Hat autó rohant egymásba az M3-ason
Budapest irányába a mentési munkák miatt időlegesen teljesen lezárták az autópályát, de hamarosan megnyitnak egy sávot.
Budapest irányába a mentési munkák miatt időlegesen teljesen lezárták az autópályát, de hamarosan megnyitnak egy sávot.
Az indiai hatóságok korábban kihagyták a jelentésükből azt, hogy a kapitány állíthatta le a hajtóműveit annak a repülőnek, amelyen 242 ember utazott London irányába, de nem sokkal a felszállás után egy kollégiumba zuhant.
Klaus Mangold volt az egyik, aki 2018-ban felhívta Lázár Jánost, miután kikerült a kormányból. A német üzletember most két tanácsadói szerződést is kapott a Lázár alá tartozó MÁV-tól, igaz, korábban jóval nagyobb összegben is szerződött már a kormánnyal.
A járművek várhatóan 2033-ig maradnak az országban.
A fapados légitársaság felszámolja helyi cégét, és szeptember elsejével megszünteti az emirátusi repülőjáratait.
Ha ez meglesz, akkor a kölcsönből 600 kilométeren akarják korszerűsíteni a vasút pályahálózatát.
Vasárnap hajnalban a 37510-es vonat nem kapott szabad jelzést a körösladányi állomáson, ezért a személyzet a váltókezelői őrhelyhez ment, ahol a vasutasok holtan találták kollégájukat.
Az egyik kalauz elmondása szerint az újraélesztés sikeres volt, viszont az utasok arról panaszkodtak, hogy nem működött a klíma a vonaton és levegő sem volt a kocsikban.
11 kategóriában lehet jelezni Magyar Péterék új felületén, ha elégedetlenek valamivel.
Az államtitkár azt is elmondta, hogy nagyra értékeli a kormány a vasutasok munkáját, ezért kaptak a múlt hónapban bérkiegészítést.
Budapest felé, Herceghalom térségében volt karambol, a torlódás felbomlását az M0-son végzett munkák is nehezítik.
Szerintük annyira kritikus helyzetben van a vasút, hogy a dolgozók mentális egészségének megőrzése érdekében munkahelyi pszichológiai tanácsadást kell bevezetni.
Súlyosan el van adósodva a GYSEV, a hitelezők december óta nem engedélyezték az árufuvarozási üzletág eladását. A végén ezt is az adófizetők pénze bánhatja.
A vasúttársasági szerint a hétfői viharban száznál több helyszínen történt felsővezeték-szakadás vagy fakidőlés.
Amolyan Louis Vuitton-utánérzésként bevezetnek egy sormintát is belőle.
Erről az Energiaügyi Minisztérium államtitkára beszélt.
A Wizz megszenvedi a P&W-hajtóművekkel kapcsolatos problémákat, de középtávon megvan a lehetősége arra, hogy helyreállítsa igen hatékony szerkezeti felépítését.
Eredetileg három hónapra függesztették fel a járatokat, de augusztus 8-ától újra repülnek.