szerző:
Csatlós Hanna
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Ha még élne, biztosan hatalmas bulival ünnepelte volna meg első retrospektív kiállítását a hordhatatlan ruhaszobrairól ismert Király Tamás. A Ludwig Múzeumban bemutatott ruhákat már csak azért is érdemes megnézni, mert lehet, hogy tíz év múlva már semmi nem marad belőlük.

Olyasmi történt a Ludwigban, ami eddig még soha, és ami általában az iparművészeti múzeumok reszortja szokott lenni (lásd a londoni Victoria & Albert Múzeum Dior- vagy Frida Kahlo személyes tárgyaiból nyílt kiállítását): fotók, festmények, installációk helyett ruhakölteményeket állítottak ki. A magyar divatpápaként, máskor a divatellenes divattervezőként emlegetett Király Tamás munkáiból nyílt ugyanis életműtárlat a kortárs intézményben.

Király beskatulyázhatatlan volt. Ruhákkal dolgozott ugyan, de nem érdekelte a divat.

Bemutatói felértek egy színházi performansszal, de mégiscsak a ruhákon és az emberi test újragondolásán volt a hangsúly. Munkásságát ruhaépítészetnek szokás nevezni, miközben nem volt dizájner sem, nem érdekelte, hogy a művészetéből nem lehet megélni, a konfekcióipar a lehető legtávolabb állt tőle.

Azzal, hogy a Ludwig Múzeum helyt adott Király alkotásainak, kimenekítették őt erről a mostoha senki földjéről, és hivatalosan is képzőművészetté nyilvánították munkásságát.

©

Mindez történt hat évvel azután, hogy Király Tamást a nyolcadik kerületi lakásában meggyilkolták.

Egy gyászmunka utolsó, megkésett fázisa

Timár Katalin kurátor elárulta, hogy ő már a kétezres évek legelején is szívesen csinált volna retrospektív kiállítást a tervező ruháiból, de akkor ez az álma még nem valósulhatott meg.

Pedig Király Tamás – akinek az időnként állatokat, modell alkatú és molett nőket, máskor bodybuildereket és színpadon csókolózó férfiakat felvonultató extravagáns divatshow-i szerves részévé váltak a 80-as, 90-es évek magyarországi undergroundjának –, biztosan provokatív műsorral nyitotta volna meg a steril falak közé került kiállítást. „Lehet, hogy nem lenne vele megelégedve, mert hallottam, hogy perfekcionista volt, de biztosan örülne, hogy végre elismerték a munkásságát” – mondja a kurátor, és közben elcsuklik a hangja.

A Ludwig kifutóval és próbababákkal berendezett termeinek szokatlanul ünnepélyes és megrendítő hangulata van; a vibráló ruhák ellenére a kiállítás egy gyászmunka utolsó, megkésett fázisát juttatja eszünkbe. Timár Katalinnak a tárlatvezetés során többször is könnybe lábadnak a szemei. „Meghatódom, mert ez valahol olyan szomorú – mondja. – Ő már nem látja ezt a kiállítást, pedig még láthatná.” Hozzáteszi, hogy Király Tamás 67 éves lenne idén.

©

A tárlaton az archív fotók és videók mellett körülbelül 50 ruhadarab került elő Király Tamás lakásának mélyéről. A ruhaszobrok – merthogy ezek inkább az emberi testre szabott képzőművészeti alkotások, a test kiterjesztésére, vonalainak megváltoztatására tett művészi kísérletek voltak, mintsem igazi ruhák – egyike sem replika. Minden darab eredeti; 99 százalékukat a tervező fia, Király Iliász adta kölcsön a múzeumnak.

Óriási dolog például, hogy az 1988-as berlini Dressater show-n bemutatott, geometrikus fekete bársonyruhák közül hármat még ma is láthatunk, ez volt ugyanis az a divatbemutató, ahová a világ hét legmenőbb avantgárd divattervezőjének egyikeként hívták meg Király Tamást, alkotásait pedig Vivienne Westwood ruhái mellett vonultathatta fel.

A Ludwig Múzeumnak sikerült Király nagyjából minden korszakából ruhákat kiállítania. Vannak munkák a népnemzeties giccs időszakából (igaz, a zseniális búzakalászruhát és a parlamentkalapot csak fotókon láthatjuk), megtekinthető az egyik colstokruhája, egy hurkaruha, egy fémdrótból készült csipkeruha és egy hajtogatható szerelés is, amelyet Király a kifutón, show közben variált át a modelleken. A „pécsi teremben” azok a műanyagból készült fehér jelmezek is láthatók, amelyeket Király a Baltazáréji álom című divatszínház előadásához tervezett, és legutolsó show-jának, a 2013-as ELLE divathéten bemutatott piros ruháinak néhány darabja is központi helyet kapott.

Colstokruhák
©

Sajnos azonban a tárlat még így is hiányos, és ha úgy vesszük, ezért tulajdonképpen magát Királyt okolhatjuk.

Amint divatossá válik valami, az már nem divat

Egyrészt Timár Katalin kurátor szigorúan a munkásság bemutatására fókuszált, így minden más, ami Király személyiségének ugyancsak része volt, a Ludwig falain kívül maradt. Híres lakásából például csupán csak egy asztalkát állítottak ki, noha a hozzá bejáratos személyek szerint ez a lakás volt a divattervező vegykonyhája, fantáziájának pontos kivetülése. Itt dolgozott, itt tárolta a ruhákat, és itt tartotta privát partijait, vacsoráit is. Ahhoz, hogy lássuk, ezek időnként mennyire őrült események lehetettek, elég csak elmesélni azt az esetet, amikor Király a saját szülinapján bekente tejszínhabbal és zselatinnal egy ismerősének a testét, majd piskótákat ragasztott rá. (A korábban szintén Király életművét kutató két kurátor, Muskovics Gyula és Soós Andrea itt mesélt sztorikat róla.)

Ennél fontosabb, hogy Király – aki azt vallotta, hogy amint divatossá válik valami, az már nem divat, és mindig azért dolgozott, hogy a beskatulyázást messze elkerülve valami teljesen eredetit alkosson – eleve olyan ruhákat készített, amelyeknél nem volt szempont a magas várható élettartam. Így aztán több ruha azért nem kerülhetett a Ludwigba, mert azok rendkívül rossz állapotban vannak.

Három bársonyruha 1988-ból
©

Ellentétben Vivienne Westwooddal vagy a szellemiségében szintén rokon Jean Paul Gaultier-vel, Király sosem gyártott hordható, tömegtermelésre alkalmas ruhákat; teljesen nonkonform módon pedig egy-egy ruhát többször is felhasznált különböző bemutatókon. Nem nemes anyagokkal dolgozott, hanem hétköznapi textileket, papírt, drótokat, fóliát, gumit, műanyagot használt. Fácánlábból és fácánfejből csinált fülbevalókat, kátránypapírból barkácsolt öltözéket, „kedvenc eszköze pedig a ragasztó mellett a jancsiszeg, az iratkapocs volt”.

Ruháit sokszor újrahasználta, újraszabta vagy egyszerűen kidobta. „Fogott egy ragasztót, vagy azt, ami éppen a keze ügyébe került, hogy átalakítsa a ruhát a bemutató előtt. Ő azzal nem foglalkozott, hogy a ragasztó lefolyik majd öt év múlva, csak azt akarta, hogy ott, az adott show-n a ruha jól nézzen ki. Hogy holnap mi lesz, az nem érdekelte” – fejti ki a kurátor.

Így történhetett meg, hogy egyes ruhadarabjai mostanra restaurálhatatlanná váltak, és a megmenekült munkái sincsenek már jó formában.

Megfogtuk ezt a gumis műanyagot, és a kezünkben maradt, hozzánk ragadt. Csoda, hogy egyáltalán szállítani lehetett

– érzékelteti a kurátor.

A ruhák a súlyuknál fogva megereszkedtek, foszlanak. Timár Katalin szerint a még ép darabok sem fogják már sokáig húzni, ha ilyen ütemben pusztulnak, ráadásul ezeket most már nehéz vagy lehetetlen konzerválni. A megmenthető darabok ezért sürgősen közgyűjteményért kiáltanak.

Timár Katalin, Fabényi Júlia és Király Iliász a kiállítás sajtótájékoztatóján.
©

Ne értsük félre, Király Tamás nem tákolmányokat kreált, nem egy „szemétben turkáló búvárbéka volt”. A szocialista, anyaghiányos „csináld magad” kultúra egy magasabb szinten történő leképeződése volt az ő munkássága; abból az ifjúsági kultúrából nőtte ki magát, amely szombat délelőttönként az ecseri piacon szerezte be az esti bulik kötelező kiegészítőit. Ő maga is úgy vélte, hogy

„az ecserizésnek köszönhetően” a 80-as években öltözködtek a legjobban a budapesti fiatalok.

A bolondos, néha pedig nyomasztó és agresszív, de mindenképpen gyönyörű formákból kibomló ruháival, a Koppány Gizellával közösen működtetett New Art Stúdió nevű butikjával, az androgün modellekkel, a szokatlan Váci utcai divatsétáival Király felrázta maga körül a szocialista sivárságot. A rendszerváltást megalapozó kulturális folyamatoknak maga is alakítója volt, bár ritkán szokták ennek kapcsán emlegetni.

A 2013-as ELLE divatshow-ra készült kollekció darabjai. Király Tamás utolsó ruhái.
©

Érdekes azonban, hogy az életművét következetesen építő Király, akinek az életstílusa még a 2010-es évek elején se változott szinte semmit a 80-as évekhez képest, maga ismerte el egy interjúban, hogy az underground, amelyben az ő munkássága megszülethetett, mára szükségtelenné vált.

Ezek után felmerül, hogy ha fizikai valójukban a következő 50 évet talán nem is élik meg a ruhái, a mögöttük lévő filozófia jelent-e nekünk még bármit is. Király azt gondolta, hogy az ő munkái akár fél évszázad múlva is aktuálisak lehetnek, mert nem kötődnek semmiféle divatirányzathoz, és mi ezzel nagyjából egyet is értünk. Ha Király még élne, talán más anyagokkal, talán PET-palackokkal dolgozna. Az újrafelhasználás szemléletére és a provokatív megoldásaira a betompult fogyasztói társadalomban, a pazarló fast fashion korában pedig talán még nagyobb szükségünk lenne, mint valaha.

 

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A jelek szerint nagyon ráijesztett Putyinékra az orosz ellenzék új arca

A jelek szerint nagyon ráijesztett Putyinékra az orosz ellenzék új arca

Mondd meg, mit ünnepelsz, és megmondom, ki vagy

Mondd meg, mit ünnepelsz, és megmondom, ki vagy

Fotó: Ezt az autószállítmányt próbálja meg valaki felülmúlni

Fotó: Ezt az autószállítmányt próbálja meg valaki felülmúlni

Amerikai demokrata politikusok nyílt levelet írtak az Auróra ügyében

Amerikai demokrata politikusok nyílt levelet írtak az Auróra ügyében

Tucatnyi műtét vár még a szétválasztott bangladesi ikrekre

Tucatnyi műtét vár még a szétválasztott bangladesi ikrekre

Megéri olcsóbb telefont venni? Kipróbáltuk a jóárasított, “lite” verziós mobilokat

Megéri olcsóbb telefont venni? Kipróbáltuk a jóárasított, “lite” verziós mobilokat