#interjú

Aki egymaga működtet egy alapítványt, az olyan, mint a kínai tányérpörgető artista
 
Aki egymaga működtet egy alapítványt, az olyan, mint a kínai tányérpörgető artista

Tíz évvel ezelőtt felhívtak egy anyukát, hogy menjen a gyerekért az óvodába, mert valami baj van vele. Csütörtöki nap volt – erre azért emlékszik, mert aznap dolgozott ott utoljára. A kisgyerekről kiderült, hogy cukorbeteg, az óvodáról, hogy nem akarja visszafogadni, az anyukáról pedig, hogy nem adja fel könnyen, főleg, ha igazságtalansággal találkozik. Kocsisné Gál Csilla ma már a Szurikáta Alapítvány a Diabéteszes Gyermekekért kuratóriumi alapítójaként és elnökeként segít a gyerekeknek és családtagjaiknak megtanulni a betegség komplex kezelését, életmódot váltani és megküzdeni az előítéletekkel. Ezúttal Vágó Beáta fekete öves HR-tanácsadóval alkottak egy párost. Kettejüket a Bridge Budapest Árnyékprogramja kötötte össze azzal a céllal, hogy hidat képezzenek az üzleti és civil szféra között. A program során látszólag két távoli terület vezetői kapcsolódnak és inspirálódnak egymás vezetői tudásából, dilemmáiból és tapasztalataiból.

Bridge Budapest Bridge Budapest

Két küldetés, két vízió, két bátor és elhivatott nő
 
Két küldetés, két vízió, két bátor és elhivatott nő

Egy ötezres nemzetközi vállalat HR-vezetői pozíciójából váltott  – komfortzónáját elhagyva – egy magyar fintech startup, a Dorsum vezérigazgatói székébe Mészáros Mariann. Forgács-Fábián Sárát gyerekkori élményei terelték: az általa életre hívott Amigos Alapítványban máig több mint 500 egyetemista önkéntes segítette gyerekek ezreit a gyógyulásban, 18 kórházi egységben, hat városban. Kettejüket a Bridge Budapest Árnyékprogramja kötötte össze azzal a céllal, hogy hidat képezzenek az üzleti és civil szféra között. A program során látszólag két távoli terület vezetői kapcsolódnak és inspirálódnak egymás vezetői tudásából, dilemmáiból és tapasztalataiból. Interjú egy, már az első pillanattól összeszokottnak tűnő, mosolygós párossal.

Bridge Budapest Bridge Budapest

Helen Russell: Tilos túlfélteni a gyerekeket
 
Helen Russell: Tilos túlfélteni a gyerekeket

A Dániában élő brit szakíró új könyvét (Hogyan neveljünk vikingeket?) olvasva a szülőként megélt Waldorf-iskolás élményeim jutottak eszembe: csupa hasonló helyzet, történet. Mindez a skandináv országban átlagos óvodai, iskolai mindennapokat jelent. Bár elsőre úgy tűnhet, „csak” a szabadidő eltöltéséről van szó, valójában ezek a tapasztalatok jelentősen befolyásolhatják, milyen felnőttek lesznek azokból az ovisokból és iskolásokból. Interjú a „vikingnevelővel”.

HVG Extra Pszichológia HVG Extra Pszichológia

A sikerre tényleg születni kell?
 
A sikerre tényleg születni kell?

Az idei esztendő bővelkedik sporteseményekben. Mind a nyár eleji labdarúgó-Eb, mind az olimpia számtalan lehetőséget ad arra, hogy ki-ki vérmérséklete szerint átengedhesse magát a szurkolás örömének. Azt viszont már jóval kevesebben élik át, milyen érzés, amikor értük szorítanak, nekik drukkolnak, pedig a hétköznapokbannagy szükség lenne erre. Nem kell hozzá egy szektornyi ember. Kenyeres András sport mentáltréner szerint egy jól elhelyezett, bíztató szó is sokat segíthet. Vele beszélgettünk a támogatás és a teljesítmény összefüggéseiről a sportban, az üzleti és civil életben.

MBH Bank MBH Bank

Palackba zárt személyiségek – itthon egyedülálló szolgáltatás indult
 
Palackba zárt személyiségek – itthon egyedülálló szolgáltatás indult

Egy fiatal nőnek egy férfiak dominálta területen nehéz letenni a névjegyét. Különösen akkor, ha a nagyapja az ágazat egyik ismert és elismert személyisége. Marton Mirjam mégis sikerre vitte első saját pezsgőjét, amellyel egy új fejezetet is nyitott a Garamvári Pezsgők történetében. Kreativitásról, kíváncsiságról, laborfolyamatokról, palackba zárt személyiségekről és a jövő mezőgazdaságáról is beszélgettünk vele.

BESPOKE by Garamvári BESPOKE by Garamvári

„Ezermilliárdok hiányoznak az iskolákból, kórházakból, vidéki kisvállalkozásokból”
 
„Ezermilliárdok hiányoznak az iskolákból, kórházakból, vidéki kisvállalkozásokból”

Magyarország az első uniós tagállam, ami ellen jogállamisági eljárás indult, amelynek az egyik leglátványosabb következménye az, hogy az országnak szánt uniós támogatásokat befagyasztották, a kifizetések leálltak. De mit jelent ez a gyakorlatban? Mi ez az egész folyamat, miért indult el és meddig tarthat? Cseh Katalin EP-képviselővel beszélgetve a legalapvetőbb kérdésektől indultunk, hogy utánajárjunk, vajon van-e visszaút, és ha igen, akkor hogyan?

Renew Europe Renew Europe

Szirtes Lili pszichológus: A biztonság a legfontosabb karácsonykor is
 
Szirtes Lili pszichológus: A biztonság a legfontosabb karácsonykor is

Az ünnepi időszak sok családban szeretet és békesség helyett a konfliktusok kipattanásának színtere, de a családjuk által (egykor) bántalmazottak különösen nehéz helyzetben vannak. Mit tehetnek önmagukért, és hogyan lehet segíteni? Kérdéseinkre Szirtes Lili tanácsadó szakpszichológus, A bántalmazó árnyékában című, nemrég megjelent könyv szerzője válaszolt.

HVG Extra Pszichológia HVG Extra Pszichológia

A magyarok fele nem tudja, hogy kibertámadás során mit tegyen
 
A magyarok fele nem tudja, hogy kibertámadás során mit tegyen

A kiberbiztonság területén az elmúlt évtizedekben hihetetlenül jelentős tapasztalat, szaktudás halmozódott fel például a bankszektorban, ez a szaktudás pedig mára bérelhető, megvásárolható és igen hatékonyan használható a kis és középvállalkozásoktól kezdve a nagyobb cégek számára egyaránt. A piacnak erről a mozgásáról, a kibervédelemről, digitális tudatosságról beszélgetünk a Mastercard kiberbiztonsági megoldásokért felelős üzletfejlesztési igazgatójával, Wittinghoff Dániellel.

Mastercard Mastercard

Az álommeló az, ahol magunk oszthatjuk be az időnket
 
Az álommeló az, ahol magunk oszthatjuk be az időnket

2023-ban már teljesen mást keresünk egy munkahelyen, mint azt akár öt éve hittük volna. Sokaknál az elsők között szerepel a flexibilitás a fontossági listán, így a multik igyekeznek eleget tenni a folyamatosan változó igényeknek. Hogy mik ezek az igények, és hogyan lehet a nehezebb időszakok ellenére is bővülni, arról a Roche Services (Europe) Kft. HR-vezetőjével Zács Kristóffal és kommunikációs vezetőjével, Jánosa Barbarával beszélgettünk.

Roche Roche

Aggódik az egészsége miatt? Most megismerheti a hátterét és kicsit megnyugodhat
 
Aggódik az egészsége miatt? Most megismerheti a hátterét és kicsit megnyugodhat

A szorongás az élet természetes velejárója, ugyanakkor intenzitása alapvetően határozhatja meg az életminőséget. A szorongásos állapot egyik típusaként ismert az egészségszorongás. Az okokról és a megoldási lehetőségekről Csabai Márta egészségpszichológust, egyetemi tanárt az Aggódó testünk – Az egészségszorongástól a belső biztonságig című, nemrég megjelent könyv szerzőjét kérdeztük.

HVG Extra Pszichológia HVG Extra Pszichológia