Beiktatták Polgár Juditot a sakk Hírességek Csarnokába
Szombat este St. Louisban ünnepélyes keretek között beiktatták a sakk Hírességek Csarnokába (Hall of Fame) Polgár Juditot, minden idők legjobb női játékosát.
Szombat este St. Louisban ünnepélyes keretek között beiktatták a sakk Hírességek Csarnokába (Hall of Fame) Polgár Juditot, minden idők legjobb női játékosát.
Igazán a koronavírus-járvány kitörtése után szaporodtak el a rágcsálók a városban, ahol most új vezetővel igyekeznek felvenni ellenük a harcot.
„Akik tartósan Németországban élnek és dolgoznak, azoknak szavazati jog is járjon: dönthessenek az országunk sorsáról” – mondta Olaf Scholz német szövetségi kancellár hétfőn, az állampolgársági jog megreformálásáról szóló tervei ismertetésekor. Ezzel a Németországban régóta vitatott intézmény, a kettős állampolgárság körül újra fellángolt a vita, a Deutsche Welle pedig utánajárt, hogyan érinti a honosítás jelenlegi rendje a Németországban élő magyarokat és miként kezelik azt a többi európai országban.
Új helyen, az V. kerületben, a Városháza parkban nyitotta meg kapuit az ország egyik legnagyobb karitatív akciója, a Mikulásgyár, ahol december 22-ig várják az ajándékokat.
Az iráni főügyész szerint feloszlatják az erkölcsrendészetet, de azért marad még szervezet, amely az "emberek viselkedését" ellenőrzi. A bejelentés nem sokkal azután érkezett, hogy a törvényhozás a fejkendő-viselési szabályok módosítását valószínűsítette.
A rabló a dohányboltot végül nem tudta kifosztani, ahogy előtte egy élelmiszerüzletben sem volt szerencséje.
Miután két hónapja folyamatosak a tüntetések, zavargások, inkább változtatnak a kötelező fejkendőviselés szabályain.
A Belvároson át halad vasárnap a "Mikulásfutás" futóverseny.
A magyar család vállalkozni ment ki, és eleinte úgy tűnt, bejöttek a számításaik - aztán az új-zélandi bevándorlási hivatal közbeszólt.
Harry herceg pókember-jelmezben beszél arról, hogy karácsonykor se érezzen bűntudatot az a gyerek, aki nem ünnepelhet már a szüleivel.
A Duma Aktuál tavaszi országos turnéján készült road movie második részében kicsit szétesve, de eljutnak hőseink a kecskeméti előadásig. Előbb lesz még szamárverseny, patkódobás, ostorozás és rengeteg nélkülözhetetlen információ Kodály Zoltán szülőházáról. Aztán nem is az előadás van fókuszban, hanem az, ami a kulisszák mögött történik. És ez sok szempontból meglepőbb.
A súlyos, áttétes daganatos betegségben szenvedő futball-klasszisnak már csak a légúti fertőzését kezelik és fájdalmát csillapítják.
A Szent Ilona-szigeten élő Jonathan teknős valamikor 1832-ben születhetett, de van, aki szerint már 200 évnél is idősebb.
Egy Twitterre felkerült videó mutatja meg, milyen volt az ukrán Mariupol két hónappal az orosz invázió kezdete előtt.
A brit kisfilmben a karácsony csodáját egy apa teremti meg fia számára.
Az idei évben eddig több mint 200 településről jelezték a résztvevők, hogy mikuláscsomagot „hagynak el” a város különböző pontjain.
A hal tetemére horgászok bukkantak a folyóban.
Egy évvel korábban diagnosztizálták rákkal, hogy az Oscar-díját az American Factory című dokumentumfilmjéért átvehette.
Jártunkban-keltünkben megéhezünk, megszomjazunk, megállunk kispiszkostól a fine diningig. Nosztalgiázunk és felfedezünk, megyünk az emlékeink után, rábízzuk magunkat a véletlenre, vagy éppen nagyon is tudatosan keresünk valami újat. Aztán elmeséljük, mondjuk a magunkét. A vendégét – mert mi vagyunk a mindenkori vendég. Felbukkanásunk bárhol várható. Most éppen a Budakeszi út elején, a Szép Ilona villamoskocsiszín szomszédságában jártunk.
Már több mint 3 millióan látták azt a videót, ahol egy titkos pincét fedeznek fel, benne furcsa italokkal.