szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Három év után döntöttek úgy a feleségével, hogy elválnak.

Közleményben jelentette be Elliot Page és Emma Portner, hogy három év házasság után a válás mellett döntöttek. A színész és a koreográfus már tavaly nyár óta külön él.

Az Eredetben, a Junóban és az X-Menben is játszó 33 éves Oscar-jelölt színész 2014-ben leszbikusságáról beszélt, 2020-ban pedig transzneműként bújt elő.

A korábban Ellen Page-ként ismert színész akkor azt mondta:

Leírni sem tudom, mennyire jó érzés, hogy végre képes vagyok elég szeretettel fordulni önmagam felé ahhoz, hogy megélhessem a valódi identitásomat.

Emma Portner pedig úgy nyilatkozott, hogy mindig is támogatta Page előbújását.

Transzneműként bújt elő Elliot Page hollywoodi színész

Az Eredetben és az X-Menben is játszó Oscar-jelölt színész 2014-ben leszbikusságáról beszélt, most pedig bejelentette, hogy transznemű, és Elliot Page néven éli tovább az életét. Boldog, de fél a támadásoktól és az erőszaktól.

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Tíz orvos és 50 ápoló távozott a győri kórházból

Tíz orvos és 50 ápoló távozott a győri kórházból

Rákapcsol a Honor: sorra jönnek az új telefonok, köztük egy összehajtható is

Rákapcsol a Honor: sorra jönnek az új telefonok, köztük egy összehajtható is

Vihar előtti csend látható a lakáshiteleknél?

Vihar előtti csend látható a lakáshiteleknél?