#belpolitika

Volt is hivatalos vizsgálat, meg nem is az állami Airbus tavalyi balesete után – most sem világos, mi történt
 

Volt is hivatalos vizsgálat, meg nem is az állami Airbus tavalyi balesete után – most sem világos, mi történt

A Közlekedésbiztonsági Szervezet csak félig-meddig elvégzett vizsgálata is meglepő megállapításra jutott az Airbus A330-as állami teherszállító tavalyi sérülése ügyében. Eszerint a gép egyik hajtóművének komplett cseréjéhez vezető eset nem akkor és nem úgy történt, ahogy azt sejteni lehetett, vagy ahogy azt eddig hivatalosan közölték.






„Éhen halok, ha nem mondok fel a bíróságon”
 

„Éhen halok, ha nem mondok fel a bíróságon”

Több közép-magyarországi bíróság lassan a működésképtelenség határára kerül, annyi igazságügyi alkalmazott mondott fel a megalázóan alacsony fizetések miatt. Különösen tragikus a helyzet a jegyzők esetében, akik több év tapasztalattal is csak 220-230 ezer forintot visznek haza havonta. Van olyan, aki a bíróság helyett inkább boltba ment dolgozni, az új jelentkezők pedig hátat fordítanak, amint meghallják, mennyi a fizetés. A bírósági alkalmazottak béremelése 8-9 milliárd forintba kerülne, de a kormány csak ígérget.


Miért pont a zsidók? – a HVG ma is aktuális 1993-as cikke az antijudaista teológiáról
 

Miért pont a zsidók? – a HVG ma is aktuális 1993-as cikke az antijudaista teológiáról

A vád, hogy Jézust voltaképp a saját vallásukhoz, a judaizmushoz ragaszkodó zsidók juttatták a keresztfára; a zsidók ezért Isten gyilkosai volnának, kétezer éve ott áll minden zsidóellenes megnyilvánulás hátterében. Ezt melegítette fel a napokban egy érdi evangélikus lelkész és egyben ez az álláspont a zsidósággal ideológiai – tehát nem faji – ellentétben álló úgynevezett antijudaista teológia alapja. A polémia többször előkerült a rendszerváltás utáni Magyarországon, foglalkoztunk vele már 30 éve is. Akkori – Gerlóczy Ferenc által írt – cikkünk (HVG, 1993. április 10.) annyira aktuális, hogy változtatás nélkül közöljük.

HVG HVG











Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk EP-képviselője: Brüsszel el akarja szakítani a képviselőket a realitástól
 

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk EP-képviselője: Brüsszel el akarja szakítani a képviselőket a realitástól

Borvendég Zsuzsanna a Mi Hazánk listájáról jutott be az Európai Parlamentbe. A párt a szélsőjobboldali német AfD vezetésével alakult Szuverén Nemzetek Európája pártcsaládhoz csatlakozott. A Magyarságkutató Intézet volt kutatójának ismert munkája Az impexek kora. 2017 karácsonyán ezt a könyvet adta ajándékba minisztereinek Orbán Viktor. HVG-portré.



Orbán Viktor bevette a piros pirulát, majd a fehéret, majd a kéket, és meglátta a NER jövőjét
 

Orbán Viktor bevette a piros pirulát, majd a fehéret, majd a kéket, és meglátta a NER jövőjét

A számára kiábrándító új európai erőtér és Magyar Péter megjelenése visszakényszerítette Orbán Viktort a táltosszerepbe. Amíg azonban tíz évvel ezelőtt Tusványoson azt kellett megmagyarázni, milyen szép lesz az illiberális állam, mostanra úgy kell beismerni annak kudarcait, hogy hosszú távon sikeresnek tűnjön. Orbán új várat akar építeni, de nem biztos, hogy be is fogja tudni fejezni – pláne, hogy futóhomokon nyugszanak az alapok.

Nagy Iván László Nagy Iván László