HVG Extra Pszichológia
HVG Extra Pszichológia
Tetszett a cikk?

A magyar származású kanadai orvos a napokban ismét Magyarországra érkezik. Az immáron megszokott előadások mellett első alkalommal tart Budapesten CI (Együttérző feltárás) workshopot. Többek között erről is beszélt abban a skype-interjúban, amely még európai utazása előtt készült.

Magyarországon az elmúlt egy-két évben szinte minden téma kapcsán előkerülnek a traumák egyfajta magyarázatként. Nem visszük túlzásba a trauma jelentőségének hangsúlyozását?

Nem, sőt...Már nagyon itt volt az ideje, hogy felismerjük, milyen óriási szerepük van az életünkben a traumáknak, amit rengeteg kutatás is megerősít. Legyen szó a gyereknevelésről vagy a gyermeklélektanról, de vehetjük a különböző pszichés zavarokat, kapcsolati problémákat vagy fizikai betegségeket is.

Az nem lehet, hogy sok ember számára a trauma csak hivatkozási alap, ami mentesít az egyéni felelősség alól?

Lehet, hogy egyesek így használják, amit én „a fogalommal való visszaélésként” értelmezek. A trauma olyan, mint Isten: sokan hivatkoznak rá, de mindenki mást ért alatta. Istennel kapcsolatban is gondolhatjuk, hogy mindent ő idéz elő, mi nem vagyunk felelősek semmiért, de azt is mondhatjuk, hogy ránk ruházza a döntést és a felelősséget azzal kapcsolatban, hogy milyen életet éljünk. A különbség mindössze értelmezés kérdése.

Az ön számára mit jelent a trauma?

Nem kifogás, nem a felelősség áthárítása valaki vagy valami másra. Ha a trauma lencséjén keresztül megértem, hogy miért haragszom bizonyos helyzetekben a feleségemre, és hogy ezek a helyzetek milyen múltbeli sebeket szakítanak fel, mindez pont arra figyelmeztet, hogy az én felelősségem, hogy továbbra is ez a trauma fogja-e meghatározni az érzéseimet és a viselkedésemet. Az én feladatom, hogy ezzel a traumával megbirkózzak, és hogy ezekben a helyzetekben a jövőben ne beszéljek csúnyán a feleségemmel. A lényeg az, hogy ha megértem magam, akkor sokkal könnyebben vagyok képes változtatni a viselkedésemen, a zsigeri reakcióimon.

Máté Gábor
Túry Gergely

Akkor azt is mondhatom, hogy amíg nem nézünk szembe a traumáinkkal, nem elemezzük ki őket, addig a felelősséget se tudjuk teljesen vállalni?

Abszolút így van. Hogy tudod megjavítani a kocsidat, ha nem érted, mi okozta a bajt, miért nem működik rendesen a fék például? Ha belátom, hogy a függőségem egy traumából ered, akkor azt is megértem, milyen fájdalomtól menekülök a viselkedésemmel. Mellesleg ha belegondol, hogy az orvostudomány a függőségekkel vagy a pszichiátriai problémákkal kapcsolatban elsősorban a genetikai tényezőket emlegeti, na ez tényleg felmenti az embert, és leveszi a válláról a felelősséget.

Az amerikai kontinensen is volt egy időszak, amikor minden a traumáról szólt?

Amerika esetében sem indokolt múlt időben beszélni erről. Bessel van der Kolk, holland származású amerikai pszichiáter könyve a traumáról, A test mindent számontart több mint öt éve fent van a New York Times bestsellerlistáján. Az én könyvem, a Normális vagy amerikai kiadása 19 hétig volt rajta ugyanezen a listán, Kanadában pedig az egy évvel ezelőtti megjelenése óta minden héten a tíz legtöbb példányban eladott könyv között van. Ezek az adatok jól tükrözik, hogy még mindig mennyire népszerű téma a trauma a tengerentúlon is. A történet másik fele viszont sajnos az, hogy még mindig nem történt meg az áttörés azokon a területeken, ahol a traumával igazán foglalkozni kellene: a törvényhozásban, a gyereknevelésben, az iskolákban, és mindenekelőtt az orvosi gyakorlatban majdnem láthatatlan a trauma. Közben arról se felejtkezzünk el, hogy sokan rosszul használják, félreértik a szó jelentését: azt mondják például, hogy „...épp békésen ettünk a pikniken, amikor leszakadt az eső, igazi traumatikus élmény volt”. Fontos kihangsúlyozni, hogy bár a trauma mindig fájdalmas, de nem minden fájdalmas, stresszes helyzet jelent traumát.

Máté Gábor
Túry Gergely

Az emberek eleve nem egyformák, hogyan mondhatja meg egy kívülálló, hogy mi jelent traumát egy másik embernek? Különösen igaz ez az első ránézésre nem annyira súlyos helyzetekre.

Kezdjük talán a szó eredetével: ez egy ógörög szó, a jelentése seb, sérülés. Sérülés az, ami fájdalmat okoz, amíg nem gyógyul meg, és közben eltorzítja a viselkedésünket, azt a folyamatot, ahogyan különböző dolgokra reagálunk. A seb összezsugorítja az énünket. Ha hozzáérek egy sebhez, az fájni fog. Idővel var keletkezik a seben, ami miatt nem érzem a fájdalmat rögtön, de ez a var kemény, nem rugalmas, korlátozza a létemet. A traumának ez a két lényegi összetevője van: egyrészt a fájdalom, ami elől az emberek például függőségekbe menekülnek. Sokan pedig a menekülésnek azt a formáját választják, hogy túl jók lesznek mindenkivel azért, hogy szeressék őket, mert alapvetően nem érzik szeretetreméltónak magukat. Tehát elnyomják a saját érzelmeiket, indulataikat azért, hogy elfogadják őket, és a végén ebbe belebetegszenek lelkileg, vagy fizikailag is. A trauma nem az, ami velünk, hanem az, ami bennünk történik. A szexuális zaklatás például egy traumatikus esemény, de maga a trauma az, amikor a gyerekben a történtek miatt megképződik, hogy ő a hibás, ő tehet mindenről, és később azután ennek megfelelően viselkedik.

A trauma tulajdonképpen a nyom, amit a traumatikus esemény hagy maga után?

Pontosan. Néhány héttel ezelőtt beszélgettem leendő pszichiáterekkel. Egyikőjük azt kérdezte, mi van, ha keressük a traumát, de nem találjuk. „Az lehet a baj, hogy nem tudod, hogy kell keresni” – válaszoltam neki. Azt hisszük, hogy a trauma valami borzalmas esemény: szexuális zaklatás, szülő halála, erőszak a családban stb. Ezek mind traumatikus dolgok, igen, de a gyerekek nemcsak akkor sérülhetnek, ha bántjuk őket, hanem már azzal is, ha nem elégítjük ki a szükségleteiket. Mindenki azzal az alapvető elvárással születik, hogy szeressék úgy, ahogy van, feltétel nélkül, hogy kifejezhesse az érzelmeit. Ezek mind gyermeki szükségletek. Tehát amikor a traumát keressük, azt kell vizsgálnunk, hogy milyenek valakinek a kapcsolatai, mennyire tiszteli magát, elnyomja-e az érzéseit, ki meri-e magát szabadon fejezni, felnőttként tud-e reagálni váratlan helyzetekre, vagy úgy viselkedik ilyenkor, mint egy elhagyott kisbaba. És mennyire a jelenből reagál ilyenkor, vagy a múltbeli sérelmeiből. A trauma ugyanis elveszi az embertől a lehetőségét annak, hogy a jelenben legyen, ilyenkor mindig a múlt hatása alatt reagálunk.

Máté Gábor
Túry Gergely

Végig a gyerekkorra hivatkozik. Érheti felnőttkorban is trauma az embert?

Csapások érhetik a felnőttet is: betegség, halál, háború, különböző katasztrófák. De az a lényeg, hogyan reagál rájuk az ember. Ez pedig attól függ, hogy milyen körülmények között nőtt fel. Jó példa erre a poszttraumás stressz szindróma (PTSD): 100 katona ugyanazt a borzalmakat látja és követi el, mégis közülük 80-nak semmi baja nem lesz, 20-at viszont később diagnosztizálnak PTSD-vel. Ha közelebbről megnézzük azt a 20 embert, mindenkinél fogunk találni valamilyen gyerekkori traumát.

Rendelje meg online!

Mostani magyarországi látogatása során workshopot is fog tartani szakembereknek az ún. Együttérző feltárásról, ami egyfajta traumaterápia. Mi ennek a lényege?

Mindig oka van annak, hogy a ránk jellemző viselkedési mintákat követjük, és ez akkor is igaz, ha magunk se szeretjük azt, ahogyan reagálunk dolgokra. Az emberek gyakran bántják saját magukat is, azt ismételgetik, hogy gyengék, rosszak. Én viszont azt állítom, hogy ezek a jellemzőink mind okkal alakultak ki: az alkalmazkodást jelentették, a megküzdést, a túlélést. Épp ezért nem szabad vádolni magad. De meg kell értened, mi húzódik a viselkedésed mögött. Másrészt az is fontos, hogy mindenkiben benne van a válasz, tehát nem nekem kell kívülről megmondani a tutit, hanem csak segíteni kell a páciensnek feltárni mindazt, ami benne rejlik. Hogy megértse a diszfunkciókat, és tudjon ellene tenni. Hogy rájöjjön, melyek azok a kérdések, amelyeket fel kell tennie magának. Vagyis abban kell segítenem, hogy fel tudjon nőni. A módszert már több mint 3000 terapeuta tanulta 80-nál is több országban.

Máté Gábor
Túry Gergely
Ha az ember megérti magát, az elég ahhoz, hogy változtatni tudjon?

Nem elég, ha az eszünkkel értjük csak meg, át is kell dolgozni az érzelmeinket lelkileg és testben is.

Hogyan lehet megtenni ezt a plusz lépést, ami az intellektuális megértést elválasztja a zsigeritől?

A traumának az alapvető oka mindig az, hogy voltak érzelmeid, amelyekkel egyedül voltál, és nem tudtad megosztani másokkal. Ha egy gyereknek lelki fájdalmai vannak, attól még nem feltétlenül megy keresztül traumán, ha lehetősége van megélni és kifejezni a fájdalmát, valamint ha tudja valaki támogatni mindebben. De ha egyedül marad a szenvedésével, az kibírhatatlan egy gyerek számára. Ezért elnyomja őket magában, menekül előlük. Ez a trauma oka. De ezek a negatív érzelmek nem illannak el a levegőben, megmaradnak a tudatalattiban, és az élet minden részét befolyásolják. Azt a súlyos fájdalmat, amit akkor érez az ember, ha a párja mondjuk durván beszél vele, nem a jelen bántás okozza, hanem a gyerekkori bántás nyoma. Ha ezeket az érzéseket sikerül felszínre hozni, és van valaki melletted, akinek a jelenlétében újra meg tudod tapasztalni és elfogadni mindezt, akkor képes leszel „megemészteni” a történteket. Ezáltal válsz felnőtté igazán, és tudsz majd felnőttként reagálni a negatív helyzetekre, rossz történésekre. Ez nem jelenti azt, hogy nem fogsz többé szenvedni, de az biztos, hogy másképp fogsz reagálni a nehéz pillanatokra. Azt a támogatást, a megtartó külső erőt, amit nem kaptál meg gyerekkorodban, ezzel az „újraéléssel” megadod saját magadnak. Ez a lényege az együttérző feltárásnak.

Gócza Anita

Keresse a HVG Extra Pszichológia magazin legfrissebb számát az újságárusoknál vagy rendelje meg!



HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!