Elhunyt Puhl Sándor
A magyar játékvezető 65 éves volt.
A 18 éves Dominic Stephan Strickertől két szettben szenvedett vereséget a magyar teniszező.
A Ferencváros keresi az ukrán edző utódját, jelöltjeik már vannak.
A 13. helyen áll összetettben a magyar kerékpározó.
A csapat 2026-ig tolta ki a fiatal magyar szerződését.
Nem szereztek érmet a hazai versenyzők a Duna Arénában zajló úszó Európa-bajnokság keddi versenynapján, legjobb magyarként Késely Ajna negyedik lett női 800 méter gyorson.
A hátralevő 11 szakaszon szeretne még jó eredményeket elérni, rendkívül motivált, és még jobban szeretné meglepni az embereket a második és harmadik héten.
A világranglista 419. helyezettjét kell megvernie a magyar teniszezőnek, hogy bejusson a legjobb nyolc közé.
A 33 éves csatárt zsarolási ügye miatt nem hívták be 2015 óta, most viszont úgy tűnik, Didier Deschamps megbocsátott az idén is nagy szezont futó csatárnak.
A lakosság többsége is ellenzi a játékok megtartását.
A szezon végén elbúcsúzik a Crystal Palace-tól a 74 éves Roy Hodgson.
Öt magyar úszónak és egy váltócsapatnak drukkolhatunk a kedd esti elődöntőkben és döntőkben.
Kevin Pillart azonnal CT-vizsgálatra küldték, de egy órával a meccs után már arról tweetelt, hogy jól van.
Egy bukás miatt az élbolyban mindenki a győztesével azonos időt kapott.
A második legjobb idővel ugyancsak egy magyar, a Ferencváros 17 éves úszója jutott be a fináléba.
A fiatal labdarúgó a KTE Labdarúgó Akadémián nevelkedett.
Nem elégedett maradéktalanul a kajak-kenusok szövetségi kapitánya a múlt heti szegedi világkupa után.
Az még nem dőlt el, hogy az első csapattal vagy az utánpótlással dolgozik majd.
Üzent rajongóinak a Giro d'Italiát három napon át vezető Valter Attila.
A zöld-fehérek 29-23-ra nyertek a Debrecen ellen a veszprémi négyes döntő második játéknapján.