Jemenben van ma a világ legnagyobb humanitárius krízise. Jelenleg is több mint 24 millió ember – a lakosság mintegy 80 százaléka – szorul segítségre, köztük több mint 12 millió gyermek. A 2015 márciusa óta tartó konfliktus földi pokollá tette a lakosok életét.
A koronavírus-járvány egy újabb kihívást jelent a túlélésért való küzdelemben. Az országban mintegy 9,58 millió gyerek nem fér hozzá biztonságos vízhez és nem él megfelelő higiéniai körülmények között, az egészségügyi intézményeknek mindössze a fele működik, állandó probléma az eszközök és a személyzet hiánya, valamint nélkülözniük kell még az olyan alapvető védőfelszereléseket is, mint a gumikesztyű vagy a szájmaszk. A polgárháború során tönkretett egészségügyi rendszer és infrastruktúra nem tud megbirkózni a járvány kihívásaival.
Jemenben van ma a világ legnagyobb humanitárius krízise: jelenleg is több mint 24 millió ember – a lakosság mintegy 80 százaléka – szorul segítségre, köztük több mint 12 millió gyermek. A 2015 márciusa óta tartó konfliktus földi pokollá tette a lakosok életét.
A koronavírus-járvány újabb kihívást jelent a túlélésért folytatott küzdelemben. Az országban mintegy 9,58 millió gyerek nem fér hozzá biztonságos vízhez és nem él megfelelő higiéniai körülmények között, az egészségügyi intézményeknek mindössze a fele működik, állandó probléma az eszközök és a személyzet hiánya, valamint nélkülözniük kell még az olyan alapvető védőfelszereléseket is, mint a gumikesztyű vagy a szájmaszk.
Nem csoda tehát, ha óriási a félelem, hogy a koronajárvány terjedése a fejlett világhoz képest sokkal nagyobb pusztítást végezhet ebben a régióban.
A polgárháború során tönkretett egészségügyi rendszer és infrastruktúra nem tud megbirkózni a járvány kihívásaival. Az UNICEF kiemelt figyelmet fordít arra, hogy felhívja a harcban álló feleket a stratégiai jelentőségű vízszolgáltató rendszer megkímélésére, a tartálykocsis vízszállítás újraindítására, valamint szanitációs rendszer kiépítésére és működtetésére. Szervezetük ezen felül szappant, higiéniás eszközöket, vízhordó kannákat, és víztisztító berendezéseket tesz hozzáférhetővé a gyerekek és családjaik számára. A UNICEF munkáját ide kattintva tudja támogatni.
Nehéz szavakba önteni a gyermekek katasztrofális helyzetét, ezért beszéljenek helyettünk a képek arról, hogyan töltik mindennapjaikat a háborús konfliktus közepette Jemenben.

A képre kattintva galéria nyílik
Unicef
A riportban található egyes képek az UNOCHA tulajdonát képezik.