Jogerősen pert nyert az Eduline a Jászberényi Tankerületi Központ korábbi szakmai igazgatóhelyettesével szemben
12 pontban kért helyreigazítást, de a bíróság ezt elutasította.
12 pontban kért helyreigazítást, de a bíróság ezt elutasította.
A szakemberek szerint azonban ez édeskevés, a lényegről pedig szó sem esik.
Szolidaritási nyilatkozatot adtak ki az ELTE munkatársai hétfőn
Áprilisban A Gondolkodás Öröme Alapítvánnyal közösen matekos hónapot tartunk a hvg.hu-n: minden hétköznap közzéteszünk egy feladatot, és arra biztatjuk nem csak a matematikus olvasóinkat, hogy próbálják megoldani. Első kihívás.
A Népszava cikke szerint csak azok a tanárok jelentkezhetnek az Oktatási Hivatal által szervezett intézményvezetői képzésre, akiket leokéz a fenntartó, vagyis állami iskolák esetében a tankerületi központ is.
Hamarosan visszajárnak az államnak azok a laptopok, amelyeket három éve a kampányban osztottak szét a diákok között. De ki fogja a visszaadást lebonyolítani? Egyáltalán mit lehet még kezdeni ezekkel a gépekkel? Érnek bármit? És volt-e ennek az egésznek értelme?
Egyelőre mégsem kell „iskolásítani” az óvodát.
Még jó, hogy letettek az osztályozásról.
Egy 15 éves diák alkotmányjogi panaszát négy tárgyalási nap után utasította el a testület, két tag azt is kétségbe vonta, hogy ő írta a beadványt.
Részt vesz és a tiltakozást fejezi ki a csütörtöki szenátusi ülésen a márciusban megalakult hallgatói érdekvédelmi csoport.
A Biztonságos Suli Program célja az iskolákon belüli erőszakos helyzetek megszüntetése. Balázs György önvédelmi oktatóval, a program létrehozójával elkaszált országos tervekről, határok kijelöléséről, az iskolapszichológusok körüli gondokról is beszélgettünk.
A tankerület szerint a 18. kerületi Kapocs Magyar-Angol Két Tannyelvű Általános Iskola két termében rossz a levegő minősége, ezért elrendelte ezek bezárását, így viszont helyhiányra hivatkozva „kiszerveznék” onnan a tanítást. A szülők mindezt sérelmezik, és léptek az ügyben, de azt nem értik, mi köze ennek a két tannyelvű oktatás szűkítéséhez.
Egy friss kutatás szerint a telefonhasználat ugyan káros a gyerekek mentális egészségére, de nincs különbség abban, hogy valaki az iskolában is hozzáfér-e a készülékhez, vagy sem.
Egyelőre letett arról a Belügyminisztérium, hogy osztályozza a diákok kompetenciamérés-eredményeit, de nem tudni, mennyire végleges ez a meghátrálása. A legutóbbi mérésen mindenesetre sok diák kapott volna rossz jegyet: a legtöbb területen erős visszaesés volt tapasztalható.
Kisebb gondja is nagyobb a magyar kormánynak annál, mint hogy a közoktatás színvonalának emelésével foglalkozzon. Pedig pont ez lenne a valódi szuverenista hozzáállás.
A kreatív gondolkodás háttérbeszorítása, a szegregáció, a tanárhiány, ez csak néhány probléma, amit Farída Sahíd felvetett, és amire Hankó Balázs miniszter brüsszelezve válaszolt.
A hivatal március elején már bejelentette, hogy csaknem 1300 alkalmazottját küldi el, több százan pedig úgy döntöttek, önként távoznak.
Azt gondolják, kicsi rá az esély, hogy valamelyik gyerek szórakozik.
A szülők állítása szerint Rábel Krisztina hazudott a bíróságon a tanárper során, ha kiderül, hogy igazuk van, perújítás is jöhet.
Az elnök szerint a lépést a „józan ész” vezérelte.