Tetszett a cikk?

A posztindusztriális társadalmak jellemzője, hogy a munka teljes mértékben eluralja az életünket. Ez határozza meg az identitásunkat, egyes jogainkat, részben a magánéletünket és azt is, hogy mit csinálunk a szabadidőnkben. Egyes teoretikusok szerint radikális reformra szorul a munka világa, mert már rég nincs szükség arra, hogy napi 8-10 órákat dolgozzanak az emberek. Az úgynevezett post-work társadalom idealisztikus elképzelése most a koronavírus-járvánnyal új lendületet kapott. A hvg.hu cikksorozatban járja körbe a témát.

A járvány miatt elrendelt három hónapos karantén alatt a 21. századi munkatársadalmi logika több oldalról is gellert kapott, mert például rengetegen váltak hirtelen munkanélkülivé, ugyanakkor szépen megmutatkozott, hogy éppen azok a szakmák elengedhetetlenek a világ minimális működtetéséhez, amelyeket a piac finoman szólva sem becsül meg eléggé.

Mindeközben pedig nyilvánvalóvá vált az is, hogy milyen hatással van a bolygó légkörére az, ha az egyébként sok tízezer embert foglalkoztató ipar leáll, vagy hogy az irodai munkakultúrát az egészséges környezet, a home office és a távkonferenciázás háromszögében érdemes lenne újra definiálni.

Nem csoda, hogy felerősödtek azok a hangok, amelyek szerint ezeket az anomáliákat egy igazságosabb és egészségesebb munkarendszerben fel lehetne oldani. A főként angol és amerikai társadalomtudósok, gondolkodók és sztárszerzők köréből érkező legradikálisabb elképzelések szerint például itt lenne az ideje a post-work society, azaz a munka utáni társadalom eljövetelének.

©

Ha nincs munkád, senki sem vagy

Hogy megértsük, mit is jelent ez, érdemes talán ott kezdenünk, hogy egyáltalán mit nevezünk ma munkának. Ebben segítségünkre van Török Emőke szociológus, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója, aki azt mondja, hogy nagyjából a 17. századtól kezdődően értékeli az emberiség a foglalkozásszerű tevékenységeket munkaként. „A városiasodással, polgárosodással kialakul az a felfogás, hogy a munka értéket teremt, általa lehetsz valaki, státuszt szerezhetsz, míg korábban éppen azért kellett vagy éppen nem kellett dolgoznod, mert olyan volt a státuszod. A reformáció pedig megadja mindehhez a teológiai magyarázatot is: Isten előtt minden hivatás egyenlő, az ő szolgálatát mindannyian a munkánkban tudjuk véghez vinni.”

A szociológus szerint viszont a mai bérmunkatársadalmak, amelyekben az emberek jelentős részét függő munkaviszonyban foglalkoztatják, már a 20. század jól sikerült termékei. „Ez a munkaviszony ugyanis az emberek egyes jogainak a forrása is lett.

Ha a munkámmal hozzájárulok a közös javaink megteremtéséhez, akkor igényt tarthatok a nyugdíjra, az egészségbiztosításra. Ma ez az alapvető részvételi módunk a társadalomban, a kapcsolataink jelentős része is a munkahelyhez köthető.

A munka, amit fizetésért (legyen az bármilyen bevétel) végzünk, ennek köszönhetően korábban nem tapasztalt módon uralkodott el az életünkön. Talán észre sem vesszük, de nemcsak a megélhetésünk, az egzisztenciánk, hanem az identitásunk és a magánéletünk is függ tőle. Sőt, Theodor Adorno, a frankfurti iskola filozófusa szerint még a szabadidőnk is, amit leginkább arra használunk, hogy regenerálódjunk, és ezáltal újra és újra képesek legyünk dolgozni.

©

Igazi post-work alapműnek számít a The Refusal of Work című 2015-ös könyv, amelynek szerzője, David Frayne szabadabb fordításban így fogalmaz: „A munkaerőpiac ingatag természete arra kényszeríti az embereket, hogy még praktikusabban töltsék el a (szabad)idejüket. Személyesen vagyunk felelősek a (munkahelyi) bizonytalanság csökkentéséért, amit úgy oldunk meg, hogy

fáradhatatlanul az alkalmazhatóságunkon dolgozunk:

új képességeket sajátítunk el és képesítéseket szerzünk, a fogékonyságunkon dolgozunk. Ez mindenre befolyással van, kezdve attól, hogy mit tanulunk és hogy milyen személyiségvonásainkat fejlesztjük. A munka – akár alkalmazottak vagyunk, akár munkanélküliek, akár munkahelyen dolgozunk, akár otthon – az életünket minden szempontból formálja, és így pont a spontaneitáshoz való érzékünket veszítjük el.”

Török Emőke szerint az is jelentős változás a korábbi időszakokhoz képest, hogy manapság nemcsak egyszerűen dolgozni akarunk, de a munkánk által önmegvalósítani, kibontakozni és kreatívnak lenni is, mi több: jól akarjuk magunkat érezni a munkahelyen, elkötelezettek akarunk lenni a szakmánk vagy akár a cégünk iránt. És mindezt maguk a munkáltatók persze, el is várják; a szalag mellett dolgozó alkalmazottaktól épp úgy, mint a programozótól vagy a pénzügyestől.

©

És mennyire érzi hasznosnak magát?

A baj a post-work teoretikusok szerint ott van, hogy egyre kevésbé megy nekünk ez az azonosulás a munkánkkal, inkább egyfajta elidegenedés észlelhető. Meg ott is, hogy nem a valóban hasznos munkákat értékeli a társadalom. És ott is, hogy bár hivatalosan csökkent a munkaórák száma – a 19. században még heti 80-60 órát dolgoztak az emberek – a mindenre kiterjedő munkánk akkor is online készenlétet követel tőlünk, ha lejárt a munkaidőnk.

A munka elértéktelenedett a 21. századi ember szemében – állítja a korábban idézett David Frayne vagy az amerikai antropológus-fenegyerek, David Graeber is, aki Bullshit Jobs című könyvében olyan szakmákat sorolt fel, melyeket az általa megkérdezett munkavállalók teljesen hasztalannak, feleslegesnek vagy kamunak éreztek.

A magát anarchistának valló Graeber szerint a technológiai fejlődés nemcsak új, de értelmetlen szakmákat is kitermelt (ő maga ide sorolja a céges jogászkodást, a HR-t, a PR területeket és még egy rakás adminisztratív tevékenységet). Sokaknak morális dilemmát okoz – állítja az antropológus –, hogy a pénzkeresésen kívül valójában semmi társadalmi haszna nincs a munkájuknak. Azt állítja, hogy az ipari automatizáció, a robotizáció következtében nem az történt, amit egyébként vártak a szociológusok, hogy mivel kevesebb lett a munka, elkezdett csökkenni az emberek munkaideje, hanem inkább megnőtt a szolgáltató szektorban dolgozók száma.

Megjelentek az olyan szakmák is, amelyeknek csak azért van létjogosultságuk – például a kisállat-kozmetikus, pizzafutár –, mert az emberek annyit dolgoznak, hogy nincs idejük bizonyos házkörüli tevékenységek elvégzésére.

©

A post-work teoretikusok azt állítják, hogy a munka sok esetben azt a fajta szociális mobilitást és önbecsülést sem tudja már garantálni, amiért elvileg elviseljük a taposómalmot. Hiába dolgozunk sokat, nem jár érte presztízs, életszínvonal-változás, előléptetés. A The Guardian remek összefoglaló cikke szerint 2017-ben a brit diplomásoknak a fele olyan alulértékelt pozícióban dolgozott, amely nem is igényelt diplomás végzettséget, és Benjamin Hunnicutt történész szerint a mai 20-30 éves amerikaiak körében épp ezért egyre romlik a munka megbecsülése is.

Miközben egyre több a rövid távú szerződésekkel, évente munkahelyet váltó fiatal, idővel a gyakran szidott munka a stressz és az egészségtelen életmód szinonimájává is vált – szokás mondani, hogy az ülés az új dohányzás. Mindezzel párhuzamosan pedig a világ továbbra sem értékeli eléggé, ha a család idős tagjairól gondoskodunk, ha gyereket nevelünk, ha háztartást vezetünk, ha megtermeljük saját magunk élelmiszerét.

Ezek nem hivatások, de munkák, a szó valódi fizikai és lelki értelmében is, mégsem jár értük anyagi kompenzáció. Az ENSZ 2015-ös jelentése szerint a világon az elvégzett munkáknak a 41 százaléka ilyen, megfizetetlen tevékenység, és bár profitot nem termelnek, a társadalom működéséhez, annak fenntartásához elengedhetetlenek.

Cikkünk következő részében megnézzük, hogy mégis mennyi az elég a munkából.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Csatlós Hanna Gazdaság

Egy teljesen másik munkahelyre kellene visszatérnünk a járvány után

Nagyon úgy néz ki, hogy a közeljövőben meg kell tanulnunk együtt élni a koronavírussal. Ez például azt jelenti, hogy az irodaházak nagy részét át kellene strukturálni, új anyagokat kellene beépíteni, és valószínűleg a műszakokat is újra kéne tervezni ahhoz, hogy minél kisebb valószínűséggel kapjuk el a fertőzést a kollégáktól. Az irodai munka pandémia utáni jövőjét kutattuk.

Spiegel: Sikeres Orbán politikája a demokrácia leépítésére

Spiegel: Sikeres Orbán politikája a demokrácia leépítésére

Már az ausztrál jogászok is Nobel-békedíjat adnának Trumpnak

Már az ausztrál jogászok is Nobel-békedíjat adnának Trumpnak

Bravúrral indított Fucsovics a Roland Garroson: legyőzte a negyedik kiemeltet

Bravúrral indított Fucsovics a Roland Garroson: legyőzte a negyedik kiemeltet