„Jól néznek ki a legényeink. Nincs köztük kövér; az a halálom. A pocakos tábornokok” – mondta Orbán Viktor 12 évvel ezelőtt. Szavait – egy katonai díszszemle előtt – a bekapcsolva maradt mikrofonnak köszönhetően őrzi a történelmi emlékezet.
A legfrissebb hírekért, videókért, cikkekért látogasson el az atv.hu oldalára, illetve csatlakozzon hozzánk a Facebook-on és Twitteren.
Egy másik mikrofont viszont – a hétvégén Tusványoson – szándékosan kapcsoltak be, felerősítve a miniszterelnök szavait. Aki élt is a lehetőséggel: rögtön ki is jelölte új politikai ellenfeleit a „slim-fit szerkós, latte avokádós, mindenmentes” liberális fiatalok képében.
Orbán korábban már rendezett kirohanást „a romkocsmák félhomályában merengő diplomásokkal” kapcsolatban, de annak legalább lehetett egy olyan jóindulatú olvasata, hogy a „merengésnek”, a gondolkodásnak semmi haszna, csak a termelő munka viszi előre a nemzetgazdaságot. Habár széles körben bizonyított tény, hogy mindez alapvető tévedés és a tudásalapú társadalmak sokkalta előrébb tartanak, mint az olyasfajta összeszerelő-üzem országok, ami Orbán lelki szemei előtt lebeg (erről a termelésközpontú gazdaságról Tusványoson ismét nagy terveket osztott meg), most szorítkozzunk a beszédnek fentebb már idézett, – a táplálkozásra és küllemre vonatkozó – részére.
Hangulatjavító intézkedések özönét zúdítja a kormány a választókra a Pride után, de még a támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja. Hogyan járhatnak jól a magas jövedelműek az új kedvezményes hitellel? Miért maradnak ki a közszféra dolgozói ebből az osztogatásból is? Mi történne, ha nálunk is lengyel mintára emelnék a nyugdíjakat? Három szakértőt kérdeztünk.
Június utolsó hétvégéjén Szerbiában és Magyarországon is új erőre kapott a tiltakozás a rendszer ellen, Budapesten a Pride, Belgrádban a Vitus-napi tüntetések vitték az utcára a megfáradni látszó ellenzékieket.