Négyből egy felső tagozatos diák kerüli az iskolai mosdókat

Tisztább, illatosabb, újabb és szebb mosdókra vágynak az iskolások, akik adnak környezetük higiéniájára otthonukban is. A fogmosás és a kézmosás terén azért még fejlődhetnek az alsósok és a felsősök is – derül ki egy friss kutatásból.


A rúdtánc nagyasszonya kampányba kezdett a szoptatós anyák érdekében

Pirner Alma kisfia, Alen októberben született, és a jelek szerint a Dollhouse Budoir rúdtánc stúdió alapító-tulajdonosa szoptatós anyaként begyűjtött néhány kellemetlen tapasztalatot az elmúlt hónapokban. A napokban Nánási Pál fotóssal közösen készített fotósorozatot, amellyel a szoptatás jelentőségére, és a szoptatós anyákat ért diszkriminációra szeretnék felhívni a figyelmet.


A D-vitamin csodákat művel, pótlását mégsem vesszük komolyan

Tél végére a magyarok 95%-a szenved D-vitamin-hiányban – kétharmaduk kritikus mértékben –, mégis mindössze a lakosság 15%-a figyel oda a megfelelő pótlásra. Pedig a D-vitamin nélkülözhetetlen szerepet játszik számos betegség prevenciójában és kezelésében, így például a csontritkulás megelőzésében, valamint az immunrendszer működésében.







Egy az egyben megismétli a tavalyi Oscar-sztorit a Saul fia?

Míg korábban Fellini, Bergman vagy Buñuel filmjei nyerték el a legjobb külföldi film díját az Oscaron, volt időszak, amikor sokan már komolytalannak tartották ezt a kategóriát. Egy reformnak köszönhetően ma már újra bátor alkotásokat jelölnek, így válhatott nagy esélyessé a Saul fia is. Sőt, Nemes Jeles filmjének eddigi útja kísértetiesen hasonlít a tavalyi győztesére, a lengyel Idára. Az a film is teljesen megosztotta hazáját és a kritikusokat, mégis elhozta a szobrot. Ugyanez lesz 2016-ban is?


Zenei bloggerekre és törpelapokra szórta a pénzt a kormány

A Cseh Tamás Program létjogosultságát bár többen megkérdőjelezték eddig, a szándék szerint olyan zenészeket, hangsúlyosan fiatalokat támogat a program, akiknek szűkösebb lehetőségei lennének eljuttatni zenéjüket a célközönséghez. Bár több olyan zenekar is kapott támogatást, akiknek nem feltétlen lenne szüksége pénzügyi segítségre, a kiterjesztett CSTP-ből már szinte teljesen ismeretlen zenei oldalakra és vidéki lapokra is futotta, akik a programról vagy a részt vevő zenészekről kellett tartalmat előállítaniuk.


Öt felejthetetlen pillanat Psota Iréntől

Nem véletlenül vívta ki magának azt a rangot, hogy mindenki csak „A PSOTA”-ként emlegesse. Ezerarcú színésznő volt, megszámlálhatatlan emlékezetes színházi és filmes alakítással. Így csak mazsolázgatunk az életműből. Íme, öt filmszerep, amit soha nem felejtünk.



Több néző elájult, olyan durva volt egy londoni színdarab

Többeknél kiverte a biztosítékot Sarah Kane Megtisztulva című darabja a londoni National Theatre-ben. Az első hat előadás alatt negyvenen hagyták el a nézőteret, öt néző elájult, orvost kellett hívni hozzájuk – írja a The Guardian internetes kiadása.




Így lelhetjük örömünket a munkában

„Hivatás, flow – szenvedélyesen szeretni azt, amivel a hétköznapokat töltjük” – fogalmazza meg röviden Szily Nóra, hogy neki mit is jelent a karrier. A sokszor negatív előjellel használt kifejezés ennek ellenére, mára alapköve lett a jövő tervezésének. Éppen ezért nem mindegy hogyan is közelítünk céljaink megvalósításához.