Miért pont a zsidók? – a HVG ma is aktuális 1993-as cikke az antijudaista teológiáról

Létrejöttekor a kereszténységet akár zsidó szektának is lehetett tekinteni. Hiszen maga Jézus – az ember – annak rendje és módja szerint körülmetélkedett zsidó férfiú volt, és zsidók voltak tanítványai, az apostolok is. A pogány Róma nem is tett különbséget: több évszázadon át a zsidókat és a keresztényeket együtt, egymástól meg sem különböztetve üldözte. A születő kereszténység azonban – miközben szentírásául elfogadta a zsidók szent könyveit, s ezáltal az ősi írott hagyomány örökösének tudta magát – élesen szembe is helyezkedett a zsidó vallással, a judaizmussal. A legkiválóbb keresztény teológusok Szent Ágostontól Luther Mártonig alig maradtak el egymástól ebbéli kérlelhetetlenségükben.

A keresztény gondolkodók már Krisztus keresztrefeszítésének századában megfogalmazták, hogy a zsidóságra, amellyel az Úr egykor szövetséget kötött, az új szövetség megkötése után immár nincs szükség. A 2. századi Jusztinosz egyházatya szerint a keresztények „olyan zsidók, akik a szívükben metéltettek körül”. Más helyütt pedig így fogalmaz: „mi vagyunk az új Izráel, mi vagyunk az új zsidóság.” Ami persze nem szó szerint volt értendő, inkább úgy, hogy a „régi” zsidóság betöltötte hivatását; tehát vagy meg kell térnie, vagy el kell tűnnie.

A mostani zsidóellenes megnyilvánulásról ebben a cikkünkben olvashat:

A keresztény ideológusok azoktól az időktől kezdve minden potenciális és valóságos zsidóüldözést – beleértve Rómának a 70-es és a 130-as években zajlott zsidó háborúit éppúgy, mint a jeruzsálemi templom lerombolását és a zsidóknak a Szentföldről való elűzését – úgy értelmezték, mint az Úr ítéletének beteljesedését, mondván: ez jutott osztályrészül a népnek, amely elárulta őt, amely nem ismerte fel Jézus Krisztusban Isten egyszülött fiát, a Megváltót. Csakhogy a zsidóság továbbra is a „színen maradt”. Az egyházatyák ezek után hitük logikája szerint akár joggal is feltételezhették, hogy a kereszténységhez meg nem tért zsidók az Antikrisztus, illetve az Ördög befolyása alatt állnak. Ehhez jött még az a nagyon is érthető motívum, hogy kétezer évvel ezelőtti kezdetekor a kereszténység még komoly riválisát látta a zsidóságban. Az I. században a nem zsidó származású, de a zsidó vallást felvett úgynevezett prozelitákkal együtt a Római Birodalom csaknem 60 milliós összlakosságának több mint 10 százaléka zsidó vallású volt. Volt idő tehát, amikor még arra is volt esély, hogy más vallásokat – így a perzsa Mithras-kultuszt vagy éppen a kereszténységet – legyőzve a judaizmus lesz a Római Birodalom uralkodó vallása.