A következő szezonban is Dárdai Pál irányítja a Hertha BSC-t - jelentette be a közösségi médiában a berlini klub. A magyar edzőt támogatta a Hertha új sportigazgatója, a nyártól hivatalba lépő Fredi Bobic, és a klub ügyvezetője, Carsten Schmidt is.
Dárdai szabadsága így hatról három hétre rövidül - korábban az edző attól tette függővé nyári szabadsága időtartamát, hogy az utánpótláscsapat vagy az első csapat élén folytatja karrierjét.
Dárdai játékosként 1996 és 2010 között erősítette a Herthát, amelyet először 2015 februárjától és 2019 májusáig irányított vezetőedzőként. Dárdai januárban vette át ismét a fővárosi együttest, amely az irányításával megint bennmaradt az élvonalban, amit "félig-meddig csodának" minősített.