Öngyilkosságtól tartanak, ezért megfigyelés alatt tartják R. Kellyt
A zenészt a héten ítélték harminc év börtönre.
A zenészt a héten ítélték harminc év börtönre.
hvg.hu
A megtámadott fotós medveriasztóval próbált védekezni, de az lényegében semmit sem használt. Szerencsére a hírek szerint az áldozat komolyabb sérülések nélkül úszta meg az esetet.
Tavaly szeptemberben a svájciak nagy többsége támogatta a melegházasság legalizálását.
hvg.hu
A bebörtönzött orosz ellenzékinek nagyon rossz napjai vannak.
hvg.hu
A város bevezeti az előfoglalási rendszert, januártól pedig pénzt szednek minden turistától, aki nem száll meg a városban.
MTI
A baleset éjfél előtt történt, a fiatal férfi súlyosan megsérült.
hvg.hu
„Nem lehet szavakkal kifejezni, amit most érzünk” – írta csütörtök este a budapesti Átrium színház abban a posztban, amelyben közölték: két hét múlva kénytelenek bezárni, és végleg leereszteni a függönyt. Megmentheti-e a színházat a közönség, van-e politikai szándék a háttérben, és miért jutott ide az Átrium? Erről kérdeztük a színház produkciós menedzserét.
Egy sima érintés után kaphatta el a majomhimlőt Dan Browne, aki a BBC-nek számolt be részletesen a tüneteiről, és arról is, hogy szerinte mit lehet tenni azért, hogy ne kapjuk el a betegséget.
hvg.hu
26 évig tanított az iskolában, tiltakozásul mondott fel.
hvg.hu
Nemcsak a magyar HBO saját gyártású sorozatának minden epizódja tűnt el a streamingszolgáltatóról, de még a Twitterről és a Youtube-ról is eltűnt minden, ami kapcsolatos a sorozattal.
hvg.hu
A spórolás, a WarnerMedia új vezetőjének pénzügyi stratégiája lehet az oka annak, hogy több másik tartalommal együtt A besúgót is levették az HBO Max kínálatából.
hvg.hu
Egy a Kossuth rádióban sugárzott tibeti népmese „erőszakos jelenetei szorongást válthatnak ki a gyermekekből”, ezért a Médiatanács kétszázezer forintra bírságolta a rádió médiaszolgáltatóját. Figyelmeztetést kapott a Hír TV és az FM 103.9 – A ROCK rádió szolgáltatója is.
hvg.hu
Louis Theroux a brit televíziózás ikonikus alakja – legalábbis az Y-generáció, illetve a náluk idősebbek szemében. A mostani tizenéveseknek már ő az az ötvenes faszi, aki a Fiatjáról rappel, és a barátaik erre táncolnak. A Jiggle jiggle-sztori jól mutatja, hogy a TikTok korszakában bármiből és bárkiből lehet mém.
Bas Smets belga tájépítészt bízta meg a párizsi önkormányzat a Notre-Dame környékének átalakításával: a székesegyház előtti tér parkosításával és az építmény homlokzatának kihangsúlyozásával.
MTI
A nyilvánosságra került videón elég jól kivehető, hogy mi történt.
hvg.hu
Még három hétig a Szépművészeti Múzeumban egyszerre lesz nyitva két világszínvonalú kiállítás, hiszen a Bosch július 17-ig várja a látogatókat, miközben a Henri Matisse: A gondolatok színe című is megnyílt csütörtökön.
Az amerikai zenekar nemsokára Budapesten, majd Bukarestben is koncertezik, nem lesz könnyű dolga.
hvg.hu
A hivatalos dokumentumokban a nem átírásához eddig is joguk volt a német állampolgároknak, de egy törvényjavaslat a procedúrát változtatná meg, mert nem akarják „betegként” kezelni az embereket.
hvg.hu
Ivókút, szökőkút, párakapuk, vízfüggönyök – az osztrák főváros célja, hogy mindenki számára gyorsan hozzáférhető, ingyenes hűsölési lehetőséget kínáljanak, ha a hőmérő higanyszála 30 Celsius-fok fölé kúszik.
hvg.hu