Májustól automatikusan korlátozza az átutalások összegét az OTP
Kiberbiztonsági okokból döntöttek a változtatásról.
Kiberbiztonsági okokból döntöttek a változtatásról.
A határozatlan időre kötött lakásbiztosítások esetében az ügyfelek minden év márciusában költségmentesen élhetnek egy további felmondási lehetőséggel a biztosítási évfordulón kívül. Ennek apropóján ismertetjük a felmondás legfontosabb szabályait, valamint néhány szempontot, melyek mentén anélkül optimalizálhatjuk az éves biztosítási díjat, hogy megnövekedett kockázatot vállalnánk. Azaz: hogyan kapjunk ugyanannyit vagy az igényeinknek jobban megfelelőt – kevesebbért?
Magasak a kamatok, minden a recesszió kockázatát erősíti, miközben Európa meglehetősen lassan reagál a pénzpiaci innovációkra. Ehhez képest a Lightyear nevű észt fintech cégnek Magyarországgal immár 22 országos a piaca. Arról, hogy sikerült kitörni, a cég vezérigazgatóját kérdeztük.
A pénzügy az új IT: jól fizet, biztos egzisztenciát nyújt, hiány van tehetséges fiatalokból, a teljesítmény alapján folyamatos az előmenetel. Egyebek mellett erről beszéltek vezető hazai könyvelő és könyvvizsgáló cégek képviselői, akik a HVG Állásbörzén személyesen is megosztják tapasztalataikat. Ki a versenyképes pályakezdő most? Mi alapján toboroznak friss diplomásokat és gyakornokokat? Milyen karrierutakat kínálnak?
Tizenhárman is nyertek csaknem négymillió forintos nyereményt.
A tavaly ilyenkorinál jóval olcsóbbak a lakáshitelek, de a februárihoz képest nem javultak a kondíciók. A Bankmonitor összegyűjtötte, hogy mennyi 20, 40 és 80 millió forint lakáshitel havi törlesztője márciusban.
Duplájánál is nagyobbat nőtt 2023-ban az Erste profitja, de az extra bevétel kétharmadát a könyvelési szabályokkal lehet magyarázni. A hitelezés óriásit esett 2023-ban, főleg a nagyvállalatok, az ingatlanbefektetők és a lakásvásárlók vettek fel sokkal kevesebb hitelt.
Szép növekedésről szólt az Erste számára globálisan 2023. Magyarországot is kiemelték a nemzetközi éves jelentésükben: az összes bankadójuk háromnegyedét itt kellett befizetniük.
A januártól érvényes szabályozás a nem lakossági felhasználóknál az átfolyási átmérő alapján akkor is horribilis összegeket ró fel, ha alig fogyasztanak vizet.
Még a Miniszterelnökség is ellenzi azt a módszert, amelyet a kiíró alkalmazott.
Mindannyiunknak vannak céljaink és álmaink, amelyek eléréséhez és megvalósításához sok esetben pénz is kell. Egy új autó, az első saját lakás vagy épp egy nagyobb ház, az álomesküvő, egy különleges utazás, esetleg előrelátás a nyugdíjas évekre: ezek mind olyan közép és hosszú távú célok, amelyeket már kisebb összeg befektetésével is elérhetünk.
A skandináv országok nem ítélik elegendőnek az eurózónabeli és EU-s tagállamok pénzmosás elleni gyakorlatait, és inkább nem is bocsátanak más ország bankjai számára rendelkezésre koronát.
Manapság már bizonyosan állíthatjuk: ha választanunk kell a bankkártyás és digitális, vagy készpénzes fizetés között, akkor már rendszerint az előbbieket választjuk. Ugyanakkor a digitalizációval érkező új kihívásokkal, az online és offline biztonsággal, az esetleges visszaélésekre való felkészüléssel egyaránt kell foglalkozni a kártyakibocsátóknak és a kártyabirtokosoknak is. Jellemző tendenciákról, pénzügyi biztonságról, különböző fejlesztésekről Sármay Bencével, a Visa Magyarországért felelős területi vezetőjével beszélgettünk.
A rekordinflációt is meghaladó mértékű hozamokkal zárták a tavalyi évet az önkéntes és a magánnyugdíjpénztárak is.
A Covid vagy éppen az egekbe szökő infláció az emberek jó részét ösztönözte arra, hogy gondolja újra a pénzügyeit. Legyen szó egy vésztartalékról vagy egy középtávú célról, a megtakarítás biztonságot ad, ugyanakkor nem mindenki tudja, hogyan vágjon bele a spórolásba. Ebben segítünk az alábbi tippekkel.