Trump aláírta az oktatási minisztériumot megszüntető rendeletet
Az elnök szerint a lépést a „józan ész” vezérelte.
Az elnök szerint a lépést a „józan ész” vezérelte.
A hivatal március elején már bejelentette, hogy csaknem 1300 alkalmazottját küldi el, több százan pedig úgy döntöttek, önként távoznak.
Azt gondolják, kicsi rá az esély, hogy valamelyik gyerek szórakozik.
A szülők állítása szerint Rábel Krisztina hazudott a bíróságon a tanárper során, ha kiderül, hogy igazuk van, perújítás is jöhet.
Kovács Csabát a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) ügyvivő rektorának jelölte a szenátus, csakhogy ilyen pozíciót a felsőoktatási törvény nem ismer. Az intézménynek több mint egy éve szabályosan kiválasztott rektorjelölte is van, de őt az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriuma nem volt hajlandó kinevezni.
Megsemmisítették a kormányhivatal határozatát.
A Károlin és a Pázmányon is indultak akkreditáció nélküli képzések.
Több évfolyam tudásában máig mérhető, jelentős hiányt okozott a koronavírus-járvány időszaka, sőt valószínűleg ők egész életükben hordozzák majd ezt a hátrányt, az oktatásirányítás pedig nem tesz semmit a felzárkóztatásért. Az iskolákat felkészületlenül érte a bezárás, és nem sok mindent tanult a közoktatás a karantén alatt.
Nagyszámú észrevétel érkezett hozzájuk, ezért még folytatják az egyeztetéseket.
Egy friss kutatás szerint a nagyobb magabiztosság összefügg a tesztek magasabb eredményével.
A legtöbben gazdasági irányba tanulnának tovább.
A Hunfalvy Technikum olyan kedves és empatikus videót készített a szóbeli vizsgájukra készülő diákoknak, amivel alighanem a legizgulósabb gyerekekbe is sikerül lelket önteni.
Ötezer forint letéti díjat kell fizetnie a diákoknak egy nyíregyházi iskolában, hogy zárható szekrénybe tehessék a mobiljaikat – számolt be az ATV. Az esetről az egyik diák írt közösségi oldalán, mire még ő került tantestületi ülés elé.
Egyes intézmények áthárítják a tanulókra a tárolóeszközök díját, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint a gyakorlat jogellenes, akkor is, ha az iskola külső szolgáltatótól bérli a szekrényeket.
A leggyakoribb indok a korszerűtlenség és a kevés gyerek.
Eddig egy ománi politikus, egy volt kolumbiai elnök és egy iraki aktivista részesült az elismerésben.
A szám a 2020-as szigorítás óta évről évre növekszik, ezért a kormány ismét változtatna a rendszeren.
Furcsa szempontok vezérelték az oktatási kormányzatot az egyetemek államilag támogatott férőhely-kapacitásainak idei meghatározásakor. Az ördög ráadásul a részletekben rejlik.