A volt III/III-as Horváth József testhezálló feladatot kapott Lánczi Tamástól: konteókat terjeszthet a civilekről

„Nem azt vizsgálom, hogy mit csinált valaki 1989-ben vagy 1994-ben, engem az érdekel, hogy mit fog csinálni az én hivatalomban. Én maximálisan meggyőződtem arról, hogy Horváth József a hivatalomnak és a magyar nemzetnek szolgálatára lesz”

– magyarázkodott Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke, miután nyilvánosságra került, hogy Horváth József személyében egy, a rendszerváltás előtti időkben dicstelen politikai szerepet játszó állambiztonsági tisztet ültetett a Szuverenitásvédelmi Kutatóközpont (SZKI) élére.

De nem csupán az az ijesztő az Orbán-rendszer egyik politikai főhivatalának káderkiválasztásában, hogy egy egykori politikai elhárítót a NER minden további nélkül reaktivál, hanem az is, hogy olyan ember, mint Horváth, egyáltalán fontos szerepbe kerülhet a szuverenitásvédelem területén. Ő ugyanis nem egy „mezei” titkosszolga: egykoron a magyar nemzetbiztonság vezetője is volt.

Horváth 1998–2002 között a Nemzetbiztonsági (ma Alkotmányvédelmi) Hivatal, majd 2010–2013 között a Katonai Biztonsági Hivatal, illetve annak jogutódja, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat második embere, műveletekért felelős főnöke volt. Azóta a kormánypárti médiában osztja meg gondolatait, az utóbbi időben mint az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője. Ezekből az írásokból pedig kiderül, hogy az aktuális kormányzati narratívát kétség nélkül felmondó, sőt néha egészen bizarr irányba továbbfejlesztő szakértőről van szó. Az a fajta távolságtartás, realitásérzék és elemzői készség, amit a titkosszolgálati munka megkíván, nyomokban is alig érezhető a munkásságában.

Valószínűleg pont e tulajdonságai miatt volt jó a Fidesz-kormányok alatt nemzetbiztonsági vezetőnek, hiszen a hatalom kiszolgálása volt a feladata. Már az is figyelmeztető jel lehetett, hogy Horváth a Kádár-rendszer végnapjaiban pont annak belső elhárításánál, a nevezetes III/III. csoportfőnökségen találta meg első munkahelyét. Sok vizet nem zavart, alhadnagyként, a legalacsonyabb tiszti rangban került oda, a kulturális-értelmiségi eliten belül a baloldali ellenzéket kellett szemmel tartania. Nem is az állambiztonságnál folytatott tevékenysége a zavaró, hanem a rövidlátása: az, hogy egy végét járó elnyomó hatalom egyik legfőbb támaszát, a politikai rendőrséget választotta hivatásául.