szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Sokan könnyítettek magukon a Dob utcai lyuknál, az egyik étterem tulajdonosai viszont beültette növényekkel.

Tavaly jelent meg egy gödör a VII. kerületben, a Dob utcában, amelyet a bulinegyed közönsége inkább vécének és szeméttárolónak használt.

A lyuk a Budapest Markery mellett tátongott, az étterem csapata pedig az utóbbi napokban elkezdte kicsinosítani a gödröt, végül kertet alakítottak ki belőle.

Az étterem hétfői közleményében feltette a kérdést, hogy "a kis, kézműves gerillakertészet hatására mit lép a VII. kerületi önkormányzat? Vajon másnapra lebetonozza a hét hónapja elfelejtett néhány négyzetmétert, vagy még sokáig megmaradhat az étterem kis DIY kertje?"

A 444.hu csütörtöki első cikke szerint a közterületesek feljelentették a kiskertet létrehozó éttermet, de nem sokkal később, az önkormányzat válaszából kiderült, hogy nem indítottak eljárást.

“A közterületes felszólított, hogy húzzuk ki a növényeket, de mivel nem tettük, ezért eljárást indítanak ellenünk. Ennek a jogalapja valószínűleg az, hogy rendezett körülményeket kell biztosítanunk. Csakhogy a 7 hónapos hugyozógödör eltüntetésével épp hogy a rendezett körülményeket próbáltuk biztosítani” – mondta a portálnak Lendvai Ádám, az étterem tulajdonosa, erre alapozta, hogy feljelentik, amely ezek szerint elmaradt végül.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

Az index.hu eddigi szerkesztősége lényegében megszűnt létezni, az ország elveszítette a legolvasottabb online felületét. Ez a független magyar sajtóra és a tájékozódás szabadságára mért eddigi legsúlyosabb csapások egyike. A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, hogy minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Bekerül az alapcsomagba a Pesti TV

Bekerül az alapcsomagba a Pesti TV

Mindent bevet a TikTok, hogy meggyőzze a veszélytelenségéről Amerikát

Mindent bevet a TikTok, hogy meggyőzze a veszélytelenségéről Amerikát

Miért jöttek vissza Magyarországra a medvék, farkasok, hiúzok?

Miért jöttek vissza Magyarországra a medvék, farkasok, hiúzok?