Bajnai Gordon új színház alapkövét rakta le Tokajban

Paulay Edéről, a XIX. században, Tokajban született neves színházi rendezőről, a Nemzeti Színház egykori direktoráról nevezik el a Tokajban megépítendő új színházat, amelynek alapkövét pénteken helyezte el Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos és Szabó György, az észak-magyarországi régió fejlesztési tanácsának elnöke.




Megjelent Umberto Eco új regénye

Megjelent és a könyvesboltok polcaira került Umberto Eco olasz író új regénye, a Loana királynő titokzatos tüze című kötet - mondta Barna Imre, a könyvet gondozó Európa Könyvkiadó vezetője.


Kor-kérdés, avagy mi a kortárs művészet?

Az angol közalkalmazottak bérezését felülvizsgáló testület 1987-ben úgy döntött, hogy a Tate Galéria igazgatójának fizetését a nagyobb presztízzsel és gyűjteménnyel rendelkező Victoria & Albert Múzeum, valamint a Nemzeti Galéria vezetőinek javadalmazási szintjére hozza. Ezt azzal indokolták, hogy „a Tate igazgatójának a modern művészet rendkívül bonyolult problémájával kell szembenéznie”. Mintha legalábbis valamiféle veszélyességi pótlék illetné meg ezért.


Miért együnk zöldséget és gyümölcsöt?

Túl kevesen, és túl kevés zöldséget fogyasztanak, a többség finomított cukorral és fehérjével helyettesíti az egészségesebb táplálékot - állítja egy amerikai tanulmány, amely szerint nemcsak a kevesebb kalória miatt kellene egészségesebben táplálkozni.





Az LA-Manhattan-London-tengely

Kilencedik alkalommal rendezték meg az idén New Yorkban Amerikának az Art Basel Miami Beach (Műértő, 2007. február) mellett legjelentősebb művészeti vásárát, a The Armory Show-t. A március 23. és 26. között lezajlott rendezvényt a műkereskedelem globális boomjának köszönhetően ezúttal is hatalmas érdeklődés, jelentős nemzetközi figyelem és anyagi siker kísérte.


Húsvéti meglepetések kicsit másként

Minden ünnepnek megvan a maga gasztronómiai hagyománya. A húsvét sem képzelhető el kalács, sonka, tojás, bárány nélkül. De muszáj mindig mindent ugyanúgy az asztalra tenni, mint ahogy megszoktuk? Vagy lehet kicsit másként is? A vargánya krémleves hamis tojással, a báránycomb szelet édesköményes zöldségágyon, félig szárított cukorparadicsommal, a menüsor végén pedig a rántott kalács rózsafagylalttal új színt hozhat a húsvéti palettára. Úgy ahogy a Bock Bisztró mesterszakácsa, Bíró Lajos tálalja nekünk.


Premier: kis Vuk és az artista rókalány

A Kis Vuk című film előzetesét csütörtöktől vetítik országszerte a mozikban, a teljes alkotást szeptember 20-tól láthatják a nézők - közölte a forgalmazó.


Will Smith lenyomta Tom Cruise-t

A filmvilág kritikusai mondhatnak, amit akarnak: a nézők a mozipénztáraknál nyilvánítanak véleményt és a befektetők számára elsősorban az számít, melyik sztár eladható a piacon.


"Nem ülnék le velük vacsorázni"

Felemás helyzetben van egy könyvkiadó akkor, ha egy sikermozi megjelenéséhez időzíti a film alapjául szolgáló regény - jelen esetben képregény - magyarítását. 300, papíron, magyarul.


Hogyan győzzük le a tavaszi fáradtságot?

A tavaszi fáradtság nem betegség, hanem hiányállapot, tél végi kimerültség. Akkor lép fel, ha szervezetünk az előző nyáron felhalmozott energiatartalékokat felélte, s a napi táplálékból nem jut elegendő vitaminokhoz, ásványi anyagokhoz - idézi a szakembereket a MedicInfo.hu.


Mit főz otthon egy sztárszakács?

Benke László négyszeres olimpiai bajnok mesterszakács segítségével a töltött tojás és paradicsom elkészítési módjával ismerkedhetünk meg, mely igazán jól mutat majd a húsvéti asztalon.


Újból Vidéki Színházak Találkozója Budapesten

A Vidéki Színházak Találkozója keretében idén 18 vidéki teátrum 25 előadása látható 4 fővárosi helyszínen - ismertették a fesztivált szervező Thália Színház csütörtöki tájékoztatóján. A 8. vidéki színházi seregszemlén, árpilis 15. és május 4. között mutatják be a teátrumok az általuk kiválasztott darabokat Budapesten.


Roma médiaprogram az MTV-ben

Folytatódik a Magyar Televízió (MTV) által az előző évben elindított roma gyakornoki program; az erről szóló megállapodást csütörtökön, a Nemzetközi Roma Nap alkalmából tartott budapesti rendezvényen írták alá.