Lélegzetelállító drónfelvétel készült az izlandi vulkánkitörésről

Reykjavík közelében öntötte magából a lávát a Fagradalsfjall.

  • MTI MTI
Lélegzetelállító drónfelvétel készült az izlandi vulkánkitörésről

Az izlandi fővárostól 30 kilométerre délnyugatra tört ki a Fagradalsfjall vulkán, a mélyből feltörő láva pedig vörösre festette az égboltot a területen, ahol az elmúlt hetekben több ezer kisebb földrengés volt.

Négy órával az első kitörést követően láva borított be egy négyzetkilométernyi, mintegy 200 futballpályányi területet. A 12. század óta első alkalommal fordult elő vulkánkitörés a szigetnek ezen a részén, és ezt most drónnal sikerült megörökíteni.

Az elmúlt négy hétben mintegy 40 ezer földrengés sújtotta a félszigetet, ami jelentős mértékű emelkedés a 2014 óta feljegyzett 1000-3000-es átlagértékhez képest.

A kitörés nem jelentett közvetlen veszélyt a közeli Grindavik településen élőkre vagy az infrastruktúrára. A helyi meteorológiai intézet kis erejűnek minősítette a természeti csapást.

Ettől függetlenül egy 500–750 méter hosszúságú hasadék nyílt meg a kitörés helyén, ahol akár 100 méteres lávaszökőkút is kialakulhatott.

Reykjavík nemzetközi repülőterét nem zárták le a kitörést követően, de minden légitársaságnak el kellett döntenie, hogy akar-e repülni vagy sem. A repülőtér érkező és induló járatokat regisztráló honlapja szerint nincs fennakadás a légi forgalomban. Nem úgy, mint tizenegy éve, amikor az Eyjafjallajökull vulkán kitört, és 900 ezer repülőjáratot kellett törölni, több százan pedig arra kényszerültek, hogy otthonukban maradjanak. Szakértők szerint a mostani a kitörés nem fog sok hamut vagy füstöt szórni a légkörbe.

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.