Orbáni dilemma: rosszul áll a békepóz, és elvész a konnektivitás, amikor a szövetségesei a front két oldalán sorakoznak fel
Orbán Viktor újonnan hangoztatott külpolitikai csodafegyvere, „a nagy stratégia alapja”, a konnektivitás alapos tesztelésnek lesz kitéve, ha az izraeli konfliktus tovább folytatódik.
„Sajnos a NATO-szövetségesek között vannak olyan országok, amelyek Izrael mellett állnak ki”
– mondta egy interjújában Recep Tayyip Erdogan török elnök New Yorkban. Bár végül csak az Egyesült Államokat említette meg, nyilván tisztában van vele, hogy szövetségese és barátja, Orbán Viktor is a zsidó állam mellett áll ki.
Épp ezen a héten tartották Budapesten a második Nemzetközi Pro-Israel Summit elnevezésű, Izrael melletti kiállást középpontba helyező konferenciát. Az esemény tavalyi premierjét is Magyarországon tartották. Hétfőn felszólalt a konferencián Jair Netanjahu, az izraeli miniszterelnök fia, aki azt mondta, jobb barátot a zsidó állam nem kívánhatna magának. Orbán pedig kedden, az iráni rakétatámadás perceiben az X-en azt írta: elítéli a teheráni lépést, és az izraeli polgárok biztonságáért imádkozik. (Igaz, ezt angolul közölte, a Facebookra ezt az üzenetet nem írta ki.)
Meddig lehet egyensúlyozni?
A magyar diplomácia újonnan hangoztatott külpolitikai csodafegyvere, a konnektivitás azonban alapos tesztelésnek lesz kitéve, ha az izraeli konfliktus tovább folytatódik. Mindenkivel gazdasági érdekek mentén jóban lenni fontos, de a szorosabb szövetségesi kapcsolatok valamennyire értékek mentén is formálódnak, hiába próbálják ezt Orbán Viktor és a külpolitika irányítói tagadni.
A pénznek nincs szaga. Gyilkosokkal, tolvajokkal boltolni nem bűn. Élj jól, az erkölcsök, az értékek nem, csak az önérdek számít – röviden ez Orbán Viktor gazdasági semlegességről szóló doktrínájának lényege. A kormányfő olyan, a morális értékekre fittyet hányó, kizárólag a saját szempontjaira figyelő országgá szeretné formálni a magyart, amely magatartást éppen ő szokta a leghangosabban számonkérni az individuális szempontokat szerinte a közösség érdekei elé helyező Nyugaton.
Egyszerre két olyan autokrata hatalom szövetségesének lenni, akik egymást egy pohár vízben is megfojtanák, nem kis kihívás még egy magát nemzetközi nagyágyúként pozicionáló “békeharcosnak” is.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.