Felszámolják a Magyar Könyvklubot

Felszámolási eljárás alatt áll a Magyar Könyvklub Zrt. június 27-e óta - közölte Hegedűs István, a társaság elnök-vezérigazgatója, hozzátéve, hogy a könyvklub vagyonmérlege augusztus végén készül el.





Ötven könyv jelenik meg idén 1956-ról

Mintegy félszáz, az '56-os forradalomhoz kapcsolódó könyv jelenik meg állami támogatással idén Magyarországon - derül ki a Miniszterelnöki Hivatal '56-os emlékbizottságának adataiból.


Továbbgyűrűzik a Fischer-ügy

"Egyszerűen nem fogadom el Fischer Iván véleményét" - fogalmazott Harsányi László, az NKA elnöke, aki szerint Fischer számára "minden, ami Kocsis Zoltán nevéhez kötődik, az támadandó". Fischer Iván az ÉS-ben közzétett levelében mondott le a Bartók-emlékbizottsági tagságáról, mert szerinte annak "egyetlen kitapintható tevékenysége zenei érdekcsoportok állami pénzekhez juttatása".



A Született gyilkosok rendezője szeptemben 11-ről forgatott filmet

A United 93 után augusztusban jelenik meg az amerikai mozikban a második játékfilm, amely a 2001. szeptember 11-i eseményekkel foglalkozik. A World Trade Center című film rendezője Oliver Stone. A filmet versenyen kívül mutatják be szeptember 1-én a velencei filmfesztiválon.


A halolajak csökkenthetik a szembetegségek kockázatát

A legújabb kutatások megnövelt mennyiségű halolajból származó zsírsav bevitelét javasolják. Ez ugyanis sokat segíthet az előrehaladott korral járó, úgynevezett retinaráncolódás (ARM) megelőzésében – írja a Reuters. Ez annál is fontosabb, mert az ARM akár vaksághoz is vezethet.


Mennyi édességet fogyaszthatunk nyáron?

Nagy melegben a szervezetnek nincs szüksége sok szénhidrátra, általában nem is esik jól a "tömény" sütemény, mindenki szívesebben fogyaszt hűsítő fagylaltot. A tej- illetve vízalapú fagylalt, jégkrém-választékból a cukorbetegek is találhatnak egészségi állapotuknak megfelelőt - olvasható a Táplálkozás és Tudomány nyári hírlevelében.


Képregényben a 9/11-jelentés

Képregényben dolgozza fel a 2001. szeptember 11-i merényletekről szóló amerikai kongresszusi jelentést a tekintélyes Farrar, Straus and Giroux (FSG) amerikai könyvkiadó. A 150 oldalas történeti munka még a terrortámadás ötödik évfordulója előtt a könyvesboltokban lesz.


Fischer Iván asztalt borít a Bartók bizottságban

"Elvek is vannak a világon" - összegezte indokait Fisher Iván, aki lemondott tagságáról a Bartók Emlékbizottságban. Fischer Gyurcsány Ferencnek szóló nyílt levele pénteken teljes terjedelmében megjelent az Élet és Irodalom című hetilapban.




Gazdasági társasággá válhatnak kulturális intézmények

Egyes kulturális intézményeket összevonna, másokat gazdasági társasággá vagy éppen költségvetési intézménnyé alakítana át az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM); az elképzelésekről Schneider Márta szakállamtitkár számolt be csütörtökön, Budapesten. Petrányi Zsolt, a Műcsarnok igazgatója rögtön sajtótájékoztatót hívott össze. Itt úgy reagált, a Műcsarnok partner a változásokban, akár a gazdasági társasággá alakulásban is, de pontosan kellene tudni, mit is akar a minisztérium.




Fél év alatt száz NAVA-pont nyílt

A Nemzeti Audiovizuális Archívum (NAVA) azt tervezte, hogy egy év alatt hoz létre ennyi külső elérési pontot, mégis fél év alatt 100 NAVA-pont nyílt az országszerte. A NAVA a magyar nemzeti műsorszolgáltatói kötelespéldány-archívum.


Megint lesz Moziünnep

Négy nap alatt több mint 200 filmet láthatnak az érdeklődők, több mint 250 vászonra vetítve, az ország egész területén, rendkívül alacsony jegyáron, augusztus 31. és szeptember 3. között. Magyarország összes mozija tárt kapukkal várja a filmbarátokat.


Yeah, yeah! - programajánló

Igen, igen - mi egyebet is mondhatnánk a mostani pazar kulturális programkínálatra, mint amit a hét sztárfellépői, a Matt Bianco!? Lássuk csak: Johnny Depp és új kalózmozija, ethno és jazz országszerte, alterszínházak fesztiválja Szegeden, az egyik legjobb román kortárs művész Budapesten, vízizene a Deák térnél fényes nappal, opera koprodukcióban, ritka kincsek német múzeumokból! Soroljuk még? Yeah, yeah!