Ebben az iskolában egy öleléssel kezdődnek az órák

Vagy pacsival. Vagy tánccal. Amihez a gyerekeknek épp kedvük van. Forradalmi újítás Szőlősgyörökön.

  • hvg.hu hvg.hu
Ebben az iskolában egy öleléssel kezdődnek az órák

Külföldi mintára vezette be a szőlősgyöröki Dél-Balatoni Gárdonyi Géza Evangélikus Általános tanítőnője a köszöntésnek egy különösen emberbarát módját. A gyerekek minden reggel eldönthetik, hogy egy ölelés, simogatás, pacsi vagy esetleg tánc után induljon-e az óra, amelynek aztán egészen más lesz a hangulata, mintha csak egy rideg köszönéssel kezdődött volna.

A reggeli rituáléról felvétel is készült, amely érthető módon nagy tetszést váltott ki a Facebookon.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.