Elsodort egy 5 éves gyereket az áradás Kaliforniában
Az Egyesült Államok nyugati parti államát sújtó esőzéseknek már 14 halálos áldozata van.
Az Egyesült Államok nyugati parti államát sújtó esőzéseknek már 14 halálos áldozata van.
hvg.hu
A fiatal, és érthetően izgatott riporternek ez volt az első interjúja.
hvg.hu
Mi lenne, ha a világ hírességeit egy utcába zsúfolnánk, és Beyoncé szomszédja lenne Tom Hollandnak, Nicki Minaj meg Greta Thunbergnek? Káosz, az lenne – legalábbis ezt gondolják az első brit deepfake sorozat készítői. A vígjátékszériában sztárok zavarba ejtő, teljesen digitális hasonmásai szerepelnek.
hvg.hu
Akár új részeket is kaphat az HBO egykori zászlóshajó-sorozata, amit aztán fura költségvetési okokból eltüntettek a csatornáról. Az viszont biztos, hogy újra látható lesz.
hvg.hu
Azt is bevallotta, amikor megkapta a szerepet, az X-Men-képregényeket sem ismerte, sőt azt sem tudta, tényleg van olyan állat, hogy rozsomák, és nem csak kitalált lényről van szó.
hvg.hu
Erről maga a sussexi herceg beszélt a legutóbbi interjúban.
hvg.hu
Mohamed Fatima viszont máris bejelentette, hogy új zenekart alapított.
hvg.hu
Közülük sokak életét megmenthette volna a megfelelő színvonalú egészségügyi ellátás.
hvg.hu
Emanuela Orlandi ügye a nyolcvanas évek óta megoldatlan. 1983-ban 15 évesen tűnt el.
hvg.hu
Egy mediterrán ciklon alakítja jelenleg az ország időjárását.
hvg.hu
Újabb részleteket hozott nyilvánosságra a rendőrség a múlt pénteki iskolai lövöldözésről.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A csökkenésnek az az oka, hogy az utóbbi időben számos kalózcsapat állt át az alacsonyabb kockázatú, de jövedelmezőbb illegális olajkereskedelemre.
MTI
Az együttes a hétvégén tartotta visszatérő buliját.
hvg.hu
Ki ne emlékezne a gyerekkori fehér karácsonyokra, amikor még sűrű pelyhekben hullt a hó? Sajnos, az elmúlt tíz-tizenöt évben már nem látszik összejönni a hóesés az ünnepek idején: ha januárban – amikor már senki nem vágyik rá – esik is egy kevés, az is hamar elolvad. A globális felmelegedés örökre megváltoztatta hazánk téli arculatát, és lesz, amit soha nem fogunk tudni átadni a gyerekeinknek a karácsony romantikájából. Nem kell azonban messzire látogatnunk, hogy felidézzünk belőle amennyit csak lehet.
Üdülés Ausztriában
A műtétet elektromos eszközök használata nélkül hajtották végre.
hvg.hu
A herceg hamarosan megjelenő könyvében arról ír, hogy 25 embert ölt meg, amikor helikopterpilótaként Afganisztánban szolgált, és hogy ezekre az emberekre akkor úgy gondolt, mint „sakkfigurákra”.
hvg.hu
Nem állja ki a valóság próbáját az az állítása, hogy az Aranybullát „amerikai trollok” pontozták le a filmes adatbázis oldalán.
hvg.hu
A herceg, aki mindent kitereget, azt szeretné, ha a királyi családdal zárt ajtók mögött békülhetne.
hvg.hu
Fehér György 1989-ben készült ikonikus filmjét, a Szürkület restaurált változatát mutatják be februárban a Berlinalén. A filmben Haumann Péter egy gyermekgyilkossági ügyben nyomozó felügyelőt alakít.
hvg.hu