Az utolsó nagy nemzetközi lemezkiadó is elengedi a magyar zenészek kezét
A Universal Music Groupnál (UMG) nem foglalkoznak többé magyar zenészek megjelentetésével, a budapesti irodájukat is leépítik.
A Universal Music Groupnál (UMG) nem foglalkoznak többé magyar zenészek megjelentetésével, a budapesti irodájukat is leépítik.
hvg.hu
A Maria Callas-filmet forgatja Magyarországon, a gyerekei is jönnek vele.
hvg.hu
Odion Eboigbe és Boubacar Touré elsőként rohantak le a lakásukból a felüljáróról lezuhant velencei buszhoz. Mire a mentők kiérkeztek, már több embert is kihúztak a roncsok közül.
hvg.hu
Grimes bírósághoz fordult a milliárdossal közös három gyereke szülői felügyelete miatt.
hvg.hu
Sőt, a brit színésznő az egykori ügynökeit és a Walt Disney-t is bíróság elé citálja az ügyben, amely szerint a filmmogul orális szexre kényszerítette őt.
hvg.hu
Nem először történik ez meg a volt elnökkel és eddig mindig visszakapaszkodott.
hvg.hu
Az orvosok szerint a második világháború alatti éhínség idején így próbálhattak meg végezni vele a szülei, de életben maradt.
hvg.hu
A képviselők szerint a légitársaságok eltérő szabályozása a megengedett poggyászra vonatkozóan rejtett díjakat eredményez, és megnehezíti az árak összehasonlítását.
MTI
A focistát 2003-ban hűtlenséggel vádolták meg.
hvg.hu
Mark Ruffalo is szerepel a Pulitzer-díjas regényből készült, második világháborús minisorozatban, A láthatatlan fényben, amely egy Párizsban élő vak lányról szól.
hvg.hu
A pontos összeget nem közölték.
hvg.hu
Korábban egy indiai étterem is arra kényszerült, hogy a nevében szereplő szó miatt nevet változtasson, de a légitársaság még egy Netflix-sorozat miatt is pert indított.
hvg.hu
Házilag eszkábált útlevéllel utaztatott oltatlan, chip nélküli, golden retriver jellegű kölyköket egy nő.
hvg.hu
A tudomány története tele van olyan esetekkel, ahol nagyon okos emberek kinevetik a jó ötleteket – írja Karikó Katalin az önéletrajzi könyvében, amely néhány nappal a Nobel-bejelentés után jelent meg magyarul is, és átértékeli mindazt, amit a kinevetésről gondolunk. Elolvastuk az Áttörések című memoárját, amely most már nemcsak egy kisújszállási lány, hanem egy Nobel-díj története is.
Lakosságarányosan az öt legtöbb szemetet termelő településből négy balatoni, az ötödik is csak azért előzi meg ezeket, mert ott egy hulladéklerakó.
hvg.hu
Kutyával íratott közleményt küldött ki a párt.
hvg.hu
"Nem tehetek semmit" – hangzik el a szarvashiba elkövetése után.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Benjamin Netanjahu nyíltan elítélte a látottakat, de a keresztényellenes támadásokkal foglalkozó szervezet szerint az izraeli kormánynak szigorúbb szankciókkal kellene fellépnie az ilyen esetekkel szemben.
hvg.hu
A több mint húsz éves madár egymaga sokat tett a faj magyarországi fennmaradásáért.
hvg.hu
A tudós korábbi díjaival járó pénzeket is jótékony célra fordította, úgy nyilatkozott, ez a Nobel-díjjal sem történhet másképp.
hvg.hu