Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Érezzük mi is, és a bolygó is érzi, hogy ahogyan ma élünk és dolgozunk, az nem jó. De mi legyen helyette? A koronavírus-járvány felerősítette azokat az elképzeléseket, hogy már rég nincs szükség arra, hogy napi 8-10 órákat dolgozzanak az emberek. Cikksorozatunkban megnézzük, hogy mit kínálhat a munka utáni társadalom, az úgynevezett post-work society.

A koronavírus-járvány többek között arra is rákényszerítette az embereket, hogy átértékeljék a munkához fűződő viszonyukat – a saját és a bolygó jóléte szempontjából is. Cikksorozatunkban igyekszünk körüljárni, hogy milyen pontokon avatkozhat be a valóságunkba az úgynevezett post-work társadalom idealisztikus elképzelése. Előző cikkünkben a társadalmak munkafelfogásának a változásait vettük számba, illetve azokat a problémákat, amelyeket a munka világának való kitettségünk, a munkától való függőségünk okoz. Most a lehetséges megoldásokat vesszük sorra.

Mint azt a sorozat első részében is láttuk, sok baja van a 21. századi embernek a munkával. Például azért, mert a munka (mármint az, amit a megélhetésünk érdekében végzünk), korábban nem tapasztalt módon uralkodott el az életünkön. Nemcsak az egzisztenciánk, de az identitásunk is függ tőle, a szabadidőnket is valójában a munka keretezi. Egyre inkább abból áll a szabadidőnk, hogy ismét munkaképessé "pihenjük magunkat", hogy új képességeket sajátítsunk el és képesítéseket szerezzünk, hogy legyen igény ránk a munkaerőpiacon. A post-work társadalomról gondolkodók szerint mindennek fejébe a munka el is értéktelenedett, a diplomások gyakran nem az egyetemi végzettségüknek megfelelő szinten helyezkednek el, és sokaknak morális dilemmát okoz – állítja David Greaber antropológus –, hogy a pénzkeresésen kívül valójában semmi társadalmi haszna nincs a munkájuknak, egyes szakmák pedig csak azért jöhettek létre, mert az emberek annyit dolgoznak, hogy nincs idejük bizonyos házkörüli tevékenységek elvégzésére. 

A munka sok szempontból válságban van, mondják a cikksorozatunkban részletezett teoretikusok, de szerintük a munkaidő-rövidítéssel ki lehetne lábalni ebből a krízisből. Érvelésük szerint ráadásul a bolygónk szempontjából sincs rendben az, ahogyan ma dolgozunk, és a klímának is jót tenne, ha félreraknánk a napi 8-10 órás robotot.

Már 2011-ben kiszámolták, hogy ahhoz, hogy a klímakatasztrófát a jelenlegi körülmények között meg tudjuk akadályozni, az európai munkavállalóknak mindössze heti kilenc órát lenne szabad dolgozniuk, ugyanis elég erős kapcsolat áll fenn a szén-dioxid-kibocsátás és a munkaórák száma között. A többségünk a hétvégi tevékenységei során kevesebb káros anyagot bocsát ki, mint a hétköznapokon, mivel az irodák teljes kapacitáson történő működtetése vagy a napi ingázás is környezetszennyező.

©

Azt is megfigyelték már, hogy ha dolgozunk, akkor többet fogyasztunk. Minél több időt fordítunk a munkánkra, annál kevesebb időnk marad minden másra, és így az energiaigényes, időt spóroló, ám a klímára nézve káros megoldásokat részesítjük előnyben: kocsiba ülünk a tömegközlekedés helyett, vagy előre csomagolt készételt veszünk ebédre ahelyett, hogy azt megfőznénk magunknak.

A sok munka miatt állandóan hadi lábon állunk az idővel, aminek a természet issza meg a levét. Akkor mi a megoldás?

A post-work teoretikusok szerint a munkaóra-csökkentés. Sokan vannak, akik 8 órában dolgoznak, de valójában ennek az időnek a töredékét töltik el értelmesen, míg a másik oldalon emberek százezrei munkanélküliségtől szenvednek. A munka redisztribúciójára lenne szükség – mondják.

A magát anarchistának valló amerikai antropológus-fenegyerek David Graeber szerint elég lenne, ha a fizetésünkért csak 3-4 órát dolgoznánk naponta; egy post-work think-tank, az Autonomy egyik munkatársa, Philipp Frey szerint is nagyjából a 20-24 órás munkahetek lennének a legkedvezőbbek nekünk és a környezet számára is.

©

Persze, nincs új a Nap alatt: William Morris forradalmi esztéta és iparművész már 1884-ben arról fantáziált, hogy a jövőben az embereknek elég lesz csak napi négy órát dolgozniuk a gyárakban. John Maynard Keynes a 30-as években pedig azt jósolta, hogy a huszadik század végére olyan mértékű lesz a technológiai fejlődés, hogy Nagy-Britanniában vagy az Egyesült Államokban az embereket nem lesz szükség heti 15 óránál többet dolgoztatni.

Biztonságból a bizonytalanságba

Amikor az olajválságok hatására, illetve a második világháború utáni hihetetlen mértékű gazdasági gyarapodás megtorpanása miatt a nyolcvanas évekre ismét komoly probléma lett a munkanélküliség, és sokan attól tartottak, hogy az automatizálás további munkahelyeket vesz el az emberektől, a társadalomkutatók arra számítottak, hogy a munkaórák csökkentésével válaszol majd a világ a válságra.

A világháborút követő harminc évben ugyanis azóta sem tapasztalt biztonságban dolgozott még a munkavállalók jelentős része a nyugati világban: a munkahelyek stabilak voltak, a szociális ellátásokat garantálta az állam, a gazdaság szárnyalt.

Amint ennek a „dicsőséges 30 évnek” vége lett, az addigi nagymértékű állami szerepvállalásokat leépítették (például Margaret Thatcher és Ronald Reagan idején), a privatizáció felgyorsult, a szakszervezetek ereje csökkenni kezdett, a munkavállalók magukra maradtak, az egyén munkaerőpiaci helyzete pedig ingatagabb lett – magyarázza Török Emőke szociológus, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója.

Ám a munkakultúra a 21. században mégsem a csökkentett munkaidő irányába mozdult el, pedig ha kevesebbet dolgozunk az anyagi biztonság megtartása mellett, akkor a post-work elméletek szerint az életünk nyugodtabb, teljesebb, közösségibb, átgondoltabb, élvezetesebb, közéleti szempontból pedig aktívabb lehetne.

©

Kevesebb munka, több szex

A lerövidült munkahetet a britek 1974-ben élesben is kipróbálhatták. A nemzetközi olajválság és a bányászsztrájkok hatására az akkori konzervatív kormány úgy döntött, hogy úgy spórol, ha háromnaposra csökkenti a munkahetet és megtiltja a túlórát. Minderre azért volt szükség, mert az elektromos áramot szénerőművekben állították elő, a fosszilis energiahordozókkal pedig csínján kellett bánni.

Ez az időszak két hónapig tartott, és egyes felmérések szerint jótékony hatással volt az emberekre. Megháromszorozódott a BBC rádió késő esti adásának hallgatottsága, a golfkurzusok telítődtek, és a korabeli Daily Mail szerint a szülők szexuális élete is felpezsdült, miután a gyerekek továbbra is ötnapos iskolahetekre voltak kötelezve. Egyes számítások szerint még a produktivitás is nőtt valamelyest, miután hatékonyabban kellett a munkát elvégezni.

1984-es bányász sztrájk Londonban
©

David Frayne, a The Refusal of Work: The Theory and Practice of Resistance to Work című kötet szerzője már a jelenkor interjúalanyaival beszélgetve figyelte azt meg, hogy ha kevesebbet dolgozunk, akkor még úgy is kevesebb pénzt költünk, hogy ha egyébként a bevételeink nem csökkennek radikálisan. Ha ugyanis több időnk van, akkor kevésbé költekezünk meggondolatlanul, és nem igényeljük, hogy intenzív fogyasztással, örömöt okozó vásárlásokkal kompenzáljuk a fáradtságos munkaórákat.

Cikksorozatunk következő részében megnézzük, hogy mégis mennyi valóságalapja van ezeknek a radikális javaslatoknak, hogy mennyire elszállt ötlet a munkaidő-rövidítés, és, hogy egyáltalán képesek lennénk-e kevesebbet dolgozni. A sorozatunk előző részét itt olvashatja.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

Az index.hu eddigi szerkesztősége lényegében megszűnt létezni, az ország elveszítette a legolvasottabb online felületét. Ez a független magyar sajtóra és a tájékozódás szabadságára mért eddigi legsúlyosabb csapások egyike. A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, hogy minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Feladta magát a velencei rablás utolsó gyanúsítottja is

Feladta magát a velencei rablás utolsó gyanúsítottja is

Megint új diákhitelt vezetnek be Magyarországon

Megint új diákhitelt vezetnek be Magyarországon

A járvány miatt megvágják a létszámot az ELTE kollégiumaiban

A járvány miatt megvágják a létszámot az ELTE kollégiumaiban