Elgázolt egy embert a vonat Nagydorog közelében
Baleseti helyszínelés miatt az érintett szakaszon pótlóbuszok közlekednek.
Baleseti helyszínelés miatt az érintett szakaszon pótlóbuszok közlekednek.
Három negyedév után ismét Németország a legnagyobb európai e-autó piac, de töretlen a lendület Kínában is. A Tesla úgy látszik, hogy túl van a mélyponton, az amerikaiak pedig továbbra sem akarják belátni, hogy más elektromos autók is léteznek.
Utasokkal teli kocsik szakadtak le egy román vonatról a Zsil-völgyben. A hiányt az egyik állomásra befutva fedezték fel. A vonat visszafordult, majd 4 órás késéssel folytatta útját.
Az Austrian Airline szerint a többi utas nem volt veszélyben.
Szépen szól, de szabályos is?
A százas tempó felett száguldó autók között egy ilyen lassú monstrummal hajtani korántsem biztonságos.
Az építési és közlekedési miniszter most emelte a tétet: a májusi 18 helyett most 54 új szerelvényt ígért.
Pótlóbuszokat állítottak forgalomba.
Augusztus 25-én négy hétre bezár Budapest egyik központi vasútállomása.
Hatvan és Somoskőújfalu között megnövekedett menetidőre kell számítani.
Eleve a többségnek gyalog kell iskolába járnia, ez az előírás.
Béremelést ígért a busztársaságot tulajdonló önkormányzat, de nem lett belőle semmi, ezért jött a kétnapos demonstráció.
Bővül a hajnali és éjszakai közlekedés a vágányfelújításoknak köszönhetően, a bulizóknak könnyebb lesz hazajutnia az érintett vonalakon.
Leszakadt a felsővezeték is, egy használható vágány maradt Tatabánya és Szárliget között.
Két légiutas-kísérő megsérült, az utasok sikoltoztak.
Hanem azt, hogy minden településre eljut legalább egy klímás jármű, még ha nem is feltétlen vonat.
Olyan szinten eldugult az buszállomás WC-je, hogy péntek óta zárva van. A három kihelyezett mobil WC nem oldotta meg a krízist.
Kelet és nyugat felé is leállt a MÁV egy időre, a miskolci és a győri fővonalon is biztosítóberendezés hibásodott meg. Kora estére helyreállt a rend.
Egy benzinkútra mentek így tankolni.
Míg az emberi sofőr elfárad, vagy ötletszerűen gyorsít-lassít, addig az algoritmus mindenről adatok alapján dönt.