Első westernhős szerepét alakítja Tom Hanks
A kapitány küldetését karácsonytól vetítik az észak-amerikai mozik. A film véletlenül a járványhelyzetre is reagál.
A kapitány küldetését karácsonytól vetítik az észak-amerikai mozik. A film véletlenül a járványhelyzetre is reagál.
A zsűri 93 szervezetet választott ki, amelyek még az ünnepek előtt megkapták az ajándékot.
Arra kértük a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóit, hogy töltsék velünk az adventi időszakot: versek, mesék, dalok, akár bábok segítségével mondják el, mit jelent számukra az ünnep. A tizenegyedik videóban Birkenstock Rebeka énekel.
A visszalépők között van Enyedi Ildikó, Gigor Attila és Szamosi Zsófia is.
A kisebb helyeknek szánt támogatások komoly részét önkormányzati fenntartású helyek kapták. 25 ilyen nyertesből 21 kormánypárti vezetésű önkormányzathoz tartozik.
Zeneválogatással ünnepeljük a téli napéjegyenlőséget és a különös Jupiter–Szaturnusz-konstellációt.
Kategorizálhatatlan zseni volt, a könnyűzene történelmének egyik legkülönösebb alkotója.
December 27-én, vasárnap 20.30-kor a Művész távmoziban idén, egyetlen egyszer, premier előtt látható lesz a Hét kis véletlen.
Az Oscar-gála áprilisban lesz, de az amerikai filmakadémia Los Angelesben megépült új múzeumának megnyitását is szeptemberre kellett halasztani.
Arra kértük a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóit, hogy töltsék velünk az adventi időszakot: versek, mesék, dalok, akár bábok segítségével mondják el, mit jelent számukra az ünnep. A tizedik videóban Gloviczki Bernát Örkény István egyik egyperces novelláját olvassa fel.
Gödöllőn helyezték végső nyugalomra a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt.
Az Aranypolgár fogantatásánál talán ott sem volt az, aki egyből a csúcsról indulva megváltoztatta a modern filmművészetet – ezt a teóriát erősíti egy új film, a Mank.
Bemutatunk öt nemrég megjelent társasjátékot, amelynek mi is örülnénk karácsonykor: az év legnagyobb szenzációja, egy gyönyörű játék Párizsról, egy vicces és szokatlan családi társas, egy rajzolgatós különlegesség és egy nagyon egyszerű, mégis nagyon jó ötlet. Ezekkel nehéz melléfogni.
Arra kértük a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóit, hogy töltsék velünk az adventi időszakot: versek, mesék, dalok, akár bábok segítségével mondják el, mit jelent számukra az ünnep. A kilencedik videóban Podlovics Laura és Bartha Bendegúz bábparódiát ad elő, amelyben benne van ennek az évnek minden beszűkültsége.
Ma jelenik meg az Esti Kornél Itt maradtam az éjszakában című legújabb lemeze. A jövőre 15 éves zenekar karrierjének eddigi legnagyszabásúbb kiadványával jelentkezik. A 2018-ban megjelent ötödik nagylemez, az Eltűnt idő után most 15 korábbi dal kapott új hangszerelést olyan közreműködőkkel, mint iamyank, Csernovszky Márk zongoraművész, a Soharóza kórus és a Heureka Pop Orchestra kamarazenekar.
A százhalombattai őskori régészeti park és a hozzátartozó Matrica Múzeum január elsejétől megszűnik múzeumként működni. Ennek értelmében az itteni kutatási tevékenységnek is búcsút kell inteni. Négy országos szervezet szerint ezt nem szabadna engedni.
A pozsonyi csatára emlékező animációs film nemcsak dalválasztásával hívja fel magára a figyelmet, hanem a például a képen látható animáció minőségével is.
Korrajz a vasfüggöny mögötti abszurd időkről, a kommunista rock and rollról, az LGT csúcskorszakairól. A Presser könyve egy sűrű élet anekdotákba fűzött emlékei, élményei, történései – Szüts Miklós szavaival a „kis idők Nagy Tanújától”.