Szirtes Lili pszichológus: A biztonság a legfontosabb karácsonykor is
Az ünnepi időszak sok családban szeretet és békesség helyett a konfliktusok kipattanásának színtere, de a családjuk által (egykor) bántalmazottak különösen nehéz helyzetben vannak. Mit tehetnek önmagukért, és hogyan lehet segíteni? Kérdéseinkre Szirtes Lili tanácsadó szakpszichológus, A bántalmazó árnyékában című, nemrég megjelent könyv szerzője válaszolt.
A karácsony sokunk fejében úgy jelenik meg, mint az az időszak, amikor kötelező lelassulni, és kölcsönösen szeretni egymást, miközben sokszor ennek éppen az ellenkezője uralja ezeket a napokat. Mi lehet az oka, hogy az ünnepi időszakban megjelennek a negatív érzések?
Egyfelől az ünnephez valamennyi nyomás társul. Mindez még a jól funkcionáló családokat is stresszeli, hiszen mintha mindenképpen fel kellene venni egy olyan homlokzatot, ami szerint csak az öröm, a békesség és a szeretet létezik. Másfelől, mivel az évzáráshoz kapcsolódik egyfajta számvetési igény is, erőteljesebben jönnek szembe a veszteségeink, beteljesületlen álmaink, kétségeink és kudarcaink, illetve az anyagi, egzisztenciális kihívások. A helyzetet bonyolítja, ha a nagycsaládok és a tágabb rokoni hálózat alkalmanként való összejövetele csupán erre az egy alkalomra korlátozódó jelenség. Belső feszültség forrása lehet az is, ha olyan emberekkel fogunk találkozni karácsonykor, akikkel nincsenek jó, vagy kifejezetten negatív, bántalmazó emlékeink vannak.
Miért lehetnek problémásak az ünnepre korlátozódó találkozások?
Ekkor gyakran tényleg olyan rokonok, családtagok találkoznak egymással, akik évközben nem, vagy csak alig tartják egymással a kapcsolatot, vagy szinte semmit sem tudnak egymásról. Ez jobb esetben épphogy feltöltő, izgalmas élmény, hiszen egy harmonikusan működő családban jó érzés rég nem látott családtagokhoz kapcsolódni, felvenni újra a fonalat. Sokakban munkál az igyekezet, hogy megfeleljenek valamilyen hamis képnek – például „örüljenek” olyan embereknek is, akikkel nincs is igazán élő kapcsolatuk. Ha pedig ez nem megy, és esetleg ennek jelét is adják, az nemtetszést válthat ki a környezetből, konfliktus forrása lehet. A személy ezzel kapcsolatban erős megfelelési kényszert, de fokozódó szorongást, bűntudatot, érdektelenséget és ürességet is érezhet.
Azt is érdemes tudnunk, hogy a rendszerek – és ilyen rendszer maga a család is – egyensúlyra, koherenciára, a rések kitöltésére törekszenek. Márpedig a ritka találkozások sok rést eredményeznek, és az alapvetően információhiánnyal küzdő tagok panelkérdésekkel igyekeznek betömködni azokat. Mindezt úgy, hogy sokszor valójában nem az hajtja a tagokat, hogy ténylegesen megismerjék a másik helyzetét. Ilyenkor kapnak teret a nyílt vagy rejtett elvárásokkal megfogalmazott „Ki hol tart az életében, vagy hol kéne már lennie?” típusú kérdések onnan kezdve, hogy kinek miért nincsen barátnője, kocsija vagy gyereke. Mindez plusz nyomást jelent, ami óhatatlanul viták, veszekedések, ellenállás vagy elkerülés forrásává válhat.
Ahogy a könyvéből is kiderül, sokan töltik egyedül a karácsonyt, mert bántalmazás érte őket korábban a szűkebb- vagy a nagycsaládban.
Az egyedüllétet vállaló áldozatok számára az jelenti a legnagyobb biztonságot, ha karácsonykor sem találkoznak a családjukkal. Ám esetükben ekkor még inkább felerősödhet a magány, az elhagyatottság és az elutasítottság érzése. Ezért fontos, hogy legyen körülöttük egy erős kapcsolati hálózat, hogy tudjanak kivel beszélni és találkozni, legyen lehetőségük csatlakozni másokhoz.
Szeretném kiemelni a feltöltődést, nyugalmat és örömöt keltő személyes rituálék kialakítását is. Ilyen rituálék lehetnek például, ha sorra veszi a személy, hogy miért hálás önmagának – ezeket papírra is vetheti, akár ki is rakhatja magának a szobájában. Ahogy azt is átgondolhatja, mennyi mindent tett már meg és képviselt a külvilág felé a saját biztonságával, védelmével kapcsolatban. Ezek átgondolása énerősítő, és növeli a kontroll- és kompetenciaérzetet.
Tervezheti úgy is az ünnepeket, hogy azok az öngondoskodás jegyében teljenek: vehet egy forró fürdőt, tehet egy nagy sétát a szépen kivilágított városban, összeállíthat egy különleges menüsort vagy bekuckózhat egy jó könyv társaságában. Fontos, hogy nem kell kizárólag a kellemesre törekedni, hiszen nagyon is helye van annak, ha szomorúságot él meg: jó tehát, ha előre megbeszéli egy baráttal, hogy ilyen esetben felhívná.
A másféle, családi rituálékhoz való tudatos vagy tudattalan ragaszkodás mennyire határozza meg, hogy pozitívan vagy negatívan éljük meg az ünnepi, érzékeny időszakot?
Fontos tényező, hogy az adott rituálé, hagyomány mennyire vált bensővé, mennyire képezi az adott család szokásrendszerét. E rituálék pozitív jelentéstartalommal bírnak akkor, ha például fenntartják a belső biztonságot és a békét, illetve a család egységét. Akkor alakulhatnak ki problémák, ha a személy akarata vagy meggyőződése ellenére válik egy rituálé szokássá, és neki meg kell felelnie az elvárásoknak, máskülönben bűntudatot keltenek benne, vagy súlyosabb következményekkel kell számolnia: ítélkezéssel, gúnnyal, akár tettleges támadással.
Például sok magyar családban szokás, hogy a küszöbön átlépve, azonmód kabátban, csizmában fogyasztani kell valamilyen alkoholt, többnyire röviditalt, amire nem illik nemet mondani. Ha valaki mégis megpróbálja – hiszen sokaknál az alkohol nem feltétlen tartozik a karácsonyhoz – az nemtetszést, felhördülést válthat ki a vendéglátóból. A több évtizedes hagyományrendszer megtörése a család destabilizálódásához is vezethet, ami meglehetősen fenyegető tud lenni a tagok számára.
A különböző elvárásokkal való megküzdés is lehet nehéz, de bántalmazottként az agresszorokkal közösen „ünnepelni” valóban embert, lelket próbáló helyzet. E nehéz sorsú emberek hogyan élik meg a karácsonyi időszakot, mit tapasztal a praxisában?
Azok, akik komplex traumatizációt éltek át – tehát rendszeresen verbális, lelki, fizikai vagy szexuális abúzusnak voltak, netán vannak jelenleg is kitéve – az ünnep közeledtére fokozódó mentális, pszichés és testi szorongást élhetnek át. Romlik az alvásminőségük, rémálmokkal, gyomorgörccsel és emlékbetörésekkel küzdhetnek, és alkoholhoz vagy más szerekhez nyúlhatnak a negatív érzések és gondolatok tompítása érdekében.
A bántalmazott emberek ilyenkor érzékenyebbé válnak, könnyebben elsírják magukat vagy hamar triggerelődnek (feszültséget kiváltó okkal találkoznak), ami gyakran annak a jele, hogy nyomasztó számukra, hogy hamarosan vissza kell térniük a bántalmazó közegbe. Igencsak komplikált érzelmileg a helyzet abban az esetben – és ezzel gyakran találkozom a klienseimmel végzett feltáró munka során –, ha a karácsony jelentette és jelenti most is az egyetlen olyan időszakot, ami megteremti a nyugalom és a béke élményét, egy bántalmazó közegben annak hamis illúzióját. Azért hamis, mert ilyenkor számítani lehet arra, hogy ez a „nyugalom” nem tart örökké.
Összességében elmondható, hogy a családi együttlét akkor kiváltképp fenyegető, ha a bántalmazás aktuálisan is fennálló állapot, de abban az esetben is nagy nyomást jelent, ha már megszűnt a fizikai vagy szexuális abúzus, hiszen ezek gyötrő emléke mellett a verbális, lelki bántalmazás mechanizmusait sok család megőrzi és változatlanul alkalmazza. A bántalmazó dinamikával működő családok általában nem rendelkeznek belátással, és hiányzik, vagy csak nagyon alacsony szintű a változásra való hajlandóság.
Konkrét támogatást a traumafeldolgozásban csak szakember tud nyújtani, mégis adódik a kérdés: ha mi magunk vagy egy ismerősünk vált bántalmazottá, hogyan, milyen eszközökkel tudjuk magunkat vagy a másikat támogatni?
Akár magunkról, akár egy barátunkról, rokonunkról van szó, lényeges, hogy hitelesítsük az érzéseinket: eszerint a szorongás, az aggodalom, a bizonytalanság nagyon is érvényes érzések. Barátként (és ez önmagunkra is érvényes) biztosíthatjuk a másik embert arról, hogy joga van meghúzni a saját határait, akár azon az áron is, hogy nem vesz részt a családi karácsonyi összejövetelen. Egy bántalmazott személynek azt javasolnám, hogy első és legfontosabb lépése a saját biztonságáról való gondoskodás legyen. Nélkülözhetetlen annak feltérképezése is, hogy vajon mik lehetnek az ő triggerei, és milyen jelei lehetnek (zsibbadás, elszigetelődés) a belső feszültség növekedésének, a tűréshatár végének, vagy a veszélyhelyzet közeledtének. Azért hasznos tisztában lenni ezekkel az információkkal, mert ez segítséget jelent olyan stratégiák kidolgozásában, amelyek megerősítik a személyes határokat.
Milyen megküzdési stratégiák jöhetnek szóba?
Több stratégia is ismert, a választás az egyén önismeretén, személyiségén, érzelemszabályozásán múlik. Az egyik ilyen a közösen töltött idő limitációja, vagy akár az idő előtti elköszönés és távozás. Jó stratégia lehet az is, ha a személy elhagyja a közös helyiséget, kimegy valahová levegőzni, és valamilyen érzelemszabályozó módszerrel igyekszik visszanyerni a nyugalmát, például követi a légvétel ritmusát, hallgatja kicsit a külvilág neszeit.
Ha igazán tarthatatlanná válik a helyzet, akkor kereshet a környezetében egy biztonságot adó személyt, akár segítségkérés céljából is, erre azonban már jó előre fel kell készülni, akár egyeztetni az illetővel. Jó stratégia lehet baráttal, barátnővel érkezni az összejövetelre. Elég valószínű, hogy a származási család mindezt nem fogadja majd örömmel, és elképzelhető a távolság további növekedése is. Ha így történik, az azt is üzenheti az áldozat számára, hogy jó döntést hozott.
Az vajon jó stratégia lehet, ha egyfajta prevenciós személettel előre jelezzük a családtagok felé, hogy mik azok a dolgok – akár az alkohol kínálása, akár a túletetés, vallatás, piszkálás – amik konfliktusforrássá válhatnak?
Igen, az igényeket érdemes kommunikálni a család felé, főként ha van fogadókészség. Érdemes mérlegelni, mennyiben leszünk pusztán ezek felvállalása miatt bántásoknak kitéve. Vannak olyanok, akik e-mailben fogalmazzák meg a gondolataikat, kéréseiket, és visszajelzést, együttműködést kérnek, ami kicsit hivatalosnak tűnhet, de biztonságos keretet, hivatkozási alapot is jelenthet.
Ezekben a terhelt, feszítő élethelyzetekben vajon a hallgatás vagy a nyílt kommunikáció célravezetőbb? Mindkét stratégia kockázatos és komoly ára lehet, miközben valamit mindenképpen tenni kellene…
Többször is említettem a személyes biztonság fontosságát: minden esetben elsődleges feladat a biztonság megteremtése. Ha ezt követően az áldozat arra jut, hogy a témával kapcsolatos megszólalása nem veszélyezteti a biztonságát, akkor érdemes beszélnie az érzéseiről, a megéléseiről, ugyanis már önmagában a dolgok kimondása is megnyugvást hoz magával. Ugyanakkor, ha felmerül a biztonság veszélyeztetésének lehetősége, akkor a helyzetből való kilépés megteremtésére van szükség a stabilizáció megőrzése érdekében.
Olykor a bántalmazó közegben is megjelenik a belátás, ami lehetőséget ad a fejlődésre, gyógyulásra, de ez a ritkább eset. Mit lehet tenni, ha a bántalmazó családban véglegesen befagy a helyzet?
Le kell számolnunk azzal az illúzióval, miszerint bárkinek lehetősége van más emberek – például a származási családja – megváltoztatására. És egy ponton túl sok bántalmazott eljut arra a felismerésre, hogy a biztonságos és békés életet az elengedés jelenti. Az elengedés megkerülhetetlen része a gyászmunka.
Egy ilyen gyászfolyamattal terhelve van lehetőség a karácsony boldog megélésére, sőt a boldog életre, akár a teljes gyógyulásra?
A gyászmunkával párhuzamosan elkezd bennünk fejlődni az énerő is, ami magával hozza a szabadság érzését is. A folyamat része, hogy a bántalmazott érvényesíti önmaga számára a környezete által el nem ismert érzéseket, mint fájdalom, félelem, csalódottság, harag. Gondoskodik magáról oly módon, ahogyan azt a családjától nem kapta meg. Mindezek a tapasztalatok kompetenciaérzést, mélyről jövő örömöt és biztonságérzést adnak. És noha ez a változás nem képes a hiányok kompenzálásra, a rossz tapasztalatok semmissé tételére, de kaput nyit egy jobb életre. Az áldozatok mindennapjait egyre kevésbé hatja át a szorongás, az emlékbetörések miatti félelem, az üresség – ez már önmagában is boldoggá tudja tenni nemcsak a karácsonyi időszakot, de az év más napjait is.
Névjegy: Szirtes Lili tanácsadó szakpszichológus, integratív terapeuta, pszichodráma-asszisztens és EMDR practitioner. Szakmai és ismeretterjesztő oldala a Tabutojás, amely nyíltan, párbeszédet ösztönözve közelít tabukhoz és traumákhoz. Szemléletét áthatja az azonos szemmagasságra törekvés, az egyenjogúság képviselete és a folyamatos önképzés. A bántalmazó árnyékában – Kiút a traumából az EMDR módszerével című könyve nemrég jelent meg.
Lippai Roland
Keresse a HVG Extra Pszichológia magazin legfrissebb számát az újságárusoknál vagy rendelje meg!
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
