úgyis egyeztetni akartak házon belül, de így rögtön úgy döntöttek, hogy nem biztosítanak helyszínt a rendezvényhez.