Fotók: Zinedine Zidane új vizekre evez
Zizou a Mango ruházati lánc férfikollekcióját népszerűsíti.
Zizou a Mango ruházati lánc férfikollekcióját népszerűsíti.
A tavalyi esztendőhöz hasonlóan idén is összeállítottuk az év legjobb lemezeinek listáját. Volt miből válogatni, hiszen 2014-ben is számos nagyszerű album látott napvilágot. Íme, a hvg.hu 2014-es listájának második fele. Ez itt a tíz legjobb.
Jövőre is folytatódik az ősbemutatók sora a Szegedi Nemzeti Színházban: január 3-án Iván Sára Ez történt Bécsben című operettjét állítják színpadra, hamisítatlan újévi bécsi hangulatot varázsolva a színházba.
Szédületes sikereket érnek el a török szappanoperák, amik a magyar nézők számára a Szulejmán révén lehetnek ismertek.
Fogyókúráink sikertelenségei gyakran abból fakadnak, hogy racionális érvekkel próbáljuk egészséges táplálkozásra bírni önmagunkat, miközben az evési szokásokat inkább irracionális érzelmi tényezők szabályozzák. A megoldás szinte túl egyszerűnek tűnik.
Több mint egymillió dollár bevételt hozott mozis forgalmazása első napján, csütörtökön a hányatott sorsú amerikai filmkomédia, Az interjú, annak ellenére, hogy csak mintegy 320 kisebb moziban kezdték el vetíteni - közölte a gyártó, a Sony Pictures.
Folytatjuk az év legjobb sorozatai - második rész. Most a már 2014 előtt elkezdődő, általunk legjobbnak ítélt szériákat vesszük számba. Az összeállításban megtalálhatóak a kis híján a fél világot lázban tartó szériák, kevésbé ismert, de bátran újító kultsorozatok is, de egy közös vonás összeköti őket: vagy tartották, vagy tovább fokozták a már megszokott színvonalat.
Már második éve Adam Sandler a legkevesebb hasznot hozó befektetés Hollywood számára - számította ki a Forbes. Az üzleti magazin szerint minden, a színészbe befektetett dollár mindössze 3,20 dollár bevételt hoz.
Ha valaki még kételkedne benne, elég csak néhány epizódot megnéznie 2014 legjobb sorozataiból ahhoz, hogy kiderüljön, miért pártol át egyre több, kreatív szabadságra és minőségi munkára vágyó filmrendező, író és színész a tévés sorozatok világába. Az óriási és egyre színesedő kínálatból szedtük össze 2014-es kedvenceinket, a sort ezúttal az idén debütáló szériákkal kezdjük. A legjobb, már 2014 előtt elstartoló produkciókat később, egy másik cikkben mutatjuk be.
Látványos, humoros, több generációnak való zenés akciómese – ezt ígérik az alkotók a Játékkészítő című darabról. Megnéztük a főpróbát: nagyjából igazuk van. Szombattól a Tüskecsarnokban keresik helyüket a népmesei hősök az új világban.
A tavalyi évhez hasonlóan idén is a komikus végzett a Forbes túlfizetett színészek listájának élén, a dobogós helyekre Johnny Depp és Ben Stiller került..