A Beeple művésznévre hallgató alkotóról talán nem sokan hallottak egészen mostanáig a világban, ám a Christie's online árverésén 69,4 millió dollárért elkelt digitális munkája azonnal a legértékesebb kortárs művészek dobogójára repítette őt. A Guardian cikke szerint az Everydays: The First 5,000 Days című virtuális kollázsért többet fizettek, mint a Beeple-nél jóval ismertebb művészek fizikailag is létező, kézzel fogható alkotásaiért.
Ez volt az első alkalom, hogy egy olyan nagy aukciósház, mint a Christie's kizárólag digitálisan létező műalkotást bocsátott árverésre, a munkáért pedig a vásárlónak az NFT nevű kriptovalutával, azaz nem helyettesíthető tokennel kellett fizetnie.
Beeple, eredeti nevén Mike Winkelmann egy Twitter-posztban így fogadta kitörő örömmel a hírt: "A művészek hardware-eket és software-eket használnak az alkotásaikhoz, amelyeket az utóbbi huszonvalahány évben az interneten terjesztettek, de soha nem volt egy valós megoldás arra, hogy ezeket a munkákat valaki igazán birtokolja és gyűjtse." Később a Christie's közleménye is idézte őt, miszerint: "az NFT-vel ez most megváltozott. Hiszek benne, hogy a művészettörténet egy új fejezetének kezdetét láthatjuk, a digitális művészetét".
Az aukciósház nem nevezte meg, hogy ki az új tulajdonosa az ötezer virtuális képből álló kollázsnak, amelyen a művész 2007 májusa óta dolgozott. Itt tud belenagyítani az alkotásba.
A digitálisműkincs-kereskedelemről a Qubit írt nagyobb cikket a napokban. Ebben kiemelik, hogy néhány hónapja figyelhető meg az a trend, hogy gazdag műkedvelők látszólag értéktelen, de műalkotásnak hívott digitális állományokat adnak-vesznek több (tíz)ezer dollárért. Olyan virtuális munkákért, hang-, kép- és videofájlokért fizetnek olykor egészen magas összegeket, amelyek akár mindenki számára elérhetők azonos minőségben.
Ezeknek az értékét maga a blokklánc-alapú token, az NFT adja, amelyet a vásárló közvetlenül a művésznek fizet, és amely nemcsak fizetési eszköz, de maga a hitelesítési tanúsítvány is a megvásárolt műkincshez. A tranzakció nyoma pedig a blokkláncban marad, "kitörölhetetlenül, jelezve, hogy a digitális mű eredeti példányát ki, mikor és mennyiért vásárolta meg."