Mick Jagger, az örök rocksztár, aki építési vállalkozó vagy újságíró akart lenni
Csak a koronavírus-járvány tudta tétlenségre kárhoztatni Mick Jaggert, aki 70 fölött is a koncertszínpadok szimpatikus ördöge.
Csak a koronavírus-járvány tudta tétlenségre kárhoztatni Mick Jaggert, aki 70 fölött is a koncertszínpadok szimpatikus ördöge.
A kormány december 30-én csendben visszavont egy rendeletet, amelynek a hatályba lépését már kétszer elhalasztották, és amelyet az érintettek úgy értelmeztek, hogy az állam ellenőrzés alá akarja vonni a könyvkiadást.
A decembernek ezen a pontján még csak óvatos kívánságaink és elképzeléseink vannak arról, hogy milyennek is szeretnénk a következő évet. Azt viszont nagyon is jól tudjuk, hogy milyen volt az az év, amelyet most magunk mögött hagyunk. 2020 sokféle érzést kiváltott belőlünk, mi most, így a végén a dühnek szeretnénk szabad folyást engedni az erre a célra szánt kedvenc zenéinkkel. Hogy aztán jövőre tiszta lappal induljunk.
A Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze 80 éves volt.
A két zenekar kivételes párosításból született meg a Gone To You című szám új, különleges élő produkciója, melynek mozgóképes felvételét először a hvg.hu-n tekintheti meg.
A projektet ugyanaz az animációs cég viszi, amelyik a csatáról szóló filmet is készítette.
Az évtizedeken át Nyugaton egymással békésen együtt élő két legendás orgánum, az Irodalmi Újság és az Új Látóhatár szerkesztője a harminc évvel ezelőtti rendszerváltáskor egyszerre jutott arra az felismerésre, hogy „a csúcson” kell abbahagyni. Annak ellenére, hogy jó szándékú, és/vagy önjelölt utódok szívesen folytatták volna árnyékukban a lapcsinálást.
Az idei zűrzavaros, bizonytalansággal és félelemmel teli évvel járó különös érzések a zenében is megjelentek: az érintés szépsége, a vágy és az élet ünnepe, a rockzene energiája most mind-mind olyan dolgok, amelyekre talán soha nem volt még ekkora szükségünk. A koronavírus – ha meg is nehezítette a munkát – szerencsére nem szabott gátat a vadonatúj lemezek megjelenésének. Ajánlunk is belőlük tízet, olyanokat, amelyeket rajongással hallgattunk idén, és amelyekre azt mondjuk: szerintünk ezek 2020 legjobb külföldi albumai. Szubjektív listánk következik.
Fekete, meleg, zseniális és emberi – Alvin Ailey hatvan éve mutatta be azt, amit mindmáig a táncművészet egyik legnagyszerűbb és legnépszerűbb alkotásának mondanak. A Revelations varázsára 2020-ban mindennél jobban szükségünk van, Alvin Ailey társulatának a táncosai pedig ma is tudják, hogy nemcsak a hat évtizeddel ezelőtti mozdulatokat viszik tovább, hanem a darab történelmi jelentőségének a súlya is ott van rajtuk.
A koronavírus-járvány miatt a magyar zenészek is bajban vannak, hiszen sem lemezbemutatóik, sem klubkoncertjeik, sem fesztiválmeghívásaik nem voltak idén, pedig az anyagok minőségén és energiáin nem múlott volna, hogy hatalmas bulikat csapjanak. Közéleti odamondogatás, melankólia, szerelmes ihletettség és kordbársonyos boldogság – ezekről szólnak 2020 legjobb magyar lemezei. Szubjektív listánk következik.
Biztosak vagyunk benne, hogy minden családnak megvan a maga bejáratott karácsonyi playlistje, amelyre évek óta jól esik fát díszíteni, vacsorát készíteni, ajándékozni. A hvg.hu Kult rovatának is van egy ilyen ünnepi, virtuális „válogatáskazettája”, ám ezúttal szándékosan olyan zenéket tettünk a szalagra, amelyek nem a nagy karácsonyi klasszikusok, a Jingle Bells, az All I Want For Christmas és társainak feldolgozásai. A miénk egy rendhagyó karácsonyi különkiadás Vivaldival, indie zenével, Elvisszel és finn metállal.
Szerzőnk számot vet és eljátszik a számokkal. Majd, remélve, hogy még bízhatunk a számmisztikában, levonja a következtetést.
Arra kértük a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóit, hogy töltsék velünk az adventi időszakot: versek, mesék, dalok, akár bábok segítségével mondják el, mit jelent számukra az ünnep. Az utolsó videóban Fülöp Kristóf, Baranyi Emma, Kerek Dávid, Juhász Bence, Nemes Tibor, Fekete Patrícia, Varga Járó Sára és Szász Gabriella énekel.
Mit érzékelt a német szociáldemokrata kancellár, Willy Brandt szerepvállalásából ötven éve az akkor kilencéves fia, Matthias, aki színészként eljátszotta apja megbuktatója, egy keletnémet kém szerepét?
A Cukrász dinasztiák egy rendhagyó dokumentumfilm a magyar cukrászat múltjáról és jelenéről. Online először a hvg360-on látható.
Az idei karácsony mindenkinek mást hoz, mint amit eddig megszokott: sokan távol maradnak a családjuktól, évtizedes hagyományokat törnek meg annak érdekében, hogy jövőre is együtt ünnepelhessenek. Körkérdést tettünk fel hat magyar írónak, hogyan töltik az idei karácsonyt, befolyásolja-e a járványhelyzet a családi szokásaikat. Elhalasztott karácsonyok, feladat nélkül maradó gesztenyegolyó- és salátafelelősök, jövő tavasszal készülő ünnepi halászlé – és a remény, hogy egyszer ezen is túl leszünk: Grecsó Krisztián, Karafiáth Orsolya, Cserna-Szabó András, Harag Anita, Tompa Andrea és Vámos Miklós megírta, hogyan készül az ünnepre járvány idején.
A magányt rosszul viseli, a családja nélkül legfeljebb három hétig bírja. Szenvedélyes zenész, de a bokszot is kipróbálta. A fotózásra viszont háklis. Kollégája, Kőhalmi Zoltán készített vele interjút.
Lovasi András pécsi házának kertjében nyáron időnként borozással összekötött minikoncertek voltak. Feltűnt néhányszor Kispál András is, így aztán összeállt a Kispál és Borz kétharmada, hogy eljátsszák például a Rétek halványak című slágert. Mutatjuk is.