#belpolitika




Rábukkantunk a kecskeméti reptér hadászati fejlesztéséről szóló dokumentumokra, amelyekről a kormány csak ködösít
 

Rábukkantunk a kecskeméti reptér hadászati fejlesztéséről szóló dokumentumokra, amelyekről a kormány csak ködösít

Bár a kormányzat hevesen tagadta, egyáltalán nem kizárt, hogy érkezhetnek atomtöltetek hordozására is alkalmas katonai repülőgépek Kecskemétre. Ugyanis 2019 óta kétoldalú védelmi megállapodás él Magyarország és az Egyesült Államok között, lapunk pedig több olyan dokumentumra is rábukkant, melyek megmutatják, hogyan fejleszthetik a kecskeméti repteret.

Földes Márton - Kacskovics Mihály Béla Földes Márton - Kacskovics Mihály Béla

Kozma Imre – a pap, aki beírta magát a kelet-európai rendszerváltás történetébe
 

Kozma Imre – a pap, aki beírta magát a kelet-európai rendszerváltás történetébe

Alighogy megalakult a Magyar Máltai Szeretetszolgálat magyarországi szervezete, Kozma Imre atya, a szeretetszolgálat elnöke, akcióba lépett. Úgy is, mint a zugligeti Szent Család templom plébánosa, 1989. augusztus közepe és november közepe között majdnem 49 ezer keletnémet állampolgárnak nyújtott menedéket, akiket a plébánia kertjében felállított sátrakban, illetve a közeli kemping területén láttak el. Az akkori események felidézésével emlékezünk a minap elhunyt katolikus papra.




Nukleáris elrettentés Kecskemétről? A NATO-orosz szembenállás kommunikációs hadszíntere lett Magyarország
 

Nukleáris elrettentés Kecskemétről? A NATO-orosz szembenállás kommunikációs hadszíntere lett Magyarország

A Gripenek bázisaként használt kecskeméti repülőteret alkalmassá teszik olyan amerikai gépek állomásoztatásra, amelyeket atomtöltetekkel is fel lehet fegyverkezni. Ezt állította kedden egy brit lap. Kérést sem kaptunk – mondta a kormány nevében Gulyás Gergely 24 óra hallgatást követően. Mi lehet igaz, és mi lehet zavarórepülés az ügyben?




Bőhm Kornél: Magyar Péter agresszíven visszaüt, amire itthon eddig nem igazán volt példa, csak erősítik karakterét a támadások
 

Bőhm Kornél: Magyar Péter agresszíven visszaüt, amire itthon eddig nem igazán volt példa, csak erősítik karakterét a támadások

Magyar Pétert nem lehet összegyurcsányozni, de az összeorbánozás működhetne ellene – véli Bőhm Kornél, a HVG-nél kiadott Karaktergyilkosság című könyv szerzője. A kríziskommunikációs szakértővel arról beszélgettünk, hogy miért nem talál fogást a kormány gépezete a Tisza Párt elnökén, aki ellen exfelesége, Varga Judit, majd a kampányában segítő exbarátnője, Vogel Evelin is súlyos vádakat fogalmazott meg.


Perintfalvi Rita teológus: Az egyházak valódi változásához egy kormányváltás és egy rendszerváltás szükséges
 

Perintfalvi Rita teológus: Az egyházak valódi változásához egy kormányváltás és egy rendszerváltás szükséges

A HVG Címlapsztori központi témája ezúttal az egyházak válsága és az a kihívás volt, amellyel a klérus szembesül, amikor a politika beavatkozik a működésébe. Az Eötvös10 színpadán Dobszay János, a HVG vezető szerkesztője az egyházak belső és külső válságáról kérdezte Perintfalvi Ritát, a Grazi Egyetem teológusát és Zalatnay István református lelkészt.

hvg360 hvg360


Iványi Gábor: Szeretném leharapni a nyelvemet, hogy akkor miket gondoltam és mondtam Orbánról
 

Iványi Gábor: Szeretném leharapni a nyelvemet, hogy akkor miket gondoltam és mondtam Orbánról

Egyházak válsága: ki áll a hívek oldalára, ha a klérust bedarálja a politika? – ezzel a felütéssel zajlott a HVG Címlapsztori legutóbbi rendezvénye az Eötvös10 színpadán. Az egyik beszélgetésben Dobszay János, a HVG vezető szerkesztője a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetőjét, Iványi Gábort kérdezte egyebek között arról, mi az oka, és mi lehet a kimenetele annak a harcnak, amelyet súlyos helyzetbe került egyháza a hatalommal vív.

hvg360 hvg360




Baltadobálás és életmentő vietnámiak – íme a cég, amelyet Orbán fegyverkereskedő öccse vezet
 

Baltadobálás és életmentő vietnámiak – íme a cég, amelyet Orbán fegyverkereskedő öccse vezet

Minden lében kanál a Multi Shoot Zrt., az az Orbán Áron által vezetett cég, amely 50 vietnámit iratott be életmentő-tanfolyamra a Pécsi Tudományegyetemen. A cég fegyvereket árul, lőteret működtet és bagelekkel kereskedik, de a cég tulajdonosa, Tűzkő Nándor kötődik a lélegeztetőgép-beszerzésekhez és a meddőségi klinikák államosításához is.



Orbán Viktor az európai szélsőjobb bankára
 

Orbán Viktor az európai szélsőjobb bankára

Orbán Viktor a szélsőjobboldali szövetségeseinek kistafírozására használja a részben a barátja, részben az állam tulajdonában lévő MBH Bankot. Mészárosék mintaprojektje a francia Nemzeti Tömörülés finanszírozása volt, de már a spanyol Voxszal és az osztrák FPÖ-vel való együttműködésre is van bizonyíték.