Balla István
Balla István
Tetszett a cikk?

A tankerület szerint a 18. kerületi Kapocs Magyar-Angol Két Tannyelvű Általános Iskola két termében rossz a levegő minősége, ezért elrendelte ezek bezárását, így viszont helyhiányra hivatkozva „kiszerveznék” onnan a tanítást. A szülők mindezt sérelmezik, és léptek az ügyben, de azt nem értik, mi köze ennek a két tannyelvű oktatás szűkítéséhez.       

Bár még várták – a jogszabályi kötelezettségeknek megfelelően – a Kapocs iskola tantestülete és az érintett szülők véleményezését, már arról tájékoztatta a tankerület a leendő elsősök szüleit, hogy szeptembertől a Kapocstól gyalog több mint két és fél, autóval három és fél kilométerre lévő másik iskolában (Kandó Téri Általános Iskola) kezdik meg a tanulást a gyerekeik.

Mindez erősen megnehezítené azoknak a családoknak a „logisztikáját”, akiknek a nagyobb gyerekei már a Kapocsba járnak (így két helyre kellene vinni a gyerekeket), kizárná az elsősöket a Kapocs szabadidős programjaiból, illetve nehéz helyzetbe hozná a pedagógusokat is, akiknek szintén ingáznia kellene a két épület között. Ráadásul erős a gyanú, hogy a tankerület ezzel az intézkedéssel együtt a két induló osztály egyikében meg akarja szüntetni a rendkívül népszerű két tannyelvű oktatást. 

Az iskola kifejezetten jó eredményeket tud magáénak, a célnyelvi mérésekben rendszeresen jóval az elvárt szint felett teljesít, számos díjat nyer tanulmányi versenyeken, akkreditált Tehetségpont, és emellett még ökoiskola is. Lényegében az egyetlen általános iskola a környéken, ahol az angol nyelvet két tannyelvű oktatási program keretében sajátíthatják el a diákok. Mindezek miatt évek óta jelentős túljelentkezés van a két osztállyal induló első évfolyamokra.

A szülők minden fórumon tiltakoznak a tankerület tervezett intézkedései ellen, levelet írtak a tankerületnek, megszerezték a kerületi önkormányzat támogatását is ügyükhöz, továbbá múlt héten az iskola előtt is demonstráltak, ugyanis azt állítják, a levegőminőségre hivatkozó tankerületi indokok idejétmúltak.

A Kapocs ügye lassan egy éve húzódik. Még májusban több iskolában bejárást végzett a tankerület, ennek során állapították meg, hogy annak két – egyébként két külön szárnyban lévő – alagsori terméről, hogy azokban rossz a szellőzés és nem megfelelő a levegő minősége. Ezért merült fel, hogy ezeket a termeket a jövőben nem lehet használni.

A kapocsos szülők lapunknak azt mesélték, hogy amint kiderültek a levegőminőségi problémák, azonnal megpróbáltak orvosolni azt. Találtak vállalkozót, aki meg tudja oldani a megfelelő szellőzést, és ki is festtették a termeket. Erre az iskolai alapítvány (azaz a szülők) másfél millió forintot különített el, és szerződésben vállalt ugyanennyit a tankerület is. Ezzel a hárommilliós felújítással elvileg vége is lehetett volna az ügynek, az iskola működhetne ugyanúgy, mint eddig, ám a termeket továbbra sem engedi használni a tankerület.

Kapocs Magyar-Angol Két Tannyelvű Általános Iskola
https://kapocsiskola.hu/

Ezzel kapcsolatban Rábel Krisztina (a Karinthy Gimnáziumból a tanártiltakozások idején hat pedagógust kirúgó, most ennek perében hazugsággal megvádolt) tankerületvezető azt írta, hogy a szellőzőberendezést épp most, március 24-én vizsgálták, akkor próbaüzemben ment a gép. „A műszaki átadásról sem a kivitelező sem az iskola nem értesítette a Tankerületet, hivatalosan nincs még üzemben az eszköz.”

Tavaly októberben viszont volt – a szülők és a tantestület tudta nélkül – egy mikrobiológiai vizsgálat az egyik érintett alagsori teremben, ami azt mutatta ki, hogy a levegő minősége továbbra sem megfelelő. Miután ez kiderült, a szülők utánanéztek a vizsgálatnak, és állításuk szerint az nem alkalmas tantermek minőségét mérni, hiszen az műtők, élelmiszeripari cégek levegőjének vizsgálatára való. Ha mégis használható lenne a mérés eredménye, akkor az a kérdés merül fel, miért nem tájékoztatták a szülőket.

Ez esetben ugyanis a tankerület tudtával egészségre veszélyes levegőjű terembe járnak lassan fél éve a gyerekek, ugyanis annak lezárása csak terv, de egyelőre még használják. A tankerületi igazgató, Rábel Krisztina ugyanakkor a lapunknak küldött levelében most is azt hangsúlyozta, hogy az „alagsori, 2,15 méter belmagasságú, pinceablakkal ellátott termeket kizárólag abban az esetben fogja a Tankerület tanteremnek alkalmasnak tekinteni, ha ezt a lezárult szakhatósági vizsgálat megerősíti.”

A szülők szerint mindenesetre volt március 19-én a volt egy újabb – tankerület által megrendelt – Nébih-vizsgálat a Kapocsban, amely megállapította, hogy a két korábban kifogásolt alagsori tanterem levegőminősége rendben van, megfelelő természetes fénnyel és levegővel való ellátása biztosított, penészesedés, dohosság, vizesedés nincs. Rábel Krisztina ugyanakkor lapunknak azt írta, hogy a szakhatóság most „csak szemrevételezte az iskola alagsori helyiségeit”, és tisztiorvos vizsgálatot rendelt el, ez azonban még nem történt meg.

A kerületben más iskolák átszervezését is tervezte – a szülők, pedagógusok kizárásával – a tankerület, konkrétan a Kondor Béla Általános Iskolát össze akarták vonni az Eötvös Loránd Általános Iskolával, ám ettől végül a tiltakozások hatására, március 20-án visszaléptek. A Nébih-vizsgálat nyomán arról is posztolt a kerületi önkormányzat, hogy a Kapocs ügyét is levették a napirendről és az a megszokott módon működhet tovább. Rá egy napra korrigálnia kellett a hírt, ugyanis a tankerület a Kapoccsal kapcsolatos terveit nem vonta vissza.

Az is kiderült, hogy nemcsak az elsős osztályokat akarják áthelyezni másik épületbe, hanem a két tannyelvű oktatást is meg kívánják szüntetni, minimum az egyik induló első osztályban. Erre az is utal, hogy az iskola nevét is úgy változtatná meg a tankerület, ami jelzi, hogy abban nem csak két tannyelvű, hanem normál tanrendű osztályokat is indítanának.

„Ez ellen is határozottan tiltakozunk, hiszen épp a kéttannyelvű tanterv miatt olyan népszerű az iskola. És felmerül a kérdés, mi köze a levegőminőségi problémáknak vagy akár a telephelyáthelyezésnek a kéttannyelvű oktatás megszüntetéséhez?” – teszi fel a kérdés az egyik szülő. Úgy vélik, hogy mindez csak ürügy, és inkább a költségvetési megszorításokat szolgálja ez az intézkedés.

„Rengeteg, sokkal egyszerűbb és ésszerűbb megoldás lenne, mint az, amit a tankerület csinál. Ha tényleg az oktatás színvonala lenne nekik a fontos, akkor nem ezeket a döntéseket hoznák meg” – foglalja össze egy szülő.

A Külső-Pesti Tankerületi Központ lapunknak küldött tájékoztatása szerint az intézkedések oka az, hogy ők csak olyan helyiséget engedélyeznek használni tantermeknek, amelyek levegőminősége, fényviszonya, mérete megfelelő az egészséges és színvonalas oktatásra. Állításuk szerint a Kapocsban „éppen a keresettség okán tervezünk telephelybővítést, hogy a jelenleg is működő osztályok mellé tudjon további osztályokat is indítani az iskola”. Nem gazdálkodási okai vannak tehát – állításuk szerint – annak, hogy új telephelyet jelöltek ki, hanem szakmai: „célunk, hogy a tanulók és a szülők számára is megfelelő megoldást találjunk, hogy a gyermekek minél jobb körülmények között kezdjék a következő tanévet”.

Hangsúlyozzák, a jelenleg iskolában tanuló diákok számára a telephelybővítés semmilyen változást nem eredményez, az csak a leendő elsősöket érinti. „Mivel a telephelyen a Kapocs iskola pedagógia programja szerint, a Kapocs iskola pedagógusai tanítanak, így az iskolára jellemző minőségi nevelés-oktatás biztosított.”

A szülők viszont továbbra is elutasítják a más épületben történő telephely bővítést. „Miért nem a jelenlegi telephelyen kerül bővítésre az iskola, ha valóban van ilyen elképzelés, például konténer termekkel?” – teszik fel a kérdést. Továbbá, mint lapunknak mondták, ők semmilyen tájékoztatást nem kaptak további kapocsos osztályok indításáról, idén is két osztály indítását engedélyezte a tankerület, és abból is csak az egyik két tannyelvű.

Jelen állás szerint tehát minden tiltakozás, minden érv ellenére szeptembertől az elsős kapocsosok a Kandóban lesznek kénytelenek tanulni, ráadásul az egyik osztály nem két tannyelven, hanem normál tantervvel fog tanulni.

Úgy tudjuk, csütörtök délutánra berendelte a Kapocs nevelőtestületét Rábel Krisztina a tankerülethez.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!