Kiadták a hangfelvételt a bődületes VAR-tévedéstől, amellyel egy szabályos gólt vettek el Szoboszlaiéktól
"Nem tehetek semmit" – hangzik el a szarvashiba elkövetése után.
"Nem tehetek semmit" – hangzik el a szarvashiba elkövetése után.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Benjamin Netanjahu nyíltan elítélte a látottakat, de a keresztényellenes támadásokkal foglalkozó szervezet szerint az izraeli kormánynak szigorúbb szankciókkal kellene fellépnie az ilyen esetekkel szemben.
hvg.hu
A több mint húsz éves madár egymaga sokat tett a faj magyarországi fennmaradásáért.
hvg.hu
A tudós korábbi díjaival járó pénzeket is jótékony célra fordította, úgy nyilatkozott, ez a Nobel-díjjal sem történhet másképp.
hvg.hu
A pandémia átalakította az egészséghez és a betegséghez való viszonyulásunkat. Ugyanakkor szorongásaink csökkentése érdekében nem a legmegfelelőbb eszközökhöz nyúlunk, és úgy tűnik, inkább bízunk például a technológiában, mint saját magunkban – derült ki a legutóbbi HVG Extra Pszichológia Szalon estjén, amelynek vendégei Csabai Márta és Kőváry Zoltán szakpszichológusok voltak.
Pulzus
Korábban még álmodni sem mertek sportolók ilyen mesés gazdagságról.
hvg.hu
A szaúdi együttes elrepült Iránba, de ott már nem voltak hajlandóak kijönni az alagútból, aminek a végén ott díszelgett Kászim Szulejmáni mellszobra.
hvg.hu
2016-ban még alig 6000 firenzei lakás szerepelt az Airbnb-n, ma már több mint 14 ezer, ennek pedig a városvezetés szerint a helyiek látják kárát.
hvg.hu
A Campi Flegrei térségét érintő földrengések miatt egyre nagyobb az aggodalom.
hvg.hu
A zenész megegyezett egykori feleségével a közös kislányukról, és az anyagiakról is.
hvg.hu
Marco Rossi személyesen a köztársasági elnök előtt tesz esküt.
hvg.hu
A férfiak a BBC-nek arról számoltak be, olyan eseményeken vettek részt, ahol kötelező volt szexuális aktust létesíteniük a vezetőkkel, vagy ha ők úgy akarták, egymással. A részvételért cserébe sokszor modellszerződés képezte az ajánlat részét.
hvg.hu
Hétfőn Karikó Katalin, kedden pedig Krausz Ferenc kapott kutatótársaival együtt Nobel-díjat.
hvg.hu
Az ejtőernyős irányíthatatlanul pörgött a levegőben.
hvg.hu
Dorothy Hoffner rekordot dönthet, miután 4100 méter magasról hajtott végre tandemugrást. Szerinte a kor csak egy szám.
hvg.hu
„Nem lehetünk olyan bírák, akik csak tagadnak, elutasítanak és kizárnak” – mondta a katolikus egyházfő.
hvg.hu
A támadás alig néhány nappal azután történt, hogy III. Károly király elítélte az ukrajnai inváziót.
hvg.hu
A dán fennhatóságú országban az 1960 és 1991 közötti időszakban szokványosak voltak a tinilányok és fiatalok sterilizálására törekvő gyakorlatok. Az állam nyomozást indított az ügyben.
hvg.hu
A főpolgármester már korábban szólt, hogy térdsérülést szenvedett, ezzel magyarázta azt is, amikor autóval közlekedett az autómentes hétvégén.
hvg.hu