Blikk: Vajna Tímea miatt áll a Puskás-film
Andy Vajna özvegye szerint először le kell zárulnia a hagyatéki tárgyalásnak, és az amerikai állampolgárságot is meg kell szereznie, hogy a film jogai hozzá kerüljenek.
Andy Vajna özvegye szerint először le kell zárulnia a hagyatéki tárgyalásnak, és az amerikai állampolgárságot is meg kell szereznie, hogy a film jogai hozzá kerüljenek.
Ha visszatekintünk az elmúlt száz évre, megszámlálhatatlan technikai bravúrt és tudományos áttörést tudunk felsorolni. De vajon a hétköznapi ember mit tart a legfontosabb innovációnak? Megkérdeztünk négy generációt, hogy melyik vívmányba szerettek bele visszavonhatatlanul.
Olcsón ehetünk jókat, az éttermek kevesebb veszteséget könyvelnek el, és még a Földdel is jót teszünk, erre alapított vállalkozást és fejlesztett applikációt egy magyar csapat. A Munch alapítóival beszélgettünk, és kipróbáltuk az alkalmazásukat.
A produkciós cég végül a lagzi teljes költségét kifizette.
„A szakmázás ugye bolsevik trükk”, írta a polgármester, miután a képviselőtestület a Pinceszínház igazgatóválasztásakor figyelmen kívül hagyta a szakmai bizottság javaslatát.
Grosan Cristina filmjét Rainer-Micsinyei Nórával a főszerepben szeptember közepén láthatjuk.
Akadálymentesen, zöldebben, süllyesztett karácsonyfatalppal kapják vissza a ferencvárosiak.
Ideges volt a heroinnyelő, a CT kimutatott egy csomó kapszulát.
A stúdió szerint a külföldi nézőket jobban zavarja egy fekete ember, mint az űrlények.
Prokopp Dóra utódja pedig egy szépségversenyekről is ismert modell lesz.
Két hullámban jöttek világra a gyerekek, több mint százan.
A IT-szektor egyik leggyorsabban fejlődő területe a pénzügy, ahol egyre nagyobb szükség van a jó elemzőképességgel, analitikus szemlélettel rendelkező szakemberekre. A fintech területén való érvényesüléshez nem is kell feltétlenül az összes programozási nyelvet behatóan ismerni ahhoz, hogy egy sikeres cégnél helyezkedhessünk el, ahol még azt is támogatják, hogy szabadidőnkben saját projektjeinket vagy startupjainkat elindítsuk. Biás Csongorral, a Vacuumlabs tanácsadójával beszélgettünk.
Az egykor Orbán Viktor szobrának fejét rugdosó rapper szerint az előválasztás csakis Gyurcsányról szól, a melegség pedig egyszerűen nem természetes.
Az énekesnő a zenész Blake Sheltonnal kötött házasságot.
Nehéz lesz megkerülni ezekben a napokban és hetekben a meccsek gravitációs erejét, de nem lehetetlen, mert van élet, és van nyár a labdarúgó-Eb-n túl is. Mi minden napra keresünk és ajánlunk valamit, amivel ki lehet tölteni a focival párhuzamos világot. Például egy metálfesztivállal.
A nyári, nyitott lábbelikben láthatóvá váló bütyök fájdalmat, funkcionális és lábstatikai problémákat is okozhat. A nyugati társadalmakban a népesség mintegy 30 százalékának életét – zömében a nőkét – nehezíti a deformitás.
Nyaralási tanácsokat adott a román turistáknak Teodosie érsek.
Az énekesnő állítólag hangot adott a visszavonulási szándékának.
Ha valaki épp 55 ezer fontot kér egy lábsérülés miatt, hogy zárhat egy focimeccset két góllal, két gólpasszal, a forduló legnagyobb góljával? – kérdezte a biztosító jogásza a bíróságon. Neki adtak igazat, a lebukott focista még fizethetett is.