Függőkert és kilátó is épülne az új szegedi Tisza-hídra
Egyelőre még csak a tervezés zajlik.
Az idei aszályos év is megmutatta, hogy mennyire fontos a talaj tápanyag-utánpótlásának biztosítása. A mezőgazdaság megújításának egyik kulcsa pedig a drónos technológia, amelyet Magyarországon az ISM Technology Kft. egy meglepő alapanyag felhasználásával alkalmaz.
A társadalmi felelősségvállalás szerencsére egyre több vállalat számára már nem csupán hangzatos, de nem mindig őszinte hívószó, hanem értékrendjük szerves része. A fenntarthatóság átfogó alkalmazása egyre inkább a jövőbeli növekedés előfeltételévé válik, a felelős vállalatok jó példát mutatnak. A fenntarthatóság és a megtérülés együttes megvalósulása sokáig nehezen volt elképzelhető, a gazdasági fejlődés és az ökológiai szempontok közötti feltételezett ellentmondás azonban már nem feltétlenül áll fenn.
A hidraulikus technológiákat az élet rengeteg területén használják: alapvetően egy mechanikus megoldásról van szó, amelyet azonban fel lehet vértezni a digitalizáció eszközeivel is.
A művészet, az építészet és az innovatív technológia nagy mértékben hozzájárulhat az európai jövőkép megújításához – írja vendégcikkében az Európai Bizottság kutatásért felelős tagja és az új európai Bauhaus kerekasztalának egyik tagja.
Öt éven belül a világ első számú kémiai piacterévé válna az Mcule, amely tavaly és idén is bekerült a Financial Times leggyorsabban növekvő cégekről szóló listájára. A molekulákat adatbázisba rendező társaság ugyan megvetette a lábát Amerikában, mégis itthonról képzelik el a jövőt.
A digitalizáció korában már egyre több cég nyújt online támogatást az eszközeihez. Az Ipar 4.0 kihívásainak megfelelően a legkorszerűbb szolgáltatási hátteret kell nyújtani azok számára, akik versenyben szeretnének maradni, így nem csoda, ha ma már egy digitális asszisztens segítségével bármit el lehet intézni egy mobilappon keresztül.
Egy robotporszívó megszökött egy cambridge-i hotelből – számolt be a drámai hírről a BBC.
Mit keres az AWS a magyar Deutsche Telekom IT Solutions-nél? Mi az a J’DIS? Miért érdemes 625 órát fordítani egyetlen team összeállítására? Mesterséges intelligenciát használó szupercsapatot állít össze a DT-ITS, ha a módszerük és projektjük működik, az anyagcég, a Deutsche Telekom Németországban, Szlovákiában, Oroszországban is elkezdi alkalmazni.
A Kraft nem egy hely, nem egy kampány, a Kraft egy szellemiség. Egy olyan platform, amin a fiatalok tényleg helyzetbe kerülhetnek.
Modern technológiákat vezetnek be nagyvállalati környezetbe, az új, innovatív, jellemzően nyílt forráskódú megoldásokat képesek megfeleltetni a nagyvállalatok, köztük nagy bankok, azonosítási, naplózási, monitoringolási, IT-biztonsági és egyéb elvárásainak. Így a nagy szervezetek is elérhetik a gyorsaságot, rugalmasságot és költséghatékonyságot eredményező informatikai eszközöket, rendszereket. De mivel foglalkozik még az UpScale? Pintér Szabolcs ügyvezetővel beszélgettünk.
Az 1970-es évek elején a legózás házak, autók és vonatok építéséről szólt. Valami azonban hiányzott: a házakban lakó, az autókat vezető és a vonatokon utazó emberek. Ha a gyerekek be akarták népesíteni a játékvilágukat, maguknak kellett megépíteni az embereket LEGO-kockákból. Egy idő után aztán a gyártó is kapcsolt.
Egyre fontosabb szerepet tölt be a digitalizáció a gazdaságban. A műholdas jelek alapján működő navigációs alkalmazások, okostelefonokkal vezérelhető robotok és szolgáltatások, mezőgazdasági drónok és az ipari automatizáció mellett a VR-technológiák is egyre nagyobb teret nyernek.
Épphogy túlestek az irodai közösségek a sokkszerűen érkező, korábban elképzelhetetlen kultúraváltáson, azaz a home office széleskörű elterjedésén, rutinná válásán, máris itt a következő megoldandó probléma: a munkavállalók egy része erősen vonakodik feladni az otthoni munkavégzést. A visszacsábításukban vasszigor vagy tétova kísérletek helyett a vezetők és alkalmazottak közötti párbeszéd és közös gondolkodás vezethet valódi megoldásokhoz, az eszközpark ehhez viszont még sok cégnél szűkös.
Az elmúlt időszakban felgyorsultak a folyamatok: olyan újítások és fejlesztések valósultak meg, amikre talán több időt kellett volna várni, hogy széles körben elterjedjenek.
A eszközzel a sziget öbleit tisztítanák meg.
Megdöbbentő gyorsasággal és pontossággal irtják a gyomokat az USA-ban piacra dobott robotok, s nem csak a megbízhatóság az előnyük, hanem az is, hogy nekik köszönhetően csökkenthető a gyomirtószerek használata.
Milyen előírásokhoz, keretrendszerekhez kell alkalmazkodni ahhoz ma egy ipari szereplőnek, hogy a működés és a gyártás során is megfeleljen a 21. század elvárásainak? Mennyire fontos az IoT, a mesterséges intelligencia, az eszközök élettartamának és szerviz idejének pontos előrejelzése? Annak jártunk utána, milyen változásokat hozott és hoz majd az Ipar 4.0 a vállalati világban. A világ leggyorsabb ipari kapuját gyártó német EFAFLEX cég gyorskapuit forgalmazó EFAFLEX Hungária Kft., valamint a raktározási technológiai berendezések széles spektrumát kínáló EFA GLOBAL DOCKING Kft. ügyvezető igazgatója, Köbli Attila válaszolt a fejlődéssel és az ágazati újdonságokkal kapcsolatos kérdéseinkre.
Az elmúlt év és a világjárvány megmutatta, mennyire fontos, hogy egy vállalat válságbiztos módon tudjon működni, ebben pedig kulcsfontosságú szerep jut a robotizált logisztikai rendszereknek.
A világjárvány felgyorsított egy olyan folyamatot, ami előbb-utóbb amúgy is bekövetkezett volna ezen a területen is.