Szálinger Balázs: Az ember fásult lesz, amikor képtelen változtatni a helyzeten

Különleges, egy hónapos utazás lenyomata az új kötete. Ritkán ír prózát, de talán ez sem az. Inkább napló, versekkel, vendégszövegekkel?

Nyomozás, kíváncsiság, az az érzés, hogy esetleg nem jut el oda még egyszer az ember. Utolsó kikapcsolódás a gyerek születése előtt. Saját mániáimnak, a történelemnek, a földrajznak, az ornitológiának a kiélése. Naplószerű, mindennap rögzítettem az élményeimet, a vendégszövegeket már itthon írtam bele.

A helyszín a Vaskapu, egy mára eltűnt világ. Szimbolikus lezárása ez élete, írásai korábbi szakaszának, vagy valami újnak a nyitánya?

Nem tud nem szimbolikus lenni a Duna-kitörés. Ismert és mégis elfeledett helyszín, a magyar történelem valamikori határa, szimbolikus pontja, a régi térképünk kifolyása, az ismert világok végpontja, tényleg világok közti világ. Előfordul, hogy a hely, ahol az ember van, saját életének hasonló pontjaira is rámásolódik. A Vaskapu kicsit ilyen volt. Ott, azon a pár kilométeren megzabolázódik a Duna, megnyugszik, s kiér megint egy alföldre, de teljesen más lényként, mint az ismert magyar Alföldre. A román alföldön már mint egy beérkezett, nyugodt, mindenféle kapuzárási pánikon túlesett, érett ember.