Azonnal telepítse a Windows vészfrissítését, 159 hibát javított a Microsoft
Néhányat már a támadók is aktívan kihasználtak azon biztonsági rések közül, melyek a Windows 10 és 11 rendszereket érintették.
Néhányat már a támadók is aktívan kihasználtak azon biztonsági rések közül, melyek a Windows 10 és 11 rendszereket érintették.
Az Egyesült Királyságban indított internetes keresések 90 százalékát a Google keresőjével végzik el a felhasználók. A versenyhatóság arra kíváncsi, a cég befolyásolhatja-e a piacot a felhasználók és a riválisok kárára.
Az Apple gyakran emeli ki a termékei biztonságát, a biztonsági kutatók pedig azt, hogy ez hány sebből vérzik. Most a szinte összes termékükön ott lévő USB-C csatlakozó vezérlőjében bukkantak egy sebezhetőségre.
Az Egyesült Államok kormánya szerint félő, hogy a TikTok-felhasználók adataira rálát a kínai állam is – ezért helyezték kilátásba a szolgáltatás teljes betiltását. Az amerikai felhasználók erre válaszul most tömegesen térnek át egy másik platformra. Mondjuk az is kínai: a letöltési lista élére ugrott a Xiaohongshu.
Mától e-mailben is kérheti a kétfaktoros azonosításhoz szükséges kódot, ha be szeretne lépni az Ügyfélkapu+ szolgáltatásba.
Már zajlik a vizsgálat a kenyai Mukukura leesett hatalmas fémtárgy miatt, ám egyelőre leginkább csak találgatnak a szakemberek.
Tényellenőrzők helyett a felhasználók korrigálhatják a jövőben a Meta platformjain megjelenő tartalmakat. A módszer már eléggé ismerős lehet egy másik közösségi oldalról.
Miközben a Nintendo rajongói már a Switch 2 konzolra várnak, a cég bejelentette: rövidesen bárki beszerezheti az Alarmo nevű ébresztőóráját.
Donald Trump elnöksége képlékennyé teszi a milliárdosok elveit.
A kínai kormány a Bloomberg értesülései szerint azt fontolgatja, hogy Elon Musk cégének, az X-nek adja el a TikTok amerikai üzletágát. A lépéssel a Trump-adminisztrációhoz is szeretnének eggyel közelebb kerülni.
Európai és japán szakemberek szerint annak ellenére, hogy a Merkúr van a legközelebb a Naphoz, négy kráterének mélye olyan hideg, hogy annál kevesebb hűvösebb hely van a Naprendszerben.
Már majdnem olyan vékony lehet az Apple új okostelefonja, mint a tavaly bemutatott iPad Pro. Ennek azonban ára lehet.
A WhatsApp már teszteli az alkalmazás androidos változatában azt a lehetőséget, amivel a felhasználók személyre szabott chatbotot hozhatnak létre.
Már az álláshirdetéseket is feladták: egy volt Meta-szakember vezényletével kezd robotok fejlesztésébe az OpenAI.
Drónok segítségével tárták fel Grúziában azt a 3000 éves erődöt, amely a nagyvárosok kialakulásának tanulmányozásában is sokat segíthet.
Annyira zavarja a csillagászokat a SpaceX rengeteg fénylő műholdja, hogy a cég most alacsonyabb pályára irányított közülük néhányat. Ezzel megoldottak egy problémát – és generáltak egy másikat.
Amerikai kutatók olyan mesterségesintelligencia-modellt készítettek, ami képes megmondani, melyik irányból érkezik egy mentőautó, vagy épp azt, hogy egy gyalogos fog elsétálni az autó előtt.
Kínai mérnökök a Tibeti-fennsíkon végeztek méréseket, és kiderült, van egy 2800 km hosszú öv, amiben óriási mennyiségű lítium rejtőzik.
Akár 12 hónap börtönre is számíthat az, aki a Los Angeles-i tűzvész felett repült a drónjával, majd össze is ütközött egy tűzoltó repülővel. A gép le tudott szállni, de olyan súlyosan megsérült, hogy nem tud részt venni a további tűzoltási munkálatokban.
Megéri hibák után kutatni a Facebookban, a Meta ugyanis busás pénzjutalmat ad azoknak, akik találnak egyet, és jelzik is.