Tudják, vannak azok a közismert, közepesen vicces fordulatok, hogy nem mindegy, hogy csapba szarni vagy szarba csapni, Gizike vagy gőzeke, meg, hogy a sas száll ide, száll oda, de a szálloda nem sas ide, sas oda. Na, pont így van ez a politika és a popkultúra, a politika és a könnyűzene – ilyen értelemben pedig, nem is annyira áttételesen, a politika és a könnyűzenéhez kapcsolódó rendezvények viszonyával is.

Mert tudniillik vissza- meg visszatérő kérdés, hogy

van-e helye a politikának a popban, politizáljon-e a popzenész. Hát persze, hogy politizáljon. Ha akar. Ha kizárólag a napfényes kék égről és a szerelemről akar dalokat írni, hát tegye.

Ha viszont a minket körülvevő világ más ügyeiről, esetleg konkrét politikai kérdésekről akar dalokat írni, ám tegye, vagy ha nem dalokat ír, hanem teszem azt, house DJ, de az interjúkban, amiket ad, a kipusztuló bálnákról vagy a kormányzati korrupcióról szeretne beszélni, beszéljen. Álljon ügyek mellé, tegye azt, amit művészi krédója diktál. A, mondjuk így, fogyasztói, a közönsége, a rajongók választhatnak, kérnek belőle vagy nem, vagy mellette maradnak vagy nem.

Na, de, lásd még: csapba szarni vagy szarba csapni, mit keres a politikai propaganda, ráadásul tartalmi és technikai értelemben is egészen elképesztően orwelli módon, egy zenei nagyrendezvényen? Ha már a fogyasztói, nézői, rajongói autonómiáról beszélünk – tudta-e az egyszeri, random jegyvásárló, hogy neki a koncertek között folyamatosan azt a propagandacuccot kell majd hallgatnia, amielyről egyébként a nemrég megrendezett Szabadságkoncertről írt beszámolónkban is szót ejtettünk.

És egyébként is, tartalmi-esztétikai-morális értelemben,

mégis mi a jó fenét keres egy zenei fesztiválon a hatalmi párt narratíváját, emlékezetpolitikáját ipari mennyiségben, 7-8 percenként sulykoló propagandatartalom?

Semmi keresnivalója nincs ott ilyennek. Arról pedig fölösleges is köröket futni, hogy még egy demokratikus jogállam sem küldhetne ilyen típusú politikai kontentet egy zenei fesztiválra – mert az értelemszerűen nem is küldene. Nehezen tudnánk elképzelni Glastonburyben vagy a Coachellán efféle gusztustalanságokat. Kreatív, szubverzív, izgalmas történelmi reflexiókat persze igen (ilyen típusú múltfeldolgozásra persze az egész magyar társadalomnak szüksége lenne, többek között éppen ezeknek a hiánya vezetett el oda, ahol vagyunk, de ez már egy másik történet).

Végül, de nagyon-nagyon nem utolsósorban azt sem mondhatják a szervezők, hogy egy, a piacon működő magántulajdonú cég azt és úgy csinál a rendezvényén, amit akar, hiszen egyfelől a VOLT anyacége, a Sziget Kft. nem független az állami forrásoktól, így elszámolnivalója is van az ügyben, hogy mit és hogyan csinál, intéz, másfelől pedig éppen ez, a NER-hez fűződő kapcsolat az, ami miatt a rendszer emlékezetpolitikájának egyébként egészen elképesztően fals és torz propagandaterméke bebocsátást nyert a VOLT Fesztiválra, és ami miatt ipari mennyiségben tolják azt a fesztiválozók arcába.