Kiderült, hogy miért parádézott Bill Nighy egy maszatos játéknyuszival az Oscar-gálán
A színésznek a lányunokája játékára kellett vigyáznia, és úgy döntött, hogy egy percre sem fogja szem elől téveszteni.
A színésznek a lányunokája játékára kellett vigyáznia, és úgy döntött, hogy egy percre sem fogja szem elől téveszteni.
hvg.hu
Az iskolában arra kíváncsi a tanár, mi az, amit nem tud a gyerek, ahelyett, hogy azt nézné, mit tud – állítja Juhász Péter matematikatanár, aki szerint akkor lehet élvezetes a matektanulás, ha a gyerekekhez közelebb álló, akár játékos problémákról lenne szó, ha lenne elég idő elmélyedni egy-egy feladatban, és ha lehetne tévedni is. A nemzetközi π-napon természetesen szót ejtünk erről a csodálatos, irracionális számról is.
Kiosztották a Kossuth-díjakat. Elismerésben részesült többek között Ifj. Sánta Ferenc hegedűművész, Adamis Anna zeneszerző, költő, Dráfi Mátyás Jászai Mari-díjas színművész, rendező. Alább olvashatók az indoklások.
MTI
A hálóőr a kaput védte, de talán most túlzottan is.
hvg.hu
Négy hónapot kapott, és még 400 euró pénzbüntetést is fizetnie kell.
hvg.hu
Függetlenül a genetikai hajlamtól.
hvg.hu
„Mintha bugyborékolt volna valami a mellkasomban” – mondta.
hvg.hu
A nő hátán "mentsük meg a zöldövezetet", felirat volt olvasható.
hvg.hu
Elsőre sajnos nem vették észre, hogy a színésznő, akinek a mellei segítségével kattintásokat próbáltak szerezni, transznemű, de utólag átírták a címet, nehogy véletlenül elfogadónak tűnjenek.
unknown
Ukrajnában sokan veszítették el családtagjaikat az orosz rakétatámadásokban. A túlélőknek a gyász mellett azzal is foglalkozniuk kell, hogy stabilitást biztosítsanak a legkisebbeknek, akik a háború miatt lettek árvák.
hvg.hu
„Meztelen melleit mutogatta a gyönyörű színésznő az Oscar-gálán – fotók”: hirdeti címlapján ugyanaz a kormánylap egy transznemű színésznőről, amely szerint az Oscar-díjat egy „bújtatott melegpropagandáról” szóló „ostoba történet” kapta.
hvg.hu
Átlagosan 18,7 millió nézője volt az ABC-n a díjátadónak, amely 12 százalékkal magasabb szám az előző évi nézettségnél. A népszerűségnek több oka lehet.
hvg.hu
A Ferrari akkori főnöke az anekdoták szerint azonnal beleszeretett a színésznőbe. Húsz éve együtt vannak.
hvg.hu
Paul Sorvino lánya, Mira Sorvino közölte, sokkolta és megsértette, hogy kimaradt az apja a megemlékezésből, az özvegye szerint szégyen, ha nem kér bocsánatot az Amerikai Filmakadémia.
hvg.hu
Telt házas Aréna-koncertje után több állomásból álló külföldi turnéra indul.
hvg.hu
A Minden, mindenhol, mindenkor színésznőjéről archív felvételek kerültek elő egy melbourne-i szépségversenyről. Egyesek szerint Yeoh ezután kapta az első munkáját egy tévéreklámban, ahol Jackie Channel szerepelt együtt.
hvg.hu
Újabb sztárok jönnek, a toi-toi wc-k viszont eltűnnek a Szigetről.
hvg.hu
Gyorsan közellenséget csinált magából Senkó Zsombor, amikor nem hagyta, hogy egy szülinapos kisfiú gólt rúgjon neki.
hvg.hu