Gyanúsított marad az Integritás Hatóság elnöke, az ügyészség elutasította panaszát
Biró Ferencet hűtlen kezeléssel és hivatali visszaéléssel gyanúsította meg az ügyészség, ami ellen panasszal élt.
Biró Ferencet hűtlen kezeléssel és hivatali visszaéléssel gyanúsította meg az ügyészség, ami ellen panasszal élt.
Vadászokat zavart meg az állat a Bükkben.
A fiú nem tudott magyarázatot adni a rendőröknek.
Vizy Márton korábbi partnere arról beszélt, majdnem ráment az élete a projektre, amelyből a hatalmi gépezet túrta ki.
A szalkszentmártoni mellékhelyiség falai fából készültek, rajtuk az elmaradhatatlan műanyag fóliába csomagolt felirat hirdeti, hogy MÉG NEM ÜZEMEL.
Úgy számolnak, több mint 18 ezer embert érintene a módosítás.
A Magyar Rádió egykori párizsi és brüsszeli tudósítója hetvenhárom éves volt.
Négy lakást már vásároltak, egy pedig folyamatban van abból a pénzből, amit a demonstráción gyűjtöttek össze.
Hamarosan a nyugdíjasoknak is érkezik a vidéki otthonfelújítási program.
Korábban csak nullás közüzemi számla bemutatása után volt lehetőség a szolgáltatás felfüggesztésére.
Tavasszal indul Kapu Tibor, az első magyar űrhajós a Nemzetközi Űrállomásra, de a magyar űrprogram jelképét már most levédette Szijjártó Péter tárcája. A logóban a Holdról is látszik Magyarország, és van benne egy csillagokból álló csodaszarvas.
A férfi a rendőrség szerint álcázta magát, úgy ment vissza a lakásba, ahol a volt feleségét holtan találták.
Jármű és műtárgy viszont nincs a nevén nyilatkozata szerint.
Varga Zs. András szerint veszélyes, ha bizonyos nézeteltérések nyilvánosságra kerülnek, így a bíróknak inkább a tárgyalóteremben a helyük.
Nem kedveznek a feltételek azoknak, akik használt jachtokkal kereskednek.
A Göd-ÉRT Egyesület egy évvel ezelőtt indított pert a gödi akkugyár környezethasználati engedélye ügyében.
Rendőrséget is kellett hívni.
A közpénzherdálás csúcsteljesítménye, amikor egy beruházás elkészül, de mivel a cél a lopás volt, sosem kerül használatba. Kastélyok, stadionok, fürdők és persze állatkert, amelyeket akár használhatnánk is, de inkább enyésznek, mint egy posztapokaliptikus zombifilmben. Szavazzon, melyik legyen a pénzégetés emlékműve!