Van valaki, akit akár hajnali négykor is felhívhat a problémáival?
Kamaszlányként, a nyolcvanas évek közepén azonnal átsiettem a lakás másik végébe, ha meghallottam, hogy édesanyám Máté Péter sorait dúdolja: „Most örülj, hogy van, ki vár, és a két karjába zár…” Aztán teltek-múltak az évek (azok, amikor az ember még adottnak látja a kapcsolatait), és ha Máté Pétert teljes mélységében nem is, de anyámat lassan elkezdtem megérteni.