Borsodban pénteken már havazott
Megjött az első hó.
Szombaton késő délután újabb csapadékzóna érkezik.
Az uralkodó régóta helytelenítette az ínyencségek fogyasztását, leginkább a tömésnek nevezett kényszeretetés gyakorlata miatt, amit állatkínzásnak tart.
A focista 2007-ben a görögök ellen mutatkozott be a válogatottban, amely akkor még szerinte gyerekcipőben járt. Amit az is mutat, hogy átszállással utaztak a meccsre.
Jártunkban-keltünkben megéhezünk, megszomjazunk, megállunk „kispiszkostól” a fine diningig. Nosztalgiázunk és felfedezünk, megyünk az emlékeink után, rábízzuk magunkat a véletlenre, vagy éppen nagyon is tudatosan keresünk valami újat. Aztán elmeséljük, mondjuk a magunkét. A vendégét – mert mi vagyunk a mindenkori vendég. Felbukkanásunk bárhol várható. Most éppen Pesten, a Király utcában jártunk.
Néhány héttel azelőtt, hogy Ronaldóék megkezdik a küzdelmet a világbajnoki címért, Katarban rendeztek egy másik futball-vb-t is, amelyen részt vett a magyar csapat is. Az Utcagyerekek Világbajnokságán nem sikerült ugyan a nyolc közé jutnunk, de a fiúk óriási élményekkel tértek haza.
A portugál sztár egy interjúban hosszan bírálta a klubot.
Egy átlag magyar férfi nyitott a modern férfiszerepekre, de kevés támogatást kap – állítja Léder László pszichológus, az Apa Akadémia alapítója. Szerinte korunk férfiai nincsenek könnyű helyzetben, mert miközben szeretnék maguk mögött hagyni a múlt századi férfiszerepeket, a mélyről gyökeredző sztereotípiák hátráltatják őket. Interjú a november 19-i nemzetközi férfinap alkalmából.
Könnyfakasztó kisfilmmel jelentkezett a Zwack Unicum.
Budapest szülinapját pörgéssel összekapcsolt utazással is lehet ünnepelni.
A világhírű operaénekes március 4-én lép fel az MVM Dome-ban.
A szurkolói zónákban lehet alkoholt inni, azonban Katar 48 órával a kezdőrúgás előtt gondolta meg magát egy, a szurkolóknak nagyon fontos döntéssel kapcsolatban.
A Határtalanul című dokumentumsorozat kedvéért Chris Hemsworth bevállalta, hogy genetikai tesztnek veti alá magát. Így kellett szembesülnie az orvosa által közölt rossz hírrel, hogy Alzheimer-hajlama van.
A négyszeres világbajnok a hétvégi Abu-Dzabi Nagydíjon áll utoljára rajthoz Forma–1-es autóban. A versenyzőtársai csütörtök este elbúcsúztatták.
Nincs ott az országos bajnokságon az egyik legsikeresebb magyar úszó.
Mondani sem kell, nem mindenki értett egyet az egykori first lady-vel.
A kamaszok harmada kapcsolatban van olyan „ismerőssel”, akit személyesen sosem látott.
Tóth Nikolett töretlenül hisz a felépülésében. A táncművészek december elején gálaestet tartanak a megsegítésére.
A legnagyobb számban a változókorú vagy idősebb nőket érinti a hüvelyszárazság, ám valójában bármely életkorban előfordulhat. Sorra vesszük, mikor és miért jelentkezhet ez az intimitást is megkeserítő tünetegyüttes.