Egyháziból állami kolonc lett a Makovecz-féle Pázmány-campus
Hatalmas tehertől szabadította meg a kormány az egyházi fenntartót azzal, hogy január 1-jétől átveszi a Pázmány Péter Katolikus Egyetem piliscsabai épületeit.
Hatalmas tehertől szabadította meg a kormány az egyházi fenntartót azzal, hogy január 1-jétől átveszi a Pázmány Péter Katolikus Egyetem piliscsabai épületeit.
A demonstrációk transzparenseire írt szövegek a rendszerváltás óta eltelt három évtizedben sokat változtak. Az egyszerű tiltakozást előbb szellemes, majd egyre szókimondóbb feliratok váltották fel. Manapság pedig a kreatív kifejezési formák, a mémszerű üzenetek és a maszkra írható jelszavak hódítanak.
Minden felmérés szerint csökkent a bűnözés, de a korrupció esetében nagy a látencia, pedig összehasonlíthatatlanul nagyobb kárt okoz, mint az összes vagyon elleni bűncselekmény együttvéve. Kerezsi Klára kriminológust, az Országos Kriminológiai Intézet főtanácsadóját kérdeztük.
Szavak szintjén történelmi időket él a magyar politika: Orbán Viktor „vízválasztóhoz” érkezett, a közös listára összebútorozó ellenzék pedig már „korszakváltást” vizionál. Az előttünk álló 2021-es év mégsem az ütközetről szól, hanem a hadrend kialakításáról. Már ha a vírus is úgy akarja.
A kormány adott is, meg nem is az orvosoknak, a közalkalmazottaknak és az ellenzéknek pedig keményen odacsapott. Az év utolsó negyedének eseményösszefoglalója.
A formálódó magyar gazdasági elitben tűnt fel a rendszerváltás után, a Tőzsdei Kurír című lapot is megszerezte, majd bedöntötte, a kilencvenes évek közepén viszont arról számoltak be a lapok, hogy egy érdekeltségébe tartozó hajón nagy mennyiségű kokaint találtak a jamaikai rendőrök. Hargitay Péterről aztán évtizedekig semmit nem lehetett hallani, míg egy újabb nemzetközi botrányban fel nem bukkant a neve. Dezső András a magyar kokainkereskedelmet bemutató Magyar kóla című könyvében Hargitay jamaikai kábítószerügyét is rekonstruálta. A kissé zavaros történetben Hargitayt végül felmentették, az egyik érintettnek pedig golyót repítettek a fejébe.
Ez történt az idén. Év végi mérleg, kronologikus sorrendben, alább a júliustól szeptember végéig tartó időszakot idézzük fel.
A hét évtizede létező tiltás ellenére egy állami okiratban szereplő név mellett ismét megjelent az illető származására utaló grófi jelző.
Lehallgatások, beszervezések, bomlasztások. Számtalan eszközük van a titkosszolgálatoknak céljaik elérésére, de korántsem olyan világ ez, mint ahogyan a filmek sugallják.
Ez történt az idén. Év végi mérleg, kronologikus sorrendben, alább az áprilistól tartó időszakot idézzük fel.
Ez történt az idén. Év végi mérleg, kronologikus sorrendben, alább a januártól áprilisig tartó időszakot idézzük fel.
Orbán Viktor szárnysegédjeként Szijjártó Péter lassan egy évtizede ügyködik azon, hogy a külügyben dolgozók a „partraszállás” mámorában asszisztáljanak ahhoz, hogy szélsőjobbos politikusokkal pacsizzon, diktátorokhoz törleszkedjen és pénzmosodákban sürgölődjön.
Az év végi közhangulat meglehetősen borongós, a válaszadók több mint fele úgy érzi, Magyarországon rossz irányba mennek a dolgok. A kormánypártok érezhetően veszítettek támogatottságukból, de nem az ellenzék javára. A Medián friss kutatása szerint szoros a verseny az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek között.
Több mint 20 milliárd forint hitel jelent meg a TV2 és műsorgyártója, az IKO céges papírjai között.
Noha Orbán Viktor miniszterelnök győztesként állítja be magát az uniós csörte után, Hegedűs Dániel politológus, a berlini German Marshall Fund munkatársa szerint ez nincs így. A vétó lengetésével ugyanis Orbán és Morawiecki épp azt a klímát teremtette meg, amelyet el akart kerülni. Hegedűs beszélt arról is, a Fidesznek valójában érdeke volna a néppárti tagság, mindkét fél nyerne az Orbán által felvetett lazább szövetséggel. A döntés lényegében a németek kezében van. Interjú.
Bártfai-Mager Andreával együtt szerzett meg két földterületet Szerencs mellett még tavaly nyáron az a férfi, aki több szálon is kötődik a nemzeti vagyonért felelős tárca nélküli miniszter volt férje, a jelenleg körözés alatt álló Balogh Sándor üzletember rokoni és üzleti köréhez. Ám hiába is kerestük, ezeket az ingatlanokat nem írta bele vagyonbevallásába a miniszter, aki megkeresésünkre ezt "figyelmetlenségéből adódó adminisztratív hibával" magyarázta. A földeket – kevesebb mint egy év birtoklás után – eladta, akárcsak a tulajdonostársa.
"Rubera úr, én vagyok Ferenc pápa, kétszer is kinyomta a hívásomat, alkalmas időben telefonálok?" – ezzel hívta fel öt évvel ezelőtt a háromgyerekes, azonos nemű házasságban élő Andrea Ruberát a katolikus egyház feje. A hívő melegjogi aktivistával a gyereknevelésről, az őszinteségről és a hazugság áráról beszélgettünk. Portréinterjú.
Ha a kétharmad úgy akarja, akár napok alatt is megszületik egy-egy törvény, de vannak olyan, már tárgysorozatba vett javaslatok, amelyeket évekig is elfektet a Ház. Az Alkotmánybíróság is szereti ezt csinálni, például az emlékezetes Nagy Harácsony szlogenű HVG-címlap ügyében.
A képzettségben aszimmetrikus párkapcsolatból azonban egyre kevesebb van, ami a lakosság kasztosodására utal.
Terveztek templomot, temetőt, fürdőt is a Citadellára. Mindenki szabadulni akart tőle, de mindent túlélt, most az Orbán-kormány is nekiveselkedik.